search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Már a rendőri pályán gondolkodott a hollandok kallódó vb-hőse, akinek egy nagy füllentés indította be a pályafutását

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Két éve még az sem volt biztos, hogy játszhat profi szinten, sorozatos sérülései miatt pedig már a pályamódosításon töprengett a katari labdarúgó-világbajnokságon negyeddöntős holland válogatott kapusa, Andries Noppert, aki szerint ő az élő bizonyíték, hogy sosem szabad feladni.
Andries Noppert ébren álmodik (Fotó: EPA/Rungroj Yongrit)

A sérülésektől sújtott 28 éves kapus nem véletlen döbbent le, mikor a televízióból teljesen váratlanul tudta meg, Louis van Gaal szövetségi kapitány meghívta a vb-keretbe, a Heerenveen játékosa ugyanis nemhogy válogatott nem volt addig, de profiként sem tudhatott komoly karriert maga mögött, kevesebb mint 50 (!) mérkőzésen állhatott a kapuban (összesen van 108 meccse).

Noppert a Szenegál ellen 2–0-ra megnyert csoportmeccsen debütált a nemzeti csapatban, és meg is ragadt a kapuban, noha két évvel ezelőtt még az sem volt biztos, hogy egyáltalán védhet profi szinten.

„A Heerenveen akadémiáján kezdtem, ahol bekerültem az első csapatba. Megkaptam a lehetőséget a hosszabbításra is, de a kapusedzőm a NAC Bredához ment, én pedig követtem. Utólag azonban úgy gondolom, inkább maradnom kellett volna, mert nem sok játékidőt kaptam a csapatban. Néhány évvel később visszamentem a Heerenveenhez edzeni, majd kaptam egy hívást az élvonalbeli Dordrechttől, ahol nem ámítottak azzal, hogy minden meccsen védhetek, de biztosítottak, megkapom majd a lehetőséget a bizonyításra. Ez a kaland viszont rövid életű volt, két hét után súlyos sérülést szenvedtem, másfél évig nem védtem” – emlékezett vissza a FIFA-nak adott interjújában Noppert, aki elárulta, már a saját felesége sem hitt benne.

„Négy műtéten estem át és sokszor nagyon magam alatt voltam. Sokan kételkedtek bennem, emlékszem, a negyedik műtétem után a saját feleségem azt kérdezte tőlem, biztosan szeretném-e folytatni a futballt. Teljesen megértettem a kétségeit, de azt feleltem, a végsőkig harcolni fogok. Meg kellett ezt tennem magamért.”

A kényszerből rendőri pályát fontolgató kapus elárulta, egy nagy füllentés is kellett ahhoz, hogy beinduljon a mesébe illő története.

„A korábbi Heerenveen-edzőm megkeresett és a Go Ahead Eagleshez hívott. A sérüléseim miatt nem voltam teljesen fitt, így hetet-havat összehordtam, milyen kiváló állapotban vagyok, csak hogy lehetőséget kapjak, és attól kezdve beindult a karrierem. Azt azonban akkor sem gondoltam volna, hogy valaha világbajnokságon játszhatok. Ez is azt mutatja, igenis léteznek csodák.”

A holland válogatott december 9-én Argentínával mérkőzik meg az elődöntőért, a pénteken 20 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

 

 

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Egy tizenegyespárbaj anatómiája – és Neymar büntetőjének igaz története
A lutri, a hazárdjáték, a ki koncentrál jobban közhelyes igazságai mentén azért akadnak törvényszerűségek is a vébék tizenegyespárbajaiban, és ha már a horvátok és a japánok továbbírtak a sztorit, az első adandó alkalommal boncolgatjuk is ezeket keddi kivetítőnkben, ahogy a téma mellékszálaként azt is, miért került kacifántosan a labda Neymárhoz a jót szórakozó brazilok büntetőjénél.
Külföldi futball
Újabb vb-gigász akad Marokkó horgára vagy Spanyolország tanul a hibáiból?
Spanyolország csoportmásodikként, míg Marokkó nagy meglepetésre kvartettje megnyerése után első helyen jutott tovább a világbajnokság egyenes kieséses szakaszába. A két válogatott a 2018-as vébén szintén találkozott egymással, igaz, akkor a csoportkörben csaptak össze, a mérkőzésük 2-2-es döntetlent hozott. Egy ilyen szoros meccs pedig most is könnyedén kerekedhet kettejük párharcából, hiszen az afrikai gárda a vb egyik legjobb védelmével rendelkezik, míg Luis Enrique együttese Costa Rica ellen ugyan gálázott, de a soron következő két meccs már igencsak nyögvenyelős volt a támadások szempontjából.
Külföldi futball