10. Kiesés kapott gól nélkül

A sztorizás jelentős részében nem kimondottan gólokkal, eredményekkel, a pályán nyújtott teljesítménnyel foglalkozunk, de bemelegítésképp érdemes elidőzni azokon a csapatokon, amelyek szereplésére szinte már egyáltalán nem emlékszünk az adott tornáról, mégis valami extrát csempésztek bele az egyébként felejthető világbajnokságba.

1982-ben a lebonyolítási rendszer szerint hat csoportban küzdöttek a válogatottak, a továbbjutó 12 pedig négyszer hármasban a középdöntőben, ezek győztesei kerültek a legjobb négy közé. Angliának ez nem sikerült, pedig az egész tornán veretlen maradt, s öt meccsén mindössze egyetlen gólt kapott. A csoportkörben Franciaországot, Csehszlovákiát és Kuvaitot győzte le, a középdöntőben pedig NSZK-val és Spanyolországgal is egyaránt 0–0-t játszott. Pechjére azonban a trió harmadik összecsapásán NSZK győzött, így a „körbenemverés” helyett az angolok csak a második helyre csúsztak be – veretlenül zúgtak ki.

Ha már veretlen csapatok, kívülállók számára nagyjából a kétszázadik tipp lehetne a 2010-es világbajnokság egyetlen együttese, amely nem kapott ki a dél-afrikai túra során. A győztes Spanyolország már a nyitómeccsén elbukott, Svájc tréfálta meg David Villáékat, ellenben az új-zélandi (!) válogatott legyőzhetetlen maradt a torna során. Más kérdés, hogy a története első és eddig egyetlen vébéjén szereplő csapat nem is győzött: három döntetlennel, három ponttal esett ki a csoportkörben. Az extázis azért így sem maradt el, az első találkozón Winston Reid révén a 93. percben sikerült egyenlíteni Új-Zélandnak, ami hatalmas népünnepélyt eredményezett. Később Paraguay és Olaszország ellen is döntetlenre futotta.

📅 #OnThisDay in 2010, 106 years on from their inaugural international match, New Zealand won their first @FIFAWorldCup point 🙌

🇳🇿 The All Whites famously ended South Africa 2010 as the tournament’s only unbeaten team 💪@NZ_Football | #MondayMotivation | #WorldCup pic.twitter.com/jRd9Vxg1h2

— FIFA.com (@FIFAcom) June 15, 2020

A „veretlenül kiesők” abszolút világbajnoka azonban egyértelműen a 2006-os Svájc, amely nemhogy nem szenvedett vereséget, de még gólt sem kapott a tornán! A Jakob Köbi Kuhn által irányított csapat a franciák elleni döntetlen után egyaránt 2–0-ra győzte le Togót és Dél-Koreát, majd a nyolcaddöntőben Ukrajna ellen esett ki egy 0–0-t követő tizenegyespárbajban. Pascal Zuhrebühler kapus utána még napokig hitetlenkedett a médiában, utólag visszagondolva, abszolút jogosan.

9. A fogadóirodák réme

Annyiban mindenképp hasonlítható a 2010-es világbajnokság a mostanihoz, hogy a viadal egy teljesen új kulturális dimenzióba jutott el, akkor a Dél-Afrikai Köztársaságba, a mélyszegénység és a vuvuzelák világába. Mégsem feltétlenül erről, hanem sokkal inkább egy polipról maradt emlékezetes a torna, gondolom, a legtöbben még emlékeznek Paulra, a „jóspolipra”.

Az oberhauseni Sea Life-akvárium lakója Németország minden mérkőzése előtt megtippelte a kimenetelt, rendkívül egyszerű módszerrel: a két válogatottat szimbolizáló dobozok egyikéből – a későbbi győzteséből – kiette az elhelyezett ételt. Pault az emelhette világhírűvé, hogy tippjei rendre ültek, nacionalizmusa sem kerekedett felül realitásérzékén, azaz a német csapat két vereségét is előre vetítette, akárcsak a döntőben Spanyolország sikerét.

A polip megítélése rendkívül megosztó volt, a spanyoloknál több miniszter is védelmébe vette, sőt egy kisváros díszpolgárává is kinevezte. A fogadóirodák annál kevésbé örültek tevékenységének, nekik számítások szerint félmillió font kárt okozott tevékenységével. Sajnos Paul a világbajnokság után fél évvel elhunyt, emléke azonban a futballberkekben örökre megmarad.

📅 #OnThisDay in 2010, 106 years on from their inaugural international match, New Zealand won their first @FIFAWorldCup point 🙌

🇳🇿 The All Whites famously ended South Africa 2010 as the tournament’s only unbeaten team 💪@NZ_Football | #MondayMotivation | #WorldCup pic.twitter.com/jRd9Vxg1h2

— FIFA.com (@FIFAcom) June 15, 2020

8. Góleső és hőguta

Az 1954-es torna számunkra egyértelműen az Aranycsapat szerepléséről és fájdalmas döntőjéről marad emlékezetes, de érdemes felidézni, hogy ekkor született a világbajnokságok gólrekordja is: Ausztria 7–5-re győzte le a házigazda Svájcot a negyeddöntőben.

Azért elég szomorú dolog, hogy a világbajnokságok leggólgazdagabb meccse mégsem erről marad emlékezetes: sokkal inkább az embertelen körülményekről, a júniusi kánikuláról. Az osztrákok kapusa, Kurt Schmied már az első félidőben napszúrást kapott, s szinte szédelgett a pályán, mégsem engedték lecserélni, egyes források szerint kapusedzője a meccs végén már ott állt mögötte, s folyamatosan instruálnia kellett, mikor merről érkezik a labda. Schmied a találkozó végén nem emlékezett gyakorlatilag semmire, Ausztria pedig a következő körben hat gólt kapott a későbbi győztes NSZK-tól. Emellett említésre méltó, hogy a svájciak támadója, Roger Bocquet agyadaganattal játszotta végig a találkozót – sőt az egész világbajnokságot, ebből később szerencsére felépült.

A gólesőről és hőgutáról megmaradt mérkőzéséről egyébként Kurt Palm könyvet is írt ’Die Hitzeschlacht von Lausanne’ (azaz Forró csata Lausanne-ban) címmel.

7. Vele volt az erő!

A legutóbbi világbajnoksághoz is tartozik egy talán méltatlanul keveset emlegetett történet, pedig jó lecke emberségből, mentális erőből – mégha egyébként igen szomorú is. Nigéria úgy léphetett pályára a csoportkör utolsó meccsén, hogyha pontot szerez az igencsak szenvedő argentinokkal szemben, tuti nyolcaddöntős.

John Obi Mikel csapattársaival együtt élet-halál meccsre készült, de a kifejezés sajnos fájdalmasan valódi jelentést kapott, amikor kiderült: elrabolták édesapját és 28 ezer dollár váltságdíjat követelnek érte. A nigériai középpályás minderről nem szólhatott csapattársainak, edzőinek, jóformán senkinek, ennek tudatában játszotta végig a találkozót – elképesztő erőről tanúbizonyságot téve.

„Teljesen össze voltam zavarodva. Nem tudtam, hogy mit tegyek, az járt a fejemben, hogy nem hagyhatom cserben a 180 millió nigériait. Édesapám fogságban volt, és én nem szólhattam senkinek, mert féltem, hogy lelövik. A csapattársaimat sem akartam megzavarni a meccs előtt. Úgy elmondtam volna az edzőnek, de nem lehetett, féltem” – emlékezett vissza Obi Mikel az esetre.

A történet szerencsére happy end-del ért véget, néhány nappal később az édesapát sikeresen kiszabadították. Nigéria végül nem jutott tovább, de ebben a helyzetben talán nem is ez volt most a legfontosabb.

