Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Harmincnégy magyar versenyző indul a portugáliai kajak-kenu Eb-n

Harmincnégy magyar versenyző indul a portugáliai kajak-kenu Eb-n

MTI
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége szerdai ülésén jóváhagyta a portugáliai Montemor-o-Velhóban június 11-14-én sorra kerülő gyorsasági és para Európa-bajnokságon induló csapat névsorát, a küldöttségben 34 versenyző – 15 kajakos, 11 kenus és nyolc parasportoló – kapott helyet.

A férfi kajakosoknál ezer méter egyesben Kopasz Bálint, ötszázon párosban Kurucz Levente és Fodor Bence duója, négyesben pedig a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású egység állhat rajthoz. Ötszáz egyesben a háromszoros címvédő Varga Ádám szerepel, aki ötezren is indul, míg kétszázon a keddi szétlövést megnyerő Balogh Gergely bizonyíthat.

A nőknél a tavalyi Eb-n három aranyérmet szerző Csikós Zsóka ezúttal ötszáz egyesben, illetve párosban Ujfalvi Laurával versenyez majd. A két világkupán egyaránt negyedikként végző, kizárólag U23-as korú versenyzőkből álló Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna alkotta négyes a kontinensviadalra is kiérdemelte a bizalmat Tóth Dávid szövetségi kapitánytól. Ezer és ötezer egyesben Kőhalmi Emese, a sprintszámban pedig Lucz Anna lesz majd ott a rajtban.

Kenuban az előző három verseny eredményei alapján a Fejes Dániel, Hajdu Jonatán duó harcolta ki az indulási jogot férfi C-2 500 méteren. A másik olimpiai számban, ezer egyesben, illetve ötszázon is Juhász István került csapatba. Ötezer méteren a szám 2024-es Európa-bajnokának, Adolf Balázsnak, kétszázon pedig a keddi pótválogatót megnyerő Hodován Dávidnak lehet majd szorítani.

A nőknél az Eb-újonc Paragi Petra rögtön olimpiai számban, C-1 200 méteren debütál. Ötszáz egyesben a tavalyi Eb-n ezüstérmes Opavszky Réka, ötezren pedig a címvédő Csorba Zsófia indul. Ötszáz párosban az olimpiai negyedik, 2024-es Európa-bajnok, illetve az idei brandenburgi világkupát is megnyerő Kiss Ágnes, Nagy Bianka kettős áll majd rajthoz, csakúgy, mint kétszáz méteren. Az Európa-bajnokság műsorában a vegyes négyes is szerepel, itt Opavszky Réka, Csorba Zsófia, Kollár Kristóf és Fejes Dániel alkotja a magyar hajót.

Para szakágban nincs meglepetés, a nyolc utazó versenyző között ott vannak a paralimpiai érmesek, azaz Varga Katalin, Suba Róbert és Kiss Péter Pál is.

Maraton szakágban is véglegessé vált az Európa-bajnokságon részt vevő válogatott összeállítása, ezt a versenyt június 25-28-án a romániai Pitestiben rendezik. A szokásos felnőtt, U23-as és ifjúsági versenyek mellett most először az Eb-k történetében parafutamok is lesznek (világbajnokságon tavaly Győrben debütált a szakág). Összesen 45 magyar indul majd a négynapos viadalon.

Az MKKSZ tájékoztatása szerint az elnökségi ülésen döntés született arról is, hogy a tavaszi közgyűlésen megfogalmazott javaslatok alapján létrejön egy munkacsoport, amelynek feladata az akadémiai rendszer sportágra gyakorolt szakmai hatásának vizsgálata lesz.

Az Eb-csapat (gyorsasági és para)
férfi kajak:
K-1 200 m: Balogh Gergely
K-1 500 m: Varga Ádám
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-1 5000 m: Varga
K-2 500 m: Kurucz Levente, Fodor Bence
K-4 500 m: Nádas Bence, Fodor, Kurucz, Tótka Sándor

női kajak:
K-1 200 m: Lucz Anna
K-1 500 m: Csikós Zsóka
K-1 1000 m: Kőhalmi Emese
K-1 5000 m: Kőhalmi
K-2 500 m: Ujfalvi Laura, Csikós
K-4 500 m: Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna

férfi kenu:
C-1 200 m: Hodován Dávid
C-1 500 m: Juhász István
C-1 1000 m: Juhász
C-1 5000 m: Adolf Balázs
C-2 500 m: Fejes Dániel, Hajdu Jonatán
C-4 vegyes 500 m: Opavszky Réka, Csorba Zsófia, Kollár Kristóf, Fejes

női kenu:
C-1 200 m: Paragi Petra
C-1 500 m: Opavszky
C-1 5000 m: Csorba
C-2 500 m: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
C-2 200 m: Kiss, Nagy

para:
Suba Róbert (VL2, KL1)
Kiss Péter Pál (KL1)
Kiss Tibor (KL2)
Kiss Erik (KL3)
Dancs Gergő (KL3)
Boldizsár Dalma (VL2, KL2)
Varga Katalin (KL2)
Molnár Nikoletta (KL3)

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak