search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Nem tréfa: nevetségesen játszott az argentinok és a franciák kezére a körülöttük lévő felfordulás

m4sport.hu | Petykó Adrián
Hiába okoztak keserűséget a szaúdiak és a tunézIAIak, valamint az nevet, aki utoljára nevet, de egyelőre az argentinok (a tizenegyest hibázó Messivel) és a franciák mosolyoghatnak, ha ránéznek csütörtöki kivetítőnkre és a nyolcaddöntős párosításaikra.

Franciaország–

Mivel a második kör végén kizárólag a számmisztika tartotta távol (plusz hatos gólkülnbségnyi előny az ausztrálokkal szemben) a tuti csoportgyőzelmüket, a lehengerlő franciákat röhögőgörcs rázhatta, ha átnéztek arra a négyesre, ahonnan a második vár rájuk.

Poénra is vették a tunézIAI meccset, aztán lefagyhatott a szájukról a mosoly. A cserecsapatuk néhány tagja úgy szédelgett, amilyet a ‘94-es bronzmeccs részeg bolgárjai óta nem láttunk.

Ilyen komolyan vehetetlen, összevissza összeállításnál nem csoda, hogy az első félidőben 1/0-t jegyezhettünk fel a lőlapjukra. Árulkodó Deschamps mester hozzáállásáról, habár Eduardo Camavinga a többiek közül még onnan is kiviláglott, hogy kerete legpulzálóbb középpályását balbekknek léptette elő a tartaléksorból.

Aïssa Laïdouni bőrőse azért befigyelt, ám nagyobbat szólt a magyar liga egyetlen képviselőjénk előkészítéséből becsorgatott vezetés. Innentől amíg a párhuzamoson iksz volt, abban a két percben jól álltak.

Mint kiderült, a Korzikán született, a karrierjét franciaországban tengető Vahbi Hazri túl sokáig jegelték, holott nélküle jó ideje nincs vébégóljuk.

Talán ha az ausztrálok ellen sem padozik annyit? Mert azon a meccsen múlt, hiszen az Eb-elődöntőst és a vébécímvédőt megfogták. A francia szemeket csíphette az eredmény, Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Ousmane Dembélé érkeztével a tunézIAI csapat kezéből kikerült a gyeplő.

A támadóaktivitásból (xT) kivehető, hogy a francia labdabirtoklási fölény ellenére a tunéziaiak játszottak veszélyesebben, egészen úgy a 60. percig, amikor Mbappéék becserélésével beszorultak (forrás: Twitter/Opta Analyst)

Saraboltak, csúsztak, másztak, még egy Jumurdzsák-szerelésre is sort kerítettek.

De így sem úszták meg. Vagyis mégis. Megúszták minden idők legfurább nemegyenlítő gólját. Ugyan 1-1-nél hangzott el a hármas sípszó, a furcsa lesértelmezés miatt mégis visszavonták a nem osztó, nem szorzó találatát.

–Lengyelország, Argentína–

Az argentinok röhögőgörcsöt kaphattak, mikor alig egy héttel a katasztrofális szaúdi kezdésre kiderült, ha nyernek a lengyelek ellen, csoportjuk éléről elkerülik a franciákat, és még csak nem is a dánokért.

Aztán a félidőben úgy nézett ki, örüljenek, ha a franciák karjaiba futnak. Mindössze egy szaúdi vagy lengyel gól a kiesésüket jelenthette. Egykapuztak, de a nevetséges tizenegyesüket is kihasználatlanul hagyta Lionel Messi.

A fiatalok kihúzták a csávából. A beadást el- az ellenállást megtörő Alexis Mac Allister. A gólpasszal tromfoló Enzo Fernández, és kiszolgáltja, a vele együtt a kezdőbe ritmust és gólt csempésző Julián Álvarez.

Első blikkre tényleg a Messi-mentőakciót láthattuk, az elszúrt büntetője mellett a befejezései sem ültek, az egyiknél életében először majdnem luftot is rúgott! Na de amit tombradyben művelt, azzal a mezőny fölé nőtt.

Messi 46(!) támadóharmadba küldött passzából 36 volt pontos (78 százalék) a lengyelek ellen, a csoportkörben összesen 82-szer kísérelt társat találni a veszélyzónában, 77 százalékos pontossággal. A tizenhatos előtti jobb oldali félterület a zseb (forrás: Opta)

Argentína kezdett hasonlítani a Scalonétára. Messinek kialakították a zsebeket, és mindig akadtak beindulók, akik megbontották a betömörülő védőláncokat, miközben széltében is széthúzták a pályát. (Már csak azt kéne kideríteni, Lautaro Martínez lélekben hol járhat, de valószínűleg taccsra tette, hogy a balszerencsés millis lest, majd a kispadot érő gyengélkedését elhibázott ziccerrel tetézte.) Az elhárításuk pedig jól igazodott: a meccs lényegi részében kiemelkedően fojtották el a kontrákat. A PPDA-juk alulról verte a nyolcat, vagyis a túlsó térfélen átlagban ennyi átadást engedélyeztek, mielőtt labdaszerző beavatkozást kísérelt meg valamelyik játékosuk.

De mindez Lengyelország szíves előzékenysége nélkül nem jöhetett volna létre. Valójában jegyet sem váltva szurkolták ki a továbbjutásukat. A második büntetőjét hárító Wojciech Szczęsny, akin a torinói edzőtárs, az olimpiai gólra törő Ángel Di María sem fogott ki, ahogy a torna során senki sem, úgy vonult a szünetre, hogy cirka öt góltól mentette meg addig a csapatát.

De hogy az utolsó fél órát miként vészelték át, arra nincsenek szavak.

(forrás: Twitter/Opta Analyst)

‘86-ot követően jutottak egyenes kiesésig, és ki ne tudná felénk, milyen Mexikó óta várni valamire. De. Mivel az önismétlés időpocséklás, nem írjuk le még egyszer, ami már kivetítőnkben megjelent (csupán a ‘csoport éléről’ helyébe tessék odaképzelni, hogy ‘továbbjutóként’)

Ha nem lenne világhírű a csatára, valószínűleg tíz védővel küldené fel a lengyeleket. Vagy százzal. Szegény Robert Lewandowskinak továbbra is Szczęsny az első számú játszótársa (Cristian Romero a felívelések miatt válthatta Lisandro Martínezt az argentin bekksorban?). A legemlékezetesebb érintését jobb híján Messinek tartogatta, midőn a hosszabbításban a bocsánatáért esedezett.

Robert Lewandowski (jobbról) pacsiját nem fogadta Lionel Messi (EPA/Friedemann Vogel)

Szaid el-Ovairan véget nem érő szólója és a nyolcaddöntős debütálás ide vagy oda, Hervé Renard rántotta össze minden idők – fizikálisan és taktikailag egyaránt – legerősebb szaúdi csapatát, de így is a szimpatikus vesztesek táborában vertek sátrat. Ahol a mexikóiak. Néhány tequila le kell guruljon, hogy túltegyék magukat a hajrá viszontagságain. Nyilvánvaló, ha nincs a hülye, sárga lapokon múlik szabály (jó, jó, nem egyszerű, és döntésre kell vinni a dolgot, de valami támadásra ösztönzőbb kritériumot kiötölhetnének), nem nyílnak ki fejetlenül. Vagy ha épp a sárgákban utolérhetetlen szaúdiakkal vívják holtverenyüket.

Azért érdemes tükörbe is nézniük, ugyanis elkerülhető lett volna a mexikói felállás, és az egyébként őrületesen rakétázó Luis Cháveznek sem kell az éjszakába durrogtatni, ha nem feszítik a húrt.

A mexikóiak második gólját szabadrúgásból szerző Luis Chávez kilenc lövést vállalt magára a Szaúd-Arábia ellen sokból – mindet a tizenhatoson kívülről (forrás: Opta)

–Ausztrália

Nem felmentés, de a dánok itt se akartak lenni. Mezmizéria, minimál stáb, a szövetségi kapitányuk, Kasper Hjulmand azt mondta, nem szerez örömet, hogy ennek az eseménynek a részei.

A játékuk is ilyen volt. Szinte csak rossz döntést hoztak. A búcsú perceiben értek a csúcsára, a senkitől sem zavartatott középső védőik addig adogatott egymás között, mígnem ausztrál bedobás következhetett.

Felállt falnál a tizenhatost gyömöszkélték. A letámadó ausztrálok átjátszásakor sem tudták kihasználni, hogy lendületből, esetleg jó pozíciókat elfoglalva öten húzhatják szét a hátsó négyesüket. Az ellen koncentrálatlansága persze nem az auszik érdemeit csökkenti. Tényleg marha aggresszivan tették a dolguk, amíg a helyzet megkívánta, vállalták a rizikót, ezért is a sok túlsó térfélen elcsent labda.

Az ausztrálok csak azután vettek vissza a presszingjükből, amint előnybe kerülve továbbjutóként az eredmény őrzésére kellett immár törekedniük: ez olvasható ki abból, hogy az első félidőben (bal oldali ábra)  majdnem kétszer annyi labdát szereztek a dán térfélen, mint a másodikban (13-szor, illetve 7-szer)

Hogy mennyire a góllá érő gyors átmenetben gondolkodtak: egyetlen egyszer járatták tíz passzt meghaladóan a labdát és Matt Ryanhez, azaz a kapusuk nevéhez köthető a legtöbb passzkísérlet.

Az ausztrál kapus Mat Ryan 39 passzal próbálkozott Dánia ellen, amelyből 24 célba is ért, de ezeket sem neveznénk körömpasszoknak (forrás: Opta)

A rekordhosszú menetelése jutalmául jogosan tombolhatott Ausztrália, de ezt a bűnrossz formában gyötrődő dánok bukták el.

A támadási aktivitást mérő (xT) mintázat jelzi a dán dominanciát, de azt nem, mennyire meddő volt (forrás: Twitter/Opta Analyst)

Franciaország–Lengyelország, Argentína–Ausztrália

A francia és az argentin vigyorok a hétvégéig biztosan nem hervadnak le.

De ha a

– továbbjutók közül az ellenfeleknek legtöbb minőségi helyzetet engedő ausztrál,


– valamint az öt kapura menő próbálozásukkal nyolcaddöntőbe evickélő lengyel bekkelők szerencséje tart ki,

Lengyelország úgy jutott tovább a C csoportból, hogy mindössze 19-szer próbálkozott bevenni a kaput, és ennek is mindössze 26 százaléka, azaz öt lövéssel találta azt el (forrás:  Opta)

ordas nagy (le)bőgés lehet a vége.

Hogy a németek és a belgák fogna-e sírni, vagy fokozza meglepetéseit a japán és a marokkói gárda, esetleg a horvátok és spanyolok elherdálják-e a fórjukat, az már a csütörtök nagy kérdésköre:

16:00 F csoport
Horvátország–Belgium
Kanada–Marokkó

20:00 E csoport
Costa Rica – Németország
Japán–Spanyolország

 

Kivetítőinken megjelent:

Anglia és Hollandia takaréklángon, avagy hadd látom, úgymond, mennyit ér

Mindegy ki a hős, nem igaz? Hogy különbözhetnek ennyire drámaian az érinthetetlen brazilok és az érthetetlen portugálok?!

Min csodálkozunk! A vébéket védekezéssel szokás nyerni

A tökéletes franciákat Griezmann irányítja, míg a mákos lengyeleket Szczęsny (olyanok is), Messi meg Messi

A szóra sem érdemes angolok és hollandok helyett beszéljünk azokról, akik megérdemlik

Antifocival fizetünk meg a vébécsodák ünnepléséért

A Bayern–Japán és a magyar vébécsúcs ostroma sem tartogatott annyi izgalmat, mint egy 0-0-s meccs félideje

Messiék felkenődtek a szaúdi nagy falra, miközben Lewandowski is megtudta, ki az igazi vébéGOAT

A 100 az új 90 – az Iránnal dúsított angol támadásoknál is nagyobbat szólhatott volna Bale

Itt már nem kellett csalni, a katariak belevesztek a Vasas-legenda ecuadori antitézisébe

Borítókép: (Fotó: EPA)

További tartalmak