A hétvégén Portugália legnagyobb sportnapilapja, az A Bola és közvéleménykutatást indított azzal a kérdéssel, hogy kell-e még Cristiano Ronaldo a válogatott kezdőjébe?
Nehéz eldönteni, hogy a végeredmény meglepő volt-e vagy sem, mindenesetre a luzitán szavazók 70 százaléka úgy gondolta, hogy már nincs szükség rá a pályára kifutó tizenegyben.
Saját hazájában gyakorlatilag kijelentették: az ő ideje lejárt.

Ráadásul ezt a számok is alátámasztják. A Quinas – a portugál válogatott beceneve – két győzelemmel és egy olyan vereséggel (Koreai Köztársaság) jutott tovább a H csoportból, amely már nem osztott nem szorzott.
A statisztikák is azt támasztják alá, hogy a csapat biztató úton halad a nagy álom – világbajnokság megnyerése – eléréséhez, hiszen a csoportkörben az ötödik legeredményesebb támadószekcióval rendelkezett, csak három válogatott birtokolta többet a labdát, a hetedik legtöbb kapura lövést indították, a jól kivitelezett cselek tekintetében az ötödikek a rangsorban, és az ellenfelek nem kímélték Ronaldóékat, csupán két csapat ellen szabálytalankodtak többet az ellenfelek játékosai.
Nem nagyon lehet megkérdőjelezni, hogy Fernando Santos együttesének helye van a legjobb 16 között, az viszont már igen, hogy Cristiano Ronaldo befér-e még a nemzeti csapatba vagy sem? A 37 éves támadó gyakorlatilag árnyéka volt önmagának a csoportmeccseken, az A Bola a “rövidzárlat” szót használja esetében, és a számos is beszédesek: egy gólt szerzett, azt is büntetőből, gólpasszt nem adott, két beadása volt – összesen a 3 találkozón -, meccsenként háromszor cselezett, ezek hatékonysága 50 százalékos, a hatékonysága csak 55 százalékos volt az összes akcióját figyelve.

Mint írja a lap: “a katari Ronaldo olyan, mintha lekapcsolták volna: mérkőzésenként 0,66 százalékosan találja el a kaput. Sem Fernando Santos szövetségi kapitány, sem a csatár nem találja a megoldást erre a rövidzárlatra, amely zavart okoz a kimondottan világbajnoki győzelemre hajtó válogatott rendszerében.”
Mint kiderült, az A Bola olvasói is hasonlóan gondolkodnak, talán ne véletlenül.
Megkérdőjelezhetetlen, hogy eddig mennyit tett le a futball világában, mennyit tett magáért a válogatottért. Amíg ő nem volt addig semmilyen trófeát nem nyertek a portugálok, vele viszont egy Eb- és egy Nemzetek Ligája-győzelmet már felmutathatnak.

Egy vb-cím nyilván, nagyon hiányzik a rutinos játékos repertoárjából, nem kétséges, hogy vérét lenne képes ontani érte, de kérdés, vajon tényleg neki kell-e megszakadnia, miközben a csapat tele minőségi – s talán most már hatékonyabb – játékosokkal. A portugál sajtó legalábbis látja, ki, kik lehetnének a sztár megfelelő helyettesei. Rafael Leao a három csoportmeccsen összesen kapott 62 percet, így is rúgott egy gólt, André Silváról, Szoboszlaiék csapattársáról a Leipzigben úgy gondolják, egy ízig-vérig csatár, aki képes eldönteni meccseket, illetve ott van még a keretben a Benfica egyik legnagyobb reménysége, aki az elmúlt pár hónapban robbant a köztudatba, Goncalo Ramos. Portugáliában úgy tartják, ő lehetne a katari viadal egyik nagy felfedezettje, ha több időt kapna Fernando Santostól.
Nem is kíméli a portugál sajtó a szövetségi kapitányt, akiről egyre inkább az a vélemény, hogy már nem igazi vezére a nemzeti csapatnak, mert erősen az utolsó világbajnokságát játszó játékos, illetve ügynöke, Jorge Mendes befolyása alatt áll. Hogy világbajnok lesz-e vagy sem Portugália, két héten belül kiderül, de azt szinte biztosra lehet venni, hogy Santosnak is ezek az utolsó mérkőzései a válogatott kispadján.