Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dráma Csikós Zsóka futamán: az első helyről kellett kiállnia a magyar kajakosnak 5000 méteren

Dráma Csikós Zsóka futamán: az első helyről kellett kiállnia a magyar kajakosnak 5000 méteren

m4sport.hu | | Szerző: Kerényi Ervin
Csikós Zsóka balszerencsés körülmények között, de hatalmasat küzdve végzett ötödikként K1 5000 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A pályafutása első világbajnokságán szereplő Csikós Zsóka magabiztosan érkezhetett az 5000 méteres futamra, hiszen az előző napokban K1 1000 méteren arany, K1 500 méteren pedig bronzérmet szerzett. Úgy nézett ki, hogy a harmadik érme is meglehet Milánóban, ám a sors közbeszólt: első futószakaszon odaütötte a hajóját a platformhoz és ki kellett jönnie a partra, hogy kézzel megigazítsa a kormányát, emiatt az első helyről kellet kiállnia és mire folytatni tudta, a 18. helyre csúszott vissza.

Esélye ugyan már nem maradt a dobogós helyek elérésére, de hősiesen küzdött és a történtek után bravúrosnak mondható ötödik helyen ért be.

A futam után értékelésében elmesélte, mi történt a kajakkal pontosan és hogyan oldotta meg a helyzetet. Azt mondta, rendkívül fájt már a versenyzés az utolsó napon, főleg ilyen nehezítő körülmények között, de úgy volt vele, hogy megpróbálja. Világbajnoki címét és az olimpiai számok között szereplő 500-on nyert bornzérmét fantasztikusnak nevezte, és ezek segítenek elengedni a balszerencsés 5000 métert.

 

Eredmények:
férfiak:
K-1 5000 m, világbajnok:
Mads Pedersen (Dánia) 20:53.89 p
2. Hamish Lovemore (Dél-afrikai Köztársaság) 21:13.36
3. Varga Ádám 21:24.09

C-1 5000 m, világbajnok:
Szergej Tarnovszki (Moldova) 23:41.31 p
2. Jaime Duro (Spanyolország) 23:43.67
3. Wiktor Glazunow (Lengyelország) 23:53.73
4. Adolf Balázs 24:13.99

nők:
K-1 5000 m, világbajnok:
Melina Andersson (Svédország) 23:10.86 p
2. Susanna Cicali (Olaszország) 23:54.97
3. Anna Margrete Sletsjoee (Norvégia) 24:17.48
…5. Csikós Zsóka 25:01.89

C-1 5000 m, világbajnok:
Volha Klimava (Fehéroroszország) 26:19.99 p
2. Katie Vincent (Kanada) 26:34.92
3. Csorba Zsófia 26:48.01

Borítókép: Milánó, 2025. augusztus 24.Csikós Zsóka a kajak-kenu világbajnokság nõi kajak egyes 5000 méteres számának döntõjében Milánóban 2025. augusztus 24-én.MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak