search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Csercseszov: A futball nem ér véget Messi és Ronaldo visszavonulásával

m4sport.hu
A korábbi orosz kapitány szerint a marokkóiak ugyanazzal a taktikával fojtották meg a spanyolok játékát, mint az ő együttese tette a 2018-as vb-n.

Hosszabb interjút adott Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a sport-express.ru oldalnak a Katarban zajló világbajnoksággal kapcsolatos észrevételeiről.

A szakember szerint feltűnő, hogy sokkal több meccs végződik 0-0-ra a 2018-as oroszországi világbajnoksághoz képest. De számára az is furcsa volt, hogy a csoportkört egyetlen csapat sem tudta pontveszteség nélkül zárni, miként azon is meglepődött, hogy olyan csapatok nem élték túl a csoportkört (Belgium , Dánia , Németország), melyeket mindenki többre taksált.

A mostani vb versenyspecifikus. Nem is az a lényeg, hogy télen játszódik, hanem az, hogy nem volt három-négy hét a felkészülésre, csak egy. Ilyenkor a pszichológiai tényező kerül előtérbe. Játszhatsz erőteljesen, de aztán egy rövidzárlat végzetessé válhat. Mint a németek, akik nagyszerűen játszottak Japán ellen, de 8 perc alatt két gólt kaptak. Ennyi, nincsenek is már Katarban” – mondta a zöld-fehérek mestere.

Véleménye szerint a hangulatra rányomja a bélyegét, hogy a stadionon kívül a szurkolóknak kevesebb lehetőségük van a kulturális kikapcsolódásra, mint négy évvel ezelőtt Oroszországban és a korábbi tornákon.

Aissa Laidouni (Fotó: EPA/Tolga Bozoglu)

A Ferencvárosban játszó tunéziai középpályásnak, Aisse Laiduninak sok sikert kívánt a vb előtt és szerinte jól is teljesített, hiszen az első meccsen megkapta a meccs embere címet, a vb-címvédő franciák ellen pedig gólpasszt adott. Játékosa természetesen izgult a vb előtt, de sikerült őt megnyugtatnia. A kiesés után plusz szabadságot kapott, januárban csatlakozik a csapathoz. „Úgy gondolom, hogy az Mmaee fivérek méltóak lettek volna, hogy a marokkói válogatottban szerepeljenek, most a negyeddöntőben lennének, de sajnos kimaradtak a keretből„.

A válogatottak közül őszintén szólva Anglia a várakozásaimon felül játszik. A Nemzetek Ligájában sápadtnak tűntek – hat meccsen nulla győzelem, a csoport utolsó helye, kettős vereség Magyarországtól. Katarban pedig stabilan, fennakadás nélkül játszanak. A brazilok és a franciák a torna eleje óta jól teljesítenek, míg az argentinok és a portugálok egyre erősödnek” – mondta Csercseszov.

A vb-n eddig inkább viselkedésével, mint játékával címlapokra kerülő Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, a portugál egy kicsit jobban összpontosít az egyéni teljesítményére, mint a csapatéra. Úgy véli, Ronaldo, Messi és hozzájuk korban közeleső klasszisok visszavonulásával se lesz rosszabb a labdarúgás. „A futball nem ér véget ezekkel a játékosokkal. Előttük is voltak nagy sztárok, mint Pelé, Maradona, Cruyff, Platini és mások, és utánuk is lesznek, elég csak Mbappéra, Hallandra, Fernandesre gondolni és jönnek olyanok, akikről holnap és holnapután fogunk hallani. De tény, Messi és Ronaldo magasra tette a lécet„.

A marokkói játékosok a levegőbe dobálják Válid Regragi szövetségi kapitányt, miután 3-0-ra győztek a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében játszott Marokkó-Spanyolország mérkőzés 0-0-ra végződött hosszabbítása utáni büntetőpárbajban. MTI/EPA/Friedemann Vogel

Elárulta, a spanyolok kiesése után többen is keresték, hiszen négy éve az általa irányított orosz együttes szintén a nyolcaddöntőben, szintén 11-esekkel verte ki a spanyol együttest. „Kérdezték, hogy a marokkói edzők felvették veled a kapcsolatot? A részletek különböznek, de az elv ugyanaz, nem szabad teret hagyni nekik. A 2018-as vb-n nem hagytunk nekik teret, nem hagytuk őket gyorsan játszani. Így csinált most Japán és Marokkó is. Costa Rica teret adott nekik kapott is hét gólt„.

Taktikailag sok újat nem kapott a vb-től, de az olyan megoldások, beugrások neki is tetszenek, mint a Ronaldo helyére beugró Ramos, aki három gólt szerzett, vagy van Gaal döntése, aki egy újonc 28 esztendős kapussal harcol a vb-n. Csercseszov szerint az eddig látottak alapján Mbappé tűnik a legösszetettebbnek, de még korai lenne őt a vb legjobbjának nevezni, ezt majd ő is a döntő után teszi meg.

Negyeddöntő
Horvátország CRO
CRO
Nézze vissza
0-0
Brazília BRA
BRA
Rendes játékidő: 0 - 0
Hosszabbítás: 1 - 1
Tizenegyesekkel: 4 - 2
Hollandia NED
NED
Nézze vissza
2-2
Argentína ARG
ARG
Rendes játékidő: 2 - 2
Hosszabbítás: 2 - 2
Tizenegyesekkel: 3 - 4
Marokkó MAR
MAR
Nézze vissza
1-0
Portugália POR
POR
Anglia ENG
ENG
Nézze vissza
1-2
Franciaország FRA
FRA
 
Borítókép: Budapest, 2022. október 27. Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában játszott Ferencváros - AS Monaco mérkőzés előtt a Groupama Arénában 2022. október 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak