Argentína büntetőt kapott Lengyelország ellen. Szczesny megütötte Messi arcát, amikor megpróbált elütni egy keresztlabdát. A teljes mérkőzésen kilenc védést is bemutató kapus az összecsapás után elárulta, fogadott Messivel, amíg a VAR döntésére vártak.
„Beszéltünk a büntető előtt. Mondtam neki, hogy 100 euróval fogadok, hogy a játékvezető nem fogja megadni. Szóval elvesztettem egy fogadást Messi ellen” – mondta Szczesny.
„Nem tudom, ez megengedett-e a világbajnokságon, valószínűleg eltiltanak érte, de most nem érdekel – folytatta a Juventus kapusa. – És fizetni sem fogok neki! Ugyan már, őt nem érdekli az a 100 euro.”
Szczesny egy bravúros védéssel hárította Messi büntetőjét, de a Paris Saint-Germain támadója örülhetett a győzelemnek, mivel Argentína 2-0-ra győzött. A C csoportból azonban Lengyelország is továbbjutott, Mexikó csak 2-1-re verte Szaúd-Arábiát, így rosszabb gólkülönbsége miatt maradt alul európai riválisával szemben.
„Akkor még nem tudtam, hogy ez segíteni fog a továbbjutásban, úgyhogy próbáltam nem ünnepelni” – tette hozzá Szczesny.
A kapus természetesen a lengyel televízió munkatársainak is adott interjút a találkozót követően, ahol elmondta, elégedett, hogy segíthette a csapatot, de szerinte az eset nem ért büntetőt.
„Azt mondtam a a játékvezetőnek, hogy hozzáértem Messi arcához, volt kontaktus, de ez nem volt tizenegyes. Rendben, végülis megengedte, hogy megmutassam mire vagyok képes” – mondta boldogságtól duzzadva, mosollyal az arcán.
Elmondta, tudta, az a valószínűbb, hogy a baloldalra lövi, és mivel nem toporgott, elvetődött és kivédte, majd összefoglalta a mérkőzést is.
„Nehéz volt, mert ők egy másik ligában játszanak. Kilencven perecig úgy tudják tartani a labdát, hogy mi hozzá se érünk. Kicsit vicces ezek ellen a csapatok ellen játszani, valószínűleg százból egyszer nyerünk ellenük. Ma nem nyertünk, de ez az első alkalom, hogy boldog vagyok egy vereség után” – vélekedett.
„Az egész családom most Varsóban nézi a televíziót. Az édesanyám, a feleségem és a fiam. Szeretlek téged, Liam! Apa még nem jön haza!” – üzent családjának az utolsó világbajnokságán védő lengyel kapus.