search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Már nem Luis Enrique a spanyol válogatott szövetségi kapitánya

m4sport.hu
A csalódást keltő világbajnoki szereplés után a spanyol labdarúgó-szövetség csütörtök délben menesztette Luis Enrique szövetségi kapitányt

A csalódást keltő teljesítmény és a negatív sajtóvisszhangok tömkelege meghozta hatását. A Marokkó elleni vb-nyolcaddöntő volt Luis Enrique utolsó mérkőzése a válogatott kispadján –  jelentette  be a spanyol labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-oldalán.

A szövetség megköszönte a spanyol szakember munkáját, aki először 2018-ban nevezték ki az ibériai együttes élére, a következő nyáron távozott lánya súlyos betegsége miatt. A kilencéves Xana abban az évben augusztus végén elhunyt csontrákban, Enrique pedig novemberben visszavette a kispadot a csapatot a távolléte alatt irányító Robert Morenótól. Kontraktusa év végéig szólt, a helyét a 61 éves Luis de la Fuente veszi át, aki korábban a többi között volt az Athletic Bilbao vezetőedzője, 2013-tól pedig utánpótlás-válogatottaknál dolgozott, tavaly óta az U23-as együttest irányította.

Sokan kritizálták Enrique válogatási rendszerét és stratégiáit, mondván, túl sokat passzolnak, de nem rúgnak kapura. A Marca információi szerint Luis de la Fuente az elsőszámú jelölt a kispadra, aki jelenleg az U21-es korosztályos válogatott szövetségi kapitánya.

A spanyol válogatott kiválóan kezdte a 2022-es vb-t, kiütötték Costa Rica-t 7-0-ra, majd egy 1-1-es döntetlen játszottak Németország ellen. Az utolsó csoportmérkőzésen meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedtek Japánnal szemben, ami miatt csak másodikként végeztek a kvartettben. A legjobb 16 között Marokkó ellen –annak ellenére, hogy több mint ezerszer passzoltak– nem tudtak betalálni, ezért tizenegyespárbaj következett, ahol az afrikai csapat volt a pontosabb. Az újabb sikertelen nyolcaddöntő, azt is jelenti, hogy a spanyolok 2010 óta nem tudtak nyerni a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában.

Borítókép: EPA/Friedemann Vogel

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Futóbolondok a nyolcaddöntőkben: Luis Enriquét lenyűgözte a marokkói nyolcas
A katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében Marokkó némi meglepetésre tizenegyesekkel búcsúztatta Spanyolországot. Luis Enrique, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón külön kiemelte az észak-afrikaiak nyolcasát, Azzedine Ounahit, aki elképesztően nagy munkát végzett a hispánok ellen. Ugyanakkor volt, más, aki a nyolc közé jutásért még nála is többet futott.
Cikkek
Spanyolországban brutális epilógusról és Luis Enrique bizonytalan jövőjéről írnak a Marokkó elleni vb-búcsú után
A spanyol média Luis Enrique szövetségi kapitány mellett a sportági szövetséget is kritikával illette, miután a válogatott a keddi nyolcaddöntőben <a href="https://m4sport.hu/katar-foci-vb-2022/cikk/2022/12/06/oriasi-meglepetes-a-nyolcaddontoben-marokko-tizenegyesekkel-bucsuztatta-a-nagy-eselyes-spanyolokat" target="_blank" rel="noopener">tizenegyespárbajban alulmaradt</a> Marokkóval szemben a katari labdarúgó-világbajnokságon.
Cikkek
Spanyolország nem veszít, Spanyolország tanul – Sergio Ramos büszkébb a válogatottra, mint valaha
A spanyol labdarúgó-válogatott katari világbajnokságon szerepelt keretéből kimaradó Sergio Ramos egyáltalán nem kritizálta a játékosokat és a csapatot, miután az együttes gól nélküli döntetlen után <a href="https://m4sport.hu/katar-foci-vb-2022/cikk/2022/12/06/oriasi-meglepetes-a-nyolcaddontoben-marokko-tizenegyesekkel-bucsuztatta-a-nagy-eselyes-spanyolokat/" target="_blank" rel="noopener">tizenegyespárbajban alulmaradt</a> Marokkóval szemben a keddi nyolcaddöntőben.
Cikkek