„Amikor úgy nősz fel, hogy holtesteket kell átugranod ahhoz, hogy az iskolába érj, már semmitől sem félsz a labdarúgásban” – emlékezett vissza viszontagságos gyerekkorára a nyáron a Manchester Unitedbe igazolt 22 éves brazil szélső.

A Vörös Ördögök 100 millió eurót fizettek az Ajaxnak a tehetséges játékosért, aki a katari világbajnokságon Brazília színeiben léphet pályára.

A játékos a The Players Tribune-nak írt kőkemény gyerekkoráról a Sao Paulo melletti kis favelában, amelyet a helyiek csak úgy hívtak „Inferninho”, vagyis Poklocska. A hely, amely a bűnözők melegágya volt, maffiózók, drogkereskedők tanyája.

„A pokolban születtem, és ez nem vicc. Ha valóban meg akarsz ismerni, mint embert, meg kell értenek, honnan jövök. A gyökereimet. Az Inferninhót” – írja a sokat megélt még mindig nagyon fiatal ember rövid visszaemlékezésében, amelynek egyszerűen a „Pokol gyermeke” címet adta.

This is my story! @PlayersTribune https://t.co/0uAWmrRfxQ

— Antony Santos (@antony00) November 15, 2022

Ezen a dicstelen helyen nőtt fel a Vörös Ördögök 100 milliós értéke, aki gyerekként élhetett át olyan borzalmakat, amilyeneket egy magunkfajta hétköznapi ember tán el sem tud képzelni.

„Az Inferninho egy hírhedt hely volt. Úgy 15 lépésre az otthonunktól drogkereskedők kötötték a maguk kis üzleteiket. Annyira hozzászoktunk a fegyverek látványához, hogy már nem is tartottuk ijesztőnek. Mindennapjaink részét alkották. Attól sokkal inkább féltünk, hogy egyszer berúgja az ajtónkat a rendőrség. Egyszer betörtek a házunkba, mert kerestek valakit. Berohantak és hangosan ordítottak. Természetesen semmit, senkit nem találtak. De akkor, amikor ilyen fiatal vagy, az ilyen pillanatok örökre benned maradnak” – meséli a 22 éves brazil, aki 18 évesen még mindig egy ágyban aludt az édesapjával a favelában.

„Olyan dolgokat láttam, amit csak azok értenek meg, akik egyszer maguk is átélték. Egyik reggel, amikor az iskolába mentem úgy 8-9 évesen, láttam egy férfit, aki egy sikátorban feküdt. Nem mozdult. Amikor közelebb léptem, akkor értettem meg, hogy halott. Ha a favelában nősz fel, akkor idővel egy kicsit érzéketlenné válsz az ilyen dolgok láttán. Ez volt az iskolába vezető út, nem volt másik, így behunytam a szememet és átugrottam a holtestet. Nem azért mondom ezt, hogy keménynek tűnjek. Egyszerűen ez volt a valóságom” – magyarázza.

Ebből a borzalmas valóságból pedig a labdarúgás tudta kirángatni, egyáltalán a sportnak köszönheti, hogy még él.

„Mindig hangoztatom, hogy gyerekként nagyon szerencsés voltam. Rossz helyen nőttem fel, de a megfelelő emberek társaságában. Egy ajándékot kaptam az égből. A labda volt az én megmentőm, a szerelmem már a bölcsőből. Amikor a labda volt volt a lábamon, semmitől sem féltem.”

Hamar kiderült, hogy Antony a focira született, ennek ellenére alig 8 évesen már az ottani utcák törvényeit is megtanulta: az Inferninho maffiózóival üzletelt. A szerencse viszont melléállt, mert a Grémio akkori igazgatója, Barueri felfedezte őt.

„A trükköket a labdával Ronaldinhótól, Neymartól és Cristiano Ronaldótól tanultam, ahogyan néztem őket a Youtube-on. Aztán Baruieri megláttot, amint az utcán a gengszterekkel játszva kicselezem őket. Ő adta meg nekem az első lehetőséget, kivett engem onnan és elvitt futsalozni” – ecsetelte, hogy csöppent bele a futball világába.

„14 évesen már megvoltak a lehetőségeim Sao Paulóban. Az iskola után minden áldott nap az akadémiára mentem. Üres gyomorral. Olykor, amikor jó napunk volt, a csapattársakkal összedobtuk a pénzünket és vettünk egy sütit a hazaútra a buszon. Az éhség által kirobbanó motivációt nem kellett megjátszani. Az igazi éhség volt. Nagyon sovány voltam, de mindig vérben forgó szemmel játszottam. Ez a fajta intenzitás az utcáról jött. Nem kellett megjátszani.”

A keserű gyerekéveket, a tapasztalatokat, amelyeket nap mint nap át kellett élnie a „pokolban”, sikerült úgy feldolgoznia, hogy hasznára legyenek a pályán.

„Az igazat megvallva, semmiféle nyomást nem szoktam érezni a pályán. Nincs bennem félelem. Miért is félnék? Amikor úgy nősz fel, hogy halottakon kell átugrálnod iskolába menet, már nem félhetsz semmitől a futballban. Amikor már olyan dolgokat látták, amiket még elképzelni is nehéz. Vannak dolgok, amik mellett nem mehetsz el úgy, mintha nem is lenne. Az életben rengeteget kellett szenvednünk. Eleget aggódtunk. Eleget sírtunk. A foci viszont más. A labdával a lábadon csak örömöt érzel. Ez is része a gyökereimnek. Ez az az ajándék, amely kirángatott a favelából. Soha nem fogom megváltoztatni a stílust, ahogyan játszom, mert az az enyém. Én vagyok. A részem” – magyarázza.