search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

A szabályok szerint nem járt volna 11-es a portugáloknak

m4sport.hu
Úgy tűnik, a játékvezető duplán hibázott, hiszen ha már 11-est ítélt, akkor szándékosnak vélte a kezezést, ez esetben viszont ki kellett volna állítani az uruguayi játékost.

A portugál válogatott 2-0-ra legyőzte Uruguayt a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának hétfői második fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. Mindkét gólt Bruno Fernandes szerezte, előbb egy oldalról becsavart labda szállta a bal alsó sarokba, majd a 93. percben 11-esből talált be.

Ez utóbbinál hosszas VAR-vizsgálat után ítélt 11-est az iráni játékvezető, miközben az uruguayiak hevesen reklamáltak – joggal.

Az IFAB (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Szabályalkotó Testülete) 2021-ben elfogadott erre vonatkozó szabályzata szerint ugyanis ha „a kar helyzete támasztásra szolgál esés közben, nem számít büntetendőnek még akor sem, ha a labda eltalálja a kezet, mielőtt a földet érné„.

Gimenez egyértelműen a bal karját használja az esés tompítására, így ez pont a leírtaknak megfelelő testhelyzet. Akkor járt volna a büntető, ha a játékos akarattal tette volna oda a kezét. Az IFAB szabálymagayarázatában pont egy ehhez nagyban hasonlító esettel mutatják be a példát.

Akkor büntetendő ha kezet ér a labda, ha a játékos kéztartása nem következik a játékos mozgásából. Gimenez tompította az esést, így ez a kéztartás teljesen normálisnk tűnik” – mondta a találkozó után az M4 Sport stúdiójában Hegedűs Henrik, az MLSZ vezető adatelemzője.

Kiemelte, ha azt a kezet éri a labda amivel támaszkodik vagy támaszkodna, az nem büntetendő. Ha a másikat érte volna, akkor le kell fújni. „Ha viszont lefújta a játékvezető, akkor ki is kellett volna állítani szándékos kezezésért” – mondta a szakember.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ronaldo történelmet írt, 60 perc unalom után ötgólos meccset játszott Portugália és Ghána
A portugál labdarúgó-válogatott gól nélküli 60 perc után 3–2-re nyert Ghána ellen a katari világbajnokság H csoportjának 1. fordulójában. A portugálok első gólját Cristiano Ronaldo szerezte tizenegyesből, ezzel ő lett az első futballista a világon, aki öt világbajnokságon is betalált, ráadásul tovább javította a válogatottsági góllövő örökrangsor rekordját: eddig 192 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, és 118. alkalommal volt eredményes.
Külföldi futball