Cristiano Ronaldo világbajnoksága
A portugál klasszis nem zárt jó tornát. Sőt, igazság szerint gyengén muzsikált Katarban, igaz, a 37 esztendős Ronaldót az elmúlt hetekben elég sok zavaró tényező hátráltatta, leginkább mentális téren.
Első körben például, november 22-én, két nappal Portugália nyitómeccse előtt jött a manchesteri bejelentés, miszerint CR és a brit gigász szerződést bontott, eképp a támadó egy pillanat alatt munkanélkülivé vált.
Noha Ronaldo aztán már kezdett is Ghána ellen, a 88. percben ráadásul büntetőből gólt szerzett, amivel csapata nyert, a szupersztárnak tulajdonképpen onnantól kezdve semmi sem jött össze. Uruguay ellen is diadalmaskodott Portugália, itt azonban jött a híres „hajas” jelenet, amikor is Bruno Fernandes gólja után hiába lobbizott Ronaldo – sőt, másnap még a portugál szövetség is –, hogy a beadásnak szánt labdába beleért, elég gyorsan kiderült, néhány milliméter hibádzott, így nem CR-é a villanás.
Ronaldo a pályán volt Dél-Korea ellen is, de olyannyira láthatatlan volt, hogy a 65. percben le is cserélte Fernando Santos szövetségi kapitány – a szakember ezt követően meghúzta a váratlant, engedett a „népakaratnak”, s a svájc elleni 6–1-es gálára már nem is kezdőként nevezte az ikont – érdekesség, hogy épp a Ronaldo helyén lehetőséget kapó Goncalo Ramos egyből mesterhármassal hálálta ezt meg.
Portugáliának végül a Marokkó elleni negyeddöntő jelentette a végállomást, ahol CR ugyancsak csere volt, végül 39 percet kapott, Santosék azonban képtelenek voltak bevenni ellenfelük kapuját, így 1–0-ra kikaptak, egyúttal ki is estek.
A búcsú okairól eléggé megoszlóak azóta is a vélemények: Luís Figo például egy pillanatig sem kertelt, ő kimondta, szerinte Santos igenis hibázott Ronaldo padoztatásával, mert egy kapitány nem teheti meg, hogy a legjobbját csak a kispadra ülteti.
Érdekesség, hogy Santos azóta le is mondott, ez mondjuk aligha jelent vigaszt CR-nek, aki tisztában van vele, hogy immár sosem lesz világbajnok – ha pedig ez nem lenne elég, a nagy rivális Lionel Messi a csúcsra vezette Argentínát, úgyhogy mondhatni, pont is került a „ki a valaha volt legjobb” vita végére.
Csók a nagy helyzetet elpuskázó védő fejére
Marokkó ugyebár nem kis meglepetésre 1–0-ra nyert a portugálok ellen a negyeddöntőben, és az összecsapás hajrája őrült izgalmakat tartogatott, a nyolcperces hosszabbításban számos lehetősége is volt az európai alakulatnak arra, hogy hosszabbításra mentsen.
Az egyik, s talán legnagyobb helyzet a 39 éves Pepe előtt adódott, aki a 90+7. percben egy beadás után négy méterről teljesen tisztán fejelhetett, ám célt tévesztett, s a kapu mellé bólintott.
Pepe mellett ott állt a Real Valladolid védője, Dzsavad el-Jamik, akinek a szívéről vélhetően nem kis kő esett le, így egész egyszerűen, váratlanul odanyomott egy puszit ellenfele fejére, háláját kifejezve azért, hogy Pepe ajtó-ablak helyzetet puskázott el – továbbjuttatva ezzel Marokkót.
A Morocