search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Videó: a szabad szemmel szinte láthatatlan les – ezért vették el az első ecuadori gólt Katar ellen

m4sport.hu
Nem kellett sokat várni a világbajnokság első góljára, Ecuador már a harmadik percben betalált a házigazda Katar ellen a nyitómeccsen. Daniele Orsato játékvezető érvényesnek látta a találatot, de a VAR közbeszólt, les miatt szabadrúgás következett.

Hamar sokkolta az ecuadori válogatott a házigazdát, nem egészen három perc kellett az első gólhoz: egy szabadrúgást követően ide-oda pattogott a labda, Al-Sheeb kapus is csupán kereste, végül Torres lövésszerű ollózása után Enner Valencia fejelt a hálóba, jöhetett a dél-amerikaiak ünneplése.

De csak ideig-óráig, a VAR-vizsgálat ugyanis lest állapított meg, szabad szemmel nem is látható, hogy miért. A néhány perccel később megmutatott képen látszik, hogy a Torres által először felfejelt labdánál Estrada lábfeje belóg a kapus mögé, s mivel Al-Sheeb mögött már csak egy védő áll, ő lesen tartózkodik. Márpedig Estradáé a következő labdaérintés, hiszen az először leeső labdához nem ért hozzá senki.

Ecuadort azért nem annyira zavarta meg az ítélet, félóra alatt két érvényes gólt is berámolt Katar kapujába.

A világbajnokság nyitómeccsének élő hírfolyama >>

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Messi jól van, ott lesz az argentinok világbajnoki nyitómeccsén
Szombaton aggodalom lett úrrá a Katarban tartózkodó argentin válogatottnál, miután a legnagyobb csillag, az utolsó világbajnokságára készülő<a href="https://m4sport.hu/katar-foci-vb-2022/cikk/2022/11/19/sajtohir-aggodnak-argentinaban-messi-nem-edzett-egyutt-a-valogatottal" rel="noopener" target="_blank"> Lionel Messi csak külön</a> tudott edzeni. Másnapra elmúltak az aggályok: Lionel Messi ott lesz a keződben a Szaúd-Arábia elleni nyitómeccsen.
Cikkek
Kölcsönkért szerelés, mezre pisilő kutya és amikor a labda döntötte el a vb-címet – a világbajnokságok 10 meglepő sztorija
Az év szokatlan időszakában, de egy hónapra azért így is elkap minket a futballőrület: november 20-án rajtol a 2022-es labdarúgó-világbajnokság Katarban. Az elmúlt 23 torna során számtalan emlékezetes mérkőzést, gólt tudunk felidézni, ám ezeken túl is számtalan érdekességet, sztorit szokott magában rejteni egy-egy fociünnep. A várva várt start előtt összegyűjtöttünk néhány emlékezetes történetet a korábbi viadalokról, amelyek mindenki számára megmaradtak, vagy épp ellenkezőleg, indokolatlanul merültek a feledés homályába.
Cikkek