MTI/AP/Ricardo Mazalan

6. A tökéletlen trükk

Aki látta a Taxi 1 című francia vígjátékot, emlékezhet a „koreai trükkre”, amely annyiból állt, hogy a két rendkívül hasonlóan kinéző koreai taxis egy autót használt: amíg egyikük fuvarozott, másikuk békésen aludhatott a csomagtartóban. Mielőtt rálegyintenénk, hogy a sekélyes európai humor egy ízléstelen megoldásáról van szó, érdemes megnézni a két koreai válogatott 2010-es vb-keretét – pontosan egymás hasonlóságára bazíroztak az ázsiai válogatottak játékosai is.

Dél-Korea esetében semmilyen szabályszegés nem történt, egyszerűen annyi, hogy valamennyi felkészülési mérkőzésükön cserélgették a mezszámokat a játékosok, összezavarva ezzel a rivális megfigyelőket: elég csak az akkor legnagyobb sztárnak számító MU-támadó, Pak Dzsi Szungot nézni, ő az alapból hetes mezszámát Fehéroroszország ellen 19-esre, Ausztria ellen 15-ösre cserélte.

Viszont még ennél is nagyobb csínyt követett el Észak-Korea: mivel a FIFA szabályzata szerint a 23 fős keretbe mindenképp legalább három kapust kellett nevezni, a klubcsapatos hétköznapokban abszolút támadóként funkcionáló Kim Mjong Vont kapusként nevezte be a világbajnokságra. A cél nyilván az volt, hogy Von alapvetően támadóként szerepeljen, s nyilván csak Észak-Korea Ivan Lovricaként, kvázi vészkapusként funkcionáljon.

Csattanós válasz érkezett a FIFA-tól: „Megvizsgáltuk a kérdést, és arra jutottunk, hogy a kapusként nevezett labdarúgók kizárólag kapusként játszhatnak a világbajnokságon. Hogy válaszoljunk konkrétan a kérdésre: Kim Mjong Vonnak nem engedélyezzük, hogy mezőnyjátékosként szerepeljen.”

Mivel Észak-Korea egyetlen kapussal letolta a csoportmeccseket, szegény Kim Mjong Von végigpadozta ezeket kapusmezben. Hogy is van az a mondás a hazug válogatottal meg a sánta kutyával?

5. Itt a piros, hol a piros?

Semleges nézők szempontjából nem közepesen alakult a 2006-os F-csoport: Brazília az utolsó körre már tuti továbbjutó, Japán fix kieső volt – ennek megfelelően ki-ki meccset játszhatott a másik nyolcaddöntős helyért Ausztrália és Horvátország egymással.

Már maga a meccs is óriási fordulatokat hozott, Horvátország előbb egy elképesztő Srna-szabadrúgással, illetve egy kapitális potyagóllal is előnybe került, de az auszik mindkét esetben tudtak egyenlíteni – a kapuban szerencsétlenkedő Zeljko Kalac a meccs végén egy pezsgőt is ajándékozott a 2–2-t jelentő gólt szerző Harry Kewellnek.

De persze ez a mérkőzés sem a fordulatokról, végeredményről marad emlékezetes, köszönhetően Graham Pollnak. Az angol játékvezető a 61. percben sárga lapot adott a horvát Josip Simunicnak, majd a rendes játékidő vége előtt nem sokkal felmutatta neki a másodikat – a várt piros azonban nem érkezett, egész egyszerűen elfelejtette kiállítani a horvát védőt. Simunicban erős igazságérzet dolgozhatott, hiszen a biztonság kedvéért a hosszabbításban csak kidumált magának egy harmadik sárga lapot is, ekkor már meg is kapta a maga pirosát, de büszkén vonulhatott le, valószínűleg a futballtörténelem egyetlen futballistájaként, aki négy különböző kártyát is összeszedett egy meccs alatt.

11. ⚠️ Triple Yellow Card (Germany 2006)
Turns out English referees were as bad in 2006 as they are now. Referee Graham Poll showed Croatian defender Josip Simunic 3 yellow cards before sending him off. Poll retired from international football afterwards pic.twitter.com/tds2zBJifq

— HD (@HDrxper) November 18, 2022

A játékvezető később az ESPN-en elmagyarázta az eset hátterét: a második sárga lapnál rossz automatizmus kapcsolt be, és véletlenül az ausztrál hármas, Craig Moore nevét írta a jegyzőkönyvbe. Hibázni emberi dolog, de Poll azért nem a legjobbkor tette.

4. Sípszó után

Fahad el-Ahmed kuvaiti sejk rengeteget tett az ország labdarúgásáért, az ő kitartó törekvéseinek köszönhetően fejlődött a hetvenes évek végén ugrásszerűen Kuvait, aminek eredményeképp 1982-ben össze is jött az ország első világbajnoki szereplése.

Az ázsiai nemzet válogatottja nem is kezdett rosszul, 1–1-es döntetlennel Csehország ellen (a csehek gólját egy bizonyos Panenka szerezte tizenegyesből), majd jött a franciák elleni randevú, ami már kevésbé sikerült jól Kuvaitnak. Szegény sejk munkásságából is ezen a mérkőzésen rendezett cirkusza maradt meg a legtöbb emberben. A franciák már 4–1-re vezettek, majd Alain Grisse révén az ötödiket is megszerezték, ám a szovjet játékvezető ezt a találatot visszavonta.

Hogy miért? Mert a gól hatására Fahad el-Ahmed elképesztő reklamálásba kezdett, lerohant a pálya szélére és csapatát egyértelműen arra biztatta, hogy vonuljon le a pályáról. A sejk szerint védői direkt álltak meg, mert a játékvezető les miatt korábban a sípjába fújt, a felvételek alapján azonban ennek egészen ellenkezője látszik, a bíró egyértelműen intette a továbot. Az esetből természetesen gigakonzultáció lett, a sejket lényegében lehetetlen volt meggyőzni (mondom, a 90. percben 4–1-es hátrányban volt a csapata), még a spanyol Polgári Gárda tagjai is felvonultak. Sztrupar játékvezető végül visszavonta a gólt, így el-Ahmed törekvései sikeresnek bizonyultak, a kuvaiti vb-szereplés összességében már kevésbé.

Az 1982-es világbajnokság csoportköre egyébként is emlékezetes: ekkor lőtte Magyarország azt a tízest Salvadornak, ami azóta is rekordnak számít világbajnoki meccsen, illetve ide köthető a „gijóni megnemtámadási szerződés” létrejötte is. Utóbbi az NSZK–Ausztria meccshez köthető, a németek egy vagy kétgólos győzelmével a két csapat kéz a kézben juthatott tovább, így a 10. percben esett NSZK-gól után a csapatok szó szerint csak lötyögtek a pályán és a világon semmi érdekes nem történt nyolcvan percig. A FIFA ezt követően léptette életbe a szabályt, miszerint a két utolsó csoportmeccset egy időpontban kell rendezni.

Érdekes, hogy negyven évvel később is mennyire aktuálisak ezek a jelenetek, néhány héttel ezelőtt – sajnos más apropóból – a ZTE–Honvéd NB I-es meccsen láthattuk, hogy egy szakvezető lehívja csapatát a pályáról, míg a női kézilabda Európa-bajnokságon múlt héten a spanyol válogatottnak volt tökéletes, ha két góllal veri a németeket, ezért plusz háromnál a játékosok beengedtek egyet, majd látványos ünneplésbe kezdtek.

3. Kölcsöntrikók

Örömteli, hogy emlékezetes történetekbe a magyar válogatottat is beleszőhetjük, igaz, ehhez 44 évet kell visszalapozni a törikönyvben, 1978, a helyszín Argentína. A csoportkörben a mieink a házigazdával, Olaszországgal és Franciaországgal kerültek egy csoportba, a probléma azonban csak utóbbival szemben jelentkezett – a közös találkozóra mindkét válogatott a fehér mezét hozta el, hiába „Les Bleus” („Kékek”) a francia nemzeti csapat beceneve. Az eset megoldása nem is lehetett volna abszurdabb: a gallok kölcsönkérték a helyi csapat, a Kimberley zöld-fehér csíkos szerelését, minden bizonnyal ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen mezben játszott a francia válogatott.

Lehet is némi déja vu-érzésünk a jelenlegi világbajnoksággal kapcsolatban, hiszen most a komplett ghánai válogatott érkezett meg Katarba mezek nélkül, persze azért 2022-ben meglepő lenne, ha mondjuk az al-Vakra szerelésében játszaná le a tornát.

2. Amikor a labda dönt

Nehéz beleképzelni magunkat a legelső világbajnokság atmoszférájába: éppcsak megalkotott IFAB-szabályzat, 13 résztvevő, meg egyébként is: Dél-Amerika a harmincas évek hajnalán. Bár semmitmondó apróságnak tűnhet, de akkoriban a labdák használatára sem volt egyesség az országok között, általában a pályaválasztó delegálta a maga szettjét – manapság meg a FIFA szigorú szabályainak megfelelő egyenzsugákon zenélnek a játékosok egy hónapig, függetlenül a meccs tétjétől vagy a résztvevő csapatoktól. Az 1930-as viadalon a saját labdák alkalmazása nem szült említésre méltó konfliktust a döntőig, akkor viszont a két résztvevő, (az egyébként egy fotós gólpasszának is köszönhetően bejutó) Uruguay és Argentína is győzködte a találkozót vezető John Langenust, hogy a maga labdájával játssza a vb-címért folyó meccset.

A belga bíró eleve konfliktuskerülő hírében áll, a döntő előtt például – az érkező 90 000 nézőre tekintettel – saját menekülőutat kért a stadiontól Montevideo kikötőjéig. Labda kérdésében pedig – a FIFA közbenjárásával – atyai döntést hozott: az első félidőt argentin labdával, a másodikat az urugayiakéval kell lejátszani.

A végeredmény tökéletesen megmutatja, mennyit is számíthat a labda egy vb-döntőben: a saját labdás első félidő után vezetett Argentína, az uruguayi labdás második félidőben fordított a házigazda, s lett először világbajnok. A futballtörténelem első véletlenje?

1. Egyik kutya, másik vb

A világbajnokságok történetének egyik legmulatságosabb jelenete zajlott le 1962-ben, az angol–brazil negyeddöntőn. Az első félidő közepén a semmiből feltűnt a pályán egy fekete kutya, aki szemmel láthatóan élvezte is a helyzetet. A váratlan ebet először az angol kapus, Ron Springett, illetve a vb egyik legnagyobb sztárja, a brazil Garrincha próbálta megszelídíteni, mérsékelt sikerrel, így érkezett felmentőseregként Jimmy Greaves.

Nehéz elképzelni ennél abszurdabb jelenetet: egy vb-negyeddöntőn az angol játékos négykézláb igyekezett magához dédelgetni a kutyát, amit végül egy hirtelen pillanatban meg is tett, szegény Bodri viszont annyira megrémült, hogy ijedtében levizelte Greaves mezét. S akárcsak az 1978-as francia–magyarnál, itt sem állt még rendelkezésre tartalék trikó, így az angol legendának a meccs hátralevő részében kutyapisis mezzel kellett lejátszania. Garrinchának pedig annyira megtetszett a jelenet, hogy a vébé után örökbefogadta az állatot.

🐶 At the 1962 #WorldCup, a dog ran on to the pitch and dribbled past several would-be catchers, including Garrincha. When Jimmy Greaves finally caught it, the dog urinated on his @England shirt!

🤣 Garrincha, finding the incident hilarious, adopted the dog 🐾#DogDay pic.twitter.com/NGbfRTDAxg

— FIFA World Cup (@FIFAWorldCup) August 26, 2021

Ami azt illeti, nem ez volt az egyetlen, hogy angol játékosnak meggyűlt a baja alapvető biológiai szükségletekkel, ám 1990-ben Gary Lineker már a sajátjaival küszködött a pályán.