Musorujsag
Élő Eredmények
×

Miattunk kell duplán bűnhődnie az elődöntő vesztesének

Miattunk kell duplán bűnhődnie az elődöntő vesztesének

m4sport.hu | Petykó Adrián
Ha reklámozni kéne, tíz FIFA-szponzorból kilenc ajánlaná, pedig ha nem lenne, senki sem hiányolná, ez a vébé bronzmeccse, amely után a negyediket siratjuk vasárnapi kivetítőnkön.

A bronzmeccs vesztese voltaképp duplán rossz emlékkel távozik. Nem elég, hogy a nagy álom kapujából fordítják vissza (a döntőből), még üres kézzel is tér haza (éremtelenül). Egyszerű matekkal, a két a meccs a hétből az a sűrű hónap menetelésének a közel harminc százaléka, azaz több mint a negyede. Ráadásul az érzelmileg legintenzívebb szakaszban lomboz le. Hiába a kontinensét és a teljes arab világot lázba hozó elődöntőzés, még a marokkóiakból is keserűséget csalta elő a franciák elleni vereség.

A dobogós élmény bizonyára feledtető hatású, de talán épp emiatt elfogadhatnánk, hogy ha már oly kicsinységek határoznak sorsokról, az elődöntőkben elbukókat egyformán illesse némi vigaszdíj. Egy bronzcsecsebecse, amelynek megkaparintása kevésbé dobja fel a harmadik helyet megszerzőt, mint amennyire igazságtalan a hoppon maradóval szemben. Mert két vereséggel távozni, az akkor is két vereség keserűsége, ha történetesen a vébé elődöntőjében és helyosztóján szenvedik el.

Még ha Marokkóról ezen a két találkozón ki is derült, amint elő kell bújni a vébé legbiztosabb rejtekéből, már kevésbé különleges. Kiemelkedő játékkapcsolatai akkor is akadnak, mint a jobb szárnyé, még a modrić-kovacićos horvátok elleni mezőnyben is csak a Hakim Zijestől Achraf Hakimiig tartó sztráda volt szélesebb a Hakimitől Zijesig tartó passzútvonalnál. És szerencsére kaptunk még kicsit hű fegyverhordozójuk, Azzedin Unahi elegáns, mégis zabolázatlan, cseleivel és labdahordozásaival követhetetlen irányváltásaiból is.

De a képet az teszi teljessé, hogy ezen a két meccsen kénytelenek voltak kezdeményezni, ám a villámgyors, szerencsés válaszon kívüli hasztalan erőfeszítéseik a realitást hozták közelebb. Ugyanakkor így se feledjük, a spanyolok és portugálok kiejtése mellett a hétből négy alkalommal a legutóbbi torna dobogósaival találkoztak, és kizárólag a múltkori döntősök bántak el Valíd Regragui alakulatával.

Amely azért meglehetősen viseltesen várta a végét. És valószínűleg nem az előnyére vált, hogy az alapvédelme legjobbjainak ¾-e elhullott a hosszú harc alatt, és a lefújásra a tartalék két obsitosa is lekéredzkedett.

A horvátoktól meg Andrej Kramarić baktatott le síró tekintettel, amelyet a hosszabb kihagyással fenyegető izomsérülés félelme áztatott. Mivel a lestrapált izmokat akkor is működtetni kell, ha oda a végső cél, ami a koncentrációt óhatatlanul lejtőre teszi, a sérülés éppúgy következhet a fókuszvesztésből, ahogy egy-egy megmagyarázhatatlan rövidzárlat is. Vagyis ne zárjuk ki azt sem, hogy a sokszor kaotikus, átlagot meghaladó góldús bronzmeccseket sem a felszabadultságnak (vagy nem csak a felszabadultságnak), hanem a – megtizedelt összeállításokban – kókadozó összpontosításnak köszönhetjük.

A 10. percre ezúttal is betalált már mindkét fél, míg Jásszina Bono a valaha volt egyik legviccesebb öngólhoz járt közel, pedig nem kétballábas kapuska, egészen addig szó szerint hibátlanul passzolt, a harminc méternél közelebbi átadásokban 80/80 volt a mérlege.

Mislav Oršić remek tekerésénél a saját tizenhatosánál veszített labdát a marokkói csapat, ami szintén nem volt jellemző. Ahogy rögzített helyzetek sem hódítottak ezen a vébén. Vagy azért, mert fel tudnak készülni az elhárítására (koncentráció ugyebár), vagy épp azért, mert nincs elég idő és szaki a begyakorlásukhoz.

Bár a csudacsukát megelőző kombináció ült, ami ki is járt a tizenegyest is kiharcoló Joško Gvardiolnak.

A vébé legkimagaslóbb védőteljesítményét nyújtó 20 éves futballista az egyik legfőbb biztosítéka a jövőt fürkésző horvát szurkolóknak, és nem azért, mert korban közelebb állnak hozzá a Modrić-gyerkekek, mint a csapat kapitánya.

És ha már gyerekek és bronzérem. A cukiságfaktor, a nagymamalelkeket könnybe lábasztó, szentimentális pillanatainkban se feledjük, pont ezért forgatják meg az elődöntő másik vesztesének szívében a tőrt.

A bronzérmes horvát válogatott fogadja a legédesebb gratulációkat (EPA/Georgi Licovski)

Mert nézzük. A vébék harmadik helyért zajló csatája, tán mert olyan esemény utolsó előtti felvonása, a nagy durr előfutára, amelyet eleve többen, a futballt csak felületesen követők is figyelnek (a vébét nézők közel fele nő), az átlagos csoportmeccs nézettségét 4,9 százalékkal dobja meg. És a FIFA nem az az intézmény, amely ne hajolna bele minden guruló fityingért, karjcárért, dollárét, dénárért, riálért.

Az argentin–francia, bocsánat, hogy érthető legyen, a Lionel Messi vs Kylian Mbappé eposzért még lehajolni sem kellett, jöttek maguktól.

vasárnap, 16 óra – döntő, Argentína–Franciaország

 

Kivetítőinken eddig megjelent >>>

További tartalmak