No de mit adtak nekünk a rómaiak? És a brazilok? A hollandok? A horvátok – ez egyértelmű: a hosszabbítást.
Did Croatia’s last nine major tournament knockout games go to extra-time?
✅ 2008 Euro QF v 🇹🇷
✅ 2016 Euro R16 v 🇵🇹
✅ 2018 WC R16 v 🇩🇰
✅ 2018 WC QF v 🇷🇺
✅ 2018 WC SF v 🏴
❌ 2018 WC F v 🇫🇷
✅ 2020 Euro R16 v 🇪🇸
✅ 2022 WC R16 v 🇯🇵
✅ 2022 WC QF v 🇧🇷Another set incoming. 😅
— William Hill (@WilliamHill) December 9, 2022
És A középpályást. Na jó, a középpályást nem a horvátoknak köszönhetjük, de a sikereiket a horvátok a középpályásaiknak. Újabb tornát húztak fel a pálya közepén egy főre eső játékintelligencia-hányados köré, hiszen Luka Modrić, Marcelo Brozović, Mateo Kovačić (‘98-ban Aljoša Asanović, Zvonimir Boban, Robert Prosinečki, négy éve Ivan Rakitić egészítette ki a jelenlegi brigádot), nemcsak elfáradni nem tud, de nincs az a szituáció, amelyben ne ismerné fel a megoldóképletet.
Az argentinoknál meg ott van, az enganche, a kapocs, a tízes: a támadások atyja, akit a legsuttyóbb purparlé közepette is burokba vesznek – most sem Messi bombázott a kispadon ülők közé –, hogy a semmiből is teremtsen helyzetet. Ecseteljük? Minek! Az a passz! Az a passz nem létezett a teremtésben.
(kép: M4 Sport)Ha meg kell nevezni azt a tipikus posztot, amelyiknek az egyedfejlődésére a legnagyobb hatást gyakorolta Brazília (és amely nagyban befolyásolta, mivé a brazil futball), az a szélső hátvéd, méghozzá a támadó szélső hátvéd. Hollandiának ugyanez a söprögető kapus. És épp ezekből nem láttunk semmit ezen a vébén egyik, illetve másik oldalon. A kiesések tudatában olcsó poén lenne erre fogni, pedig még csak nem is biztos, hogy ez bármit is befolyásolt, hiszen mégiscsak tizenegyesek, és majdnem döntő brazil fölény, vagy Van Gaal ver(het)etlen hollandjai, szóval ez itt nem a pikirtkedés helye, csupán a merengésé.
Brazíliában amint balul sültek el a dolgok, sosem filózták túl: gyengén védekeztek, ennyi. Erre jutottak az összes nagy vereségük következtetéseként. Így az ‘50-es hazai vébé elbukása után (amikor arra a rasszista agymenésre is volt fogadókészség, hogy a rabszolgák leszármazottai, a színes bőrűek a fegyelmezetlenség forrásai) felbukkant a negyedik védő. A visszahúzott fedezet miatt az egyik összekötő a középpályára került, kialakult a 4-2-4. Persze sokkal inkább elmosódó, mintsem mértani alakzatként, egyben a szélső bekkek felhívásaként szambára, mivel kihasználható szabad tér tárult eléjük. Ha már úgyis minden valamirevaló labdarúgó csatárként kezdi, Brazíliában meg a főleg, végre a logika is azt diktálta, hogy tőröl metszett támadóvénával ruházzák fel a hátsó alakzatok két oldalát. Vagyis szó szoros értelmében oldalsókkal, azaz a lateralokkal, akik teljes hosszában bejátsszák a pályát.
Az aranykorszakban Carlos Albertó tette az i-re a pontot. A ‘80-as években négy irányítót fogtak közre, így vált tipikus brazil módivá 4-2-2-2, bár a naivitással leszámolva egy évtizeddel később Dungáék bajnokcsapatában már több volt a védekező középpályás, mint a támadó. A 2002-es szerkezetváltásnál is három középső védő és két szűrő ellensúlyozta Cafu és Roberto Carlos száguldozását.
Sokat hozott a konyhára, ettől függetlenül ne a győzelem zálogaként hivatkozzunk rá, mert buktak, de még mekkorát, és nem is egyszer Marcelókkal is, de Daniel Alvessel együtt egyelőre utolsó képviselői voltak a hagyományoknak. Épp Alves reaktiválása jelzi, miként számolt Tite a szélső védőivel. Felállásában benne rejlett a 4-2-4 szelleme, jól cselező szélsőkkel, és bal belső támadóként Neymarral, a lándzsa hegyével. De a szélső védők a pálya közepén biztosítottak: megelőző védekezésként a labdavesztések esetére, a gyors visszaszerzése és egyúttal a kontrák mérséklésének kettős feladatával.
(kép: M4 Sport)Ezért nem számított annyit, hogy a sérülések Danilót jobblábas létére balra vezényelték, bár a paszszögek szempontjából nem volt az igazi, direktben kevésbé tudta eljuttatni a labdát Vinícius Júniorhoz. De épp a jól cselező szélsője adott teret Danilónak, mivel Mario Pašalić (majd Nikola Vlašić) félszemmel a nagyot játszó Josip Juranovićot figyelte, hogy ne szolgáltassa ki az egy az egynek, Brozović meg arra ügyelt, hogy Neymar csatlakozásával se alakuljon ki létszámegyenlőség.
Ám Neymar a szabadon maradó hamis szélső védőjével kombinálhatott, ez érett góllá is.
Danilo akkor is zavartalanul avatkozhatott volna játékba, ám Neymar vette kezébe az irányítást, és abban a pillanatban, amikor Danilo megosztotta Vlašić figyelmét, Rodrygo elszakadt Juranovićtól és a megnyíló passzsávban kényszerítőzött Neymarral, aki lendületbe jőve Ricardinhóval is megetette ezt, és a két gyors összejátékkal hat ellenfelet maga mögött hagyva törte meg a horvátokat – legalábbis azt hihettük, hogy megtörte.
A tempót mégsem a brazilok szabták meg. Vagy mégis? Noha a horvátok a saját térfelükön húzták fel a védelmi blokkjukat, mondván a nyomásra fittyet hányó Modrićék onnan is kihozzák a labdát. Ki is hozták, és a szupergógyis horvát cséká dédelgette is rendesen, mert a passzív brazilok 120 percig nézték, ahogy olyan mélyre visszalép, ahová Casemiro nem követhette. A kapura veszélytelen fél kvázi megkapta a lehetőséget, hogy a játékidő felében kelljen csak védekeznie.
Luka Modrić a saját térfele jobb oldalán vette fel a labdákat, ahonnan zavartalanul irányíthatta a horvátok játékát: így fűződhetett a nevéhez az egész mezőny legtöbb labdaérintése és passza (forrás: Opta)A brazil válogatott egy pillanatra sem került bajba Katarban, de újra beletört egy európai ellenfélbe a bicskája. Annak idején, mikor 24 évet vártak az újabb vébécímre, leszámoltak az illúziójával, hogy színtiszta jogo bonitóval nyerhetnek még valaha. Most ismét 24 éves pauzához érnek, adódik a kérdés: nem áldoztak túl sokat önmagukból? Európai módon futballoznak, mert mint mindenki, itt is játszanak. És mint legnagyobb importőrök, a futballistáik ide is készülnek, és ha az igény a kiszámíthatóság felé hajlik, akkor az egyéniségek is óhatatlanul apadnak. De az a stílus, amely az egyéniség kibontakoztatására a legnagyobb fokú szabadságot biztosította, meddig egyeztethető össze a táncos mulatságokkal szöges ellentétben álló hétköznapok kihívásaival? 2002-ben 13 Brazíliából behívottal egészültek ki Ronaldóék, 2006-ig sosem került be senki a vébékeretükbe angol csapatból, ezúttal meg már 12-en utaznak vissza a Premier League-be, holott Roberto Firminót vagy Renan Lodit nem is ugrasztották. A PL-ben, amely a 2000-es évekig szinte teljesen szűz, ködös, esős terület volt, tehát minden, ami nem brazil, mára a legnagyobb légiós kontingens a braziloké.
A világszerte egységesülő képzés, az edzésmódszerek és az adatelemzések emelik a belépő szintet, de taszítják a különlegességet, és Seleção tornái tanúsítják, a puszta játékosminőség sem jelent különbséget rövid távon. Ugyanakkor stílusát vesztő futbólia még nem lett világbajnok.
És továbbra sem ünnepelhetnek világbajnoki címet a hollandok sem. Midőn ‘74-ben erre először kínálkozott esélyük, szintén meglepő kapusválasztás tette kerekké a sztorit. Johan Cruijffék meggyőzték Rinus Michelst, hogy 12 évvel bemutatkozása után a kétszeres válogatott Jan Jongbloed az ideális a területet szűkítő lescsapdájuk mögé, mert képes lábbal is takarítani. Cruijff az Ajax edzőjeként is a mezőnyjátékos erényeket csillantó Stenley Menzót húzta elő a játékelképzeléseihez. És Luis van Gaal sem reszketett belenyúlni, Edwin van der Sart is képzett nyakiglába okán vette elő.
Az említett döntések hátterében közös, hogy mind illetek a hollandok totális koncepciójához. 2014-ben azonban Van Gaal kényszerhelyzetben módosított a megszokotton. Mély védekezéséhez az utolsó napokban passzította hozzá a jó reflexű Jesper Cillessent. A jelen brigádot is gyors ellencsapásokra huzalozta, a kapusát is ehhez igazította. A jarddal kacérkodó Andries Noppert tündérmeséje nagyot futott, alig ötven meccsel a kesztyűjében a vébén debütált, és bár lábbal semmi extra, erre nem is volt szükség. Termetével betöltötte az ötösét, a többit intézték Virgil van Dijkék.
Csakhogy az argentinok az eddig meccseiken nem azért dominálták a labdát, mert el akarták dugni. Mindössze az történt, hogy sokkal jobbak voltak ellenfeleiknél. A hollandokat a megfontoltságukkal fékezték le, letükrözték három-/ötvédős alakzatukat, amellyel az ugyancsak agresszív ecuadoriak is jól éltek a csoportban.
A bal szelest Marcos Acuña egyedül vitte, ki is vette Denzel Dumfries élét, a jobb oldalt pedig az argentinok fölénye bontakozott ki. Ugyanis Cody Gakpo Enzo Fernándezre tapadt, a holland középpályások az argentin középpályásokra, ám Memphis Depayékra háruló három védő Cristian Romero révén kiútra lelt, és innen dőlhetett a dominó: Daley Blind ha kiugrott, Nathan Akénak fedeznie kellett, de akkor ki lép vissza Messivel? Főleg, ha Rodrigo De Paul és Alexis Mac Allister széthúzta Frenkie De Jongéket. Ezáltal Messi körül adottak voltak a kombinációs lehetőségek és a támadható üres területek.
(kép: M4 Sport)A többit meg intézte Messi. Egy átvétellel tényleg a semmiből rúgta be az akció ajtaját, majd megtorpanásával (La pausa – az enganchák művészete) Akéval szemben is ütemet nyert, végül a védő lába közt a Julián Álvarez által nyitott folyosóba simított Nahuel Molina elé. Az unikalitás ünnepe. A köbön. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
A hollandok előnyhöz szoktak ezen a vébén, mínusz kettőnél végérvényesen reménytelennek tűntek, ám Van Gaal nem hiába pakolta tele erőcsatárokkal a keretét. Nem tartott hátul öt védőt, lettek szélsőik és a vonal mentén létszámfölényük. Jöhettek a beívelések a colosokra, és egy csodás szabadrúgáskombinációval a csodával határos egyenlítés.
A hollandoknak az első 76 percben mindössze hét labdaérintésük volt az argentin tizenhatoson belül (balról), a 76. perc után – 2–0-s hátrányban – viszont hat (jobbról). A ráadásban aztán újra csak egy (forrás: Opta)De a hosszabbításban ismét visszavettek, a mezőnyben a holland Ádám Martin, Böde Dániel duó értelmét vesztette, örülhettek, hogy kihúzták a tizenegyesekig.
Melyben elképzelhető, Van Gaal másodszor is ugyanabba a folyóba lépett. Nyolc éve Tim Krult beküldte a 120.-ban, hogy fogjon ki a Costa Rica-i rúgókon. Megtette. (Furcsa fintor: Krul ezúttal azért került körön kívül, mert nem ment el egy különedzésre, ahol a tizenegyeseket gyakorolták.) Az elődöntőben, épp az argentinok ellen a mester úgy érezte, nyerhet és ellőtte az utolsó cseréjét is a hosszabbításban. Most Gakpo sántikált le, egy csere bennragadt, mert a játékmegszakítások száma elfogyott. A rutinos, 63-ból 14 büntetőt hárító Remko Pasveert, ha szándékozta sem ránthatta elő. Noppert felnőtt pályafutásában Messié volt a negyedik tizenegyes, amivel farkasszemet nézett. A párbaj kezdetét megbabonázó Emiliano Martínez ellen ennyi nem elég.
A Vastulipán tirádái a játékvezetői szereptévesztéssel fűszerezett feszültség finisében visszaütöttek: Messiék a lelkükre vették minden szavát, miközben nem tett mást a kezdés előtt sem, csak védte a rendszerébe vetett hitét. Ami korábbi állomásain is konfliktusba keverte az olyan szabadságra vágyó individualistákkal, mint Juan Román Riquelme. Utódja a melankolikus irányítóeszmény egykori gólörömével heccelte Van Gaalt.
Aki sosem tett ok nélkül semmit. A múltkor még azt is felmérte, mennyit izzadnak a trópusi hőségben a játékosai. Ne gondoljuk, hogy Noppertre csak úgy ráhibázott, vagy hogy önkényesen változtatott a játékfelfogáson. Két vébén irányította övéit, egy meccset sem veszített el, ám a holland iskola nem biztos, hogy a vereség elkerülésére oktat.
Szombaton a végső négyesre fogyatkozik a létszám:
16:00 negyeddöntő, Marokkó–Portugália
20:00 negyeddöntő, Anglia–Franciaország