Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Európa-bajnok a női kajak négyes

Európa-bajnok a női kajak négyes

m4sport.hu
A Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összeállítású kajak négyes aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Magyarország címvédőként szállt vízre a döntőben, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt. A magyar csapat az előfutamban aratott imponáló győzelem után a fináléban is remekül versenyzett, a spanyolokkal vívott nagy csata után ünnepelhetett.

Így vette át az aranyérmet az Európa-bajnok kajak négyes:

Fojt Sára az éremátadó után elárulta, ő biztos volt benne, hogy megnyerték a futamot, azonban a csapattársak elbizonytalanították. Pupp Noémi szerint voltak hibák a futamban, de nem ez a lényeg.

„Messze nem volt tökéletes ez a futam, voltak benne hibák, de az eredmény számít. Azt gondolom, ez megmutatja, hogy ennek a négyesnek van jövője, van még benne.”

A kvartett egyik újonca, Ujfalvi Laura boldogan nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt, ahogyan Kőhami Emese is, aki nagyon hálás, hogy tagja lehet a négyesnek.

A férfiaknál a Nádas Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő összeállítású egység az előfutamában a második helyen végzett egy rendkívül erős mezőnyben, ami jó előjel volt a finálé előtt, a döntő azonban nem sikerült jól. Úgy tűnt, kissé beragadtak a rajtnál, már ekkor hátrányba kerültek a riválisokkal szemben, ezen a helyzeten nem tudtak javítani a folytatásban sem. A hajrában, amikor meg kellett volna indulni, a magyar hajó nem kapott újabb lendületet, így a mostani teljesítmény a hetedik helyhez volt elegendő. Az élen meglepetésre portugál, cseh, lengyel volt a sorrend, az olimpiai bajnok németek és a Párizsban bronzérmes spanyolok most nem szereztek érmet.

Szombat délután további öt finálét rendeznek a csehországi viadalon, mindegyikben lesz magyar hajó.

Borítókép: Racice, 2025. június 21. Az első helyezett Kőhalmi Emese, Ujfalvi Laura, Pupp Noémi és Fojt Sára (b-j) a kajak-kenu Európa-bajnokság női kajak négyes 500 méteres számának eredményhirdetésen a csehországi Racicében 2025. június 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak