Amíg van kenyér, s a disznó kövér,
Mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?
– Hobo
Ki vagyok én?
Amikor a csapatod épp bejelentkezett a világbajnoki címre, majd’ kicsattansz örömtől, és feloldódsz a közösséged mámorában. Nem igaz?
Ne gondoljuk, hogy Cristiano Ronaldo az első, a nagy futballisták egytől egyig a győzelmek letéteményesei akartak lenni, nehezen viselték, ha valami ezt meggátolta. Lionel Messi például nem ment el a barçásokkal megünnepelni a 2006-os BL-győzelmet, mert a döntőt sérülés miatt ki kellett hagynia. Hogy egymagában duzzogott helyette, élete egyik nagy hibájaként bánja azóta is. De még 18 sem volt. Gyerek. Ronaldo közel 40. Mégis infantilis. Nárcisztikussága ijesztő.
Megszállott munkamoráljával a géniuszok szintjét ostromolta, de amíg a zsenik különcök, Ronaldo a személyiségét áldozta fel, és a teljesítményével helyettesítette. A páratlan sikerek idején ki foglalkozik az önkizsákmányolás árával? Ám a teljesítmény kopik. De egy önképzavaros, a tökéletességet kergető, ám elérhetetlensége miatt az álcáját felöltő korban, melynek valószínűleg legfőbb jelképe maga CR (nem mint Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, az ember, hanem CR, a médiajelenség) már a látszódás is teljesítmény. Persze, ki figyeli? Mi.
A portugál válogatott úgy örvénylett nélküle, hogy a fuldokló svájciak nem győztek levegőért kapkodni. Gondolhatnánk, a szurkolók gyönyörükben véresre tapsolták a kezüket. Még mit nem: a lelátóról Ronaldót követelték. Akinek a kihagyása felszabadította a csapatot! De kit érdekel a futball, a szelfijüket akarják.
Tényleg értelmetlen a hajrát, amikor a lendületet már megtörték a cserék, összehasonlítani az örömgurigázással. És igen, legyen részese a korszakos sztárjuk is. De nem úgy tűnt, hogy kedvérevaló, ha egy a sok közül. Hol az arányérzék, a belátás, a méltóság? Gyanús, hogy szíves-örömest kiszolgálnák, mégsem tűri, hogy ne legyen a középpontban. Alighogy felért, harmincról belepüfölte a sorfalba pályafutása 54. vébészabadrúgását (az ábrán a Svájc elleni meccs előtti állapot).
1/53… but that one goal was pretty special, to be fair. pic.twitter.com/H9mmGMmwYi
— Opta Analyst (@OptaAnalyst) December 2, 2022
Fernando Santos meghúzta a váratlant, noha ez volt a felelős döntés, végtére is egy labdarúgó-válogatottat igazgat, nem egy múzeumot. Azonban a kurtán lezárt nyilatkozata árulkodó: toxikus közegben nincs felhőtlenség, csak gondterheltség. A kapitány legfőbb feladata közel sem a taktikai finomhangolás, a logika ahhoz elegendő rendezőelv.
A svájciak 5-3-2-ben védekeztek, hogy egy az egyben hatástalanítsák a portugálokat, de több se kellett a kombinatív agytrösztnek. Bernardo Silva, João Félix és Bruno Fernandes széthúzták a középpályát és a betörő Raphaël Guerreiro és a hömpölygésnek egyensúlyt adó Otávio segítségével szétszedték az emberezést, aztán szabadúszóként lubickoltak a tengernyi térben.
De a káoszba is kell a biztos pont. Végre volt egy fegyelmezett ék, aki nem hagyta el a pozícióját és nem taposott a mögötte játszók lábán. És aki befejezte az akciókat. Gonçalo Ramos mesterhármasával aduászt húzott Santos.
Gonçalo Ramos (felül) a vébén eddig pályán töltött hetven perce alatt a kapuval szemben a tizenhatoson belül nagyságrendileg pont ugyanannyiszor találkozott a labdával, mint Cristiano Ronaldo (alul) az egész torna során (forrás: Opta)
‘86-ban kikerült egy csatár Diego Maradona elől, hogy tehermentesítsék. 2002-ben Kléberson dinamikája felpörgette a brazilok játékát, legutóbb Olivier Giroud csinálta a helyet a francia támadásoknak. Nem először állna össze torna közben a nyerő képlet. Most a harmónia megőrzése Santos legfőbb kihívása.
De megértethető-e Ronaldóval, hogy:
- Ramost azért tömték labdával, mert nem okvetetlenkedett ott köztük;
- Rafael Leão beküldése nagyobb segítségükre lehet;
- gyűjtse a frusztrációját, mert várhat még rá fontos pillanat, nem fog mindig az ellenél a kedvükre tenni, vagy a helyettese triplázni.
Mert az a Portugália, amely baj esetén kispadról képes előkapni a világ legnagyobb gólvágóját, az tényleg világbajnokmatéria. Csakhogy ezúttal a legfőbb egóval kéne elhitetni, ez nem róla szól.
Kik vagyunk mi?
Van itt ez a spanyol válogatott. Se kiköpni, se lenyelni nem lehet. Unalmasak, csak adogatnak körbe-körbe. Gólt se akarnak rúgni. Kinek kell ez!? Kérem szépen, nekik. Tudniillik ez a stílusuk. A spanyol futball bölcsőjét a baszkok ringatták, vadultak is rendesen, a csúcsra viszont katalán befolyással értek el. Ne kerteljünk, a Barcelonában teret nyerő észjátékkal.
Méghozzá oly dominánsan, hogy még mindig csak alkalmazkodni tudnak hozzájuk. Azonban a porig alázott ellenfelek felkeltek, leporolták magukat, elsajátították, amire szükségük volt, és megtanultak ellene játszani. Ha más nem, kósza kontrákkal övezve végigbekkelni 90 vagy akár 120 percet. De ki tartja vissza a csapatokat, hogy felvállalják a játékot? A németek megtették, és rögtön a katari tél legmagasabb színvonalú meccsét hozták tető alá.
Luis Enrique, mint minden edző, pragmatikus a maga módján. És hitt abban, hogy miközben a labda kontrollálásával minimalizálja az ellenfél gólszerzési esélyeit, pozíciós játékkal megtalálják a rést a pajzson, ha másként nem, a fáradó védelem koncentrációvesztésével. Marokkó ellen nem ért célt, mert a pálya egyetlen veszélyes pontján sem tudtak minőségi, mennyiségi vagy pozíciós előnyt kicsikarni. A kockázatkerülő passzok a tizenhatos elé láncolták a spanyolokat, a büntetőterületre csupán elvétve jutottak be, a rendes játékidőben mindössze 18 érintés erejéig.
(forrás: Opta)
A marokkói védekezést egyébként sem egyszerű feltörni, eddig csak egy öngóllal sikerült. Az egész mezőnyben Valid Regragui együttese őrzi leghatékonyabban a védőharmadát. Annyira szűk alakzatot vesznek fel, hogy a klasszisteljesítményt nyújtó Szofjan Amrabat előtt mindig akad, aki kiléphet a labdásra, miközben a passzsávokat is zárják.
(kép: M4 Sport)
Az áldozatkész csapatmunkából mindenki kiveszi a részét: Jusszef En Nesziri, a marokkóiak centere jószerivel a kezdőkörig merészkedhetett csak, és 19-szer érintette a labdát, védekezése Sergio Busquetsen ugyanakkor nagyban hozzájárult a spanyolok megállításához.
En Nesziri spanyolok elleni érintéstérképe (forrás: Opta)
Luis Enrique egyébként tisztában volt vele, a múltkori Eb-tapasztalattal a háta mögött nem is csoda, a játékfelfogása könnyen tizenegyesrúgásokhoz vezethet: ezért arra kérte játékosait, ha a szituációt nem is modellezhetik, de fejenként ezer tizenegyessel készüljenek a vébére, hogy legalább az izommemória működjön. Lehet, ellenőriznie is kellett volna.
Mielőtt azonban pusztán az eredményekből ítélkezünk, biztos az apróságokat (edzői húzás, sérülés, forma, tizenegyesek stb.) túlhangsúlyozó tornaformátum a megfelelő a végső nagy következtetésekre?
Tagadhatatlan, hogy korrekcióra szorul a spanyol módi, a 2010-es siker óta három vébén összesen három győzelmet számlálnak: Ausztrália, Irán és Costa Rica az áldozatok listája. De a játékosminőséggel, amit kinevelnek, nincs probléma, viszont néhány profil hiányzik. Akik mondjuk mélységet adhatnak támadásban, bár ez Ansu Fatival, Gavival vagy Alejandro Baldéval már most sem tűnik elérhetetlennek. A centeré is kézenfekvő, de az a filozófiából következik. Az adatelemzések a kisszögeleteken, a fogyatkozó átlövéseken és kirúgásokon, a technikai képzettségen és megannyi szegmensen át mind alátámasztják azt a koncepciót, ami annyira markánsan jellemzi a mintaadó spanyol iskolát. Luis Enriquéét talán túlságosan. Ám a válogatottjuk így nyer, vagy így bukik el. És ebből születhet újjá. Különben mi végre a futball?
A futball Földet behálózó népszerűsége legfeljebb részben magyarázható az egyszerűségével. Ha ez egyszerűségen múlna, miért nem a kő-papír-olló? A futball azért vert gyökeret mindenhol, mert a játékok legszabadabbika, ezáltal lehetőséget adott a közösségeknek az önkifejezésre. A futballstílus nem más, mint a saját kultúra megjelenése a pályán. Az argentinok úgy hívták a sajátjukat, la nuestra, vagyis a miénk. Esterházy Péter azt írta, az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert az a csapat jó, hanem mert a miénk.
Ha az egyén kisajátíthatja, ha az eredmény(telenség) utólag mindent szentesít, akkor mi marad a pillanat uralásán és a lájkvadászaton kívül? Fogyasztás. Haszon. Üresség.
A futball a világ tükörképe, olyan is.
Pénteken Neymarról és Messiről készülhetnek a fotók, a posztok, a mémek. Ja, és azért lesz két vébénegyeddöntő is:
16:00 negyeddöntő, Horvátország–Brazília
20:00 negyeddöntő, Hollandia–Argentína