Anglia jól játszott, megvoltak az esélyei Franciaország ellen, de 2-1 arányban végül alulmaradt a címvédővel szemben és a legjobb nyolc között búcsúzott a világbajnokságtól. A Háromoroszlánosoknak ezúttal sem jött össze, amire már olyan régóta várnak, ráadásul mindez a tavalyi Európa-bajnokság döntőjének elvesztése után. Az ilyen tornák pedig megviselik az ember lelkét, pláne a legfőbb “felelősét”, a szövetségi kaptányét. Nem is véletlen, hogy Gareth Southgate időt és elengedő teret kért ahhoz, hogy eldöntse, szeretné-e kitölteni 2024-ig szóló szerződését és folytani a munkát a válogatottnál.
What next for Gareth Southgate? 🤔🏴 pic.twitter.com/JyTKzNATQi
— Sky Sports News (@SkySportsNews) December 12, 2022
„Az Eb-k és a vb-k sokat kivesznek az emberből, időre van szükségem, hogy reflektálni tudjak. Minden torna után így tettünk, és most is ez a helyes. Persze, nem szeretnék négy-öt hónapig azon rágódni, hogy mit rontottam el, ez csak időpazarlás lenne, ahhoz meg ez túl fontos mindenki számára” – nyilatkozta a Sky Sportsnak az angolok szövetségi kapitánya. Az 52 éves szakember sosem rejtette véka alá, hogy egy nap szeretne majd újra klubcsapatnál dolgozni (eddig egyszer, 2006 és 2009 között volt ilyen munkája, a Middlesbrough együttesét irányította).
Mi történt az előző kapitányokkal?
- Sven-Göran Eriksson (2001-2006) – Öt évet töltött a válogatott élén, majd a Manchester City vezetőedzője lett, de itt csak egy szezont élt meg. Majd Mexikó és Elefántcsontpart szövetségi kapitánya lett, aztán irányította a Leicester Cityt is, a legutolsó munkája a fülöp-szigeteki válogatott vezetése volt 2018 és 2019 között.
- Steve McClaren (2006-2007) – A svéd szakember utódja lett, ám csupán egy esztendőt maradt kapitány. Holland bajnokságot nyert később a Twentével, majd az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forrest, Derby County és QPR trénere volt. Jelenleg a Manchester Unitednél dolgozik asszisztensi pozícióban.
- Fabio Capello (2008-2012) – A 2010-es vb-n a csoportkörben esett ki Angliával, rá két évre ott is hagyta az állást. A következő világbajnokságra már Oroszország szövetségi kapitányaként utazott el, ám a 2016-os Eb előtt már lecserélték őt. Jelenleg Olaszországban dolgozik televíziós szakértőként.
- Roy Hodgson (2012-2016) – A 2012-es Eb-n negyeddöntőbe vezette az angolokat, a ’14-es vébén azonban megint a csoportkör jelentette a végállomást a Háromoroszlánosoknak és a 2016-os Európa-bajnokság sem sült el jól, hiszen Izland ejtette ki őket a legjobb tizenhat között. Ezek után már rengeteg kritika érte, nem is volt maradása, 69 évesen leköszönt a válogatott éléről. A reputációját 2017-ben a Crystal Palace menedzsereként kezdte el visszaszerezni, hiszen négy éven keresztül irányította a londoni együttest, majd onnan vonult vissza, de a nyugdíj nem lett végérvényű, néhány mérkőzés erejéig még visszatért a Watfordhoz, amellyel az előző szezonban kiesett a Premier League-ből és 75 évesen végleg elköszönt az edzősködéstől.

Gareth Southgate kinevezése előtt még Sam Allardyce egy meccs erejéig (egy győzelem) vezette az angol válogatottat, majd az U21-es csapattól megérkezett a mostani vezér. Az FA és a játékosok is szeretnék, ha maradna a kapitány és együtt folytatnák a munkát a 2024-es németországi Európa-bajnokságig. Southgate egyébként tavaly hosszabbította meg szerződését két évvel, amely pont a következő kontinensviadal végéig szól. A mutatói egyébként nem rosszak – leszámítva a Nemzetek Ligája A-Ligájából való kiesést, hiszen a 2018-as vb-n negyedik helyen végzett csapatával, majd ezüstérmes lett a tavalyi Eb-n, a mostani vébé pedig másképp is alakulhatott volna, ha Harry Kane belövi a második tizenegyesét. Az oly sokszor kritikus angol szaksajtó is elfogadta Southgate-et, többször hangoztatták már vele kapcsolatban, hogy visszaállította a Háromoroszlánosok becsületét.