Az ausztrál labdarúgó-válogatott 2006 előtt mindössze egyszer, 1974-ben tudta kiharcolni a világbajnoki szereplést. A második németországi világbajnokság óta azonban valamennyi tornára kvalifikálták magukat.
2006-ban Horvátországot és Japánt megelőzve nyolcaddöntőbe jutottak, ahol csak egy erősen vitatható, 93. percben megítélt 11-es után kaptak ki a későbbi világbajnok olaszoktól. Azóta valamennyi tornán a csoportkör jelentette számukra a végállomást.
Idén azonban a tunéziaiak és a dánok legyőzésével ismét bejutottak a legjobb 16 közé, ahol az argentinok várnak rájuk. Pedig számukra már a vb-re történő kijutás sem volt egyszerű, hiszen a résztvevők közül nekik kellett a legtöbb selejtezőt lejátszaniuk.
A Socceroos a világranglista 43. helyéről kezdte az ázsiai selejtezőket, melyekbe a második fordulóban kapcsolódott be. Itt nyolc meccset játszott (Kuvait, Jordánia , Nepál és Tajvan ellen) és valamennyit megnyerte.

A harmadik fordulóban újabb tíz meccs várt rájuk, itt a csoportjukban a harmadik helyen végeztek Szaúd-Arábia és Japán mögött, így az egyenes kijutás helyett a másik csoport harmadik helyezettjével, az Egyesült Arab Emírségek csapatával egyetlen mérkőzésen kellett eldönteniük, melyik együttes mehet az Interkontinentális pótselejtezőre.
Ezt 2-1-re megnyerték, majd a már említett pótselejtezőn egy 0-0-s meccset követően 11-esekkel verték ki Perut és harcolták ki a vb-részvételt. Így összesen húsz meccsen kellett pályára lépniük a vb-szereplésért. (Ha Peru jutott volna ki, ők tizenkilenc meccs után tudtak volna kvalifikálni.)
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a szerdai továbbjutás után ezrek ünnepeltek Ausztrália utcáin, pedig ott mindössze hajnali fél négy volt a lefújáskor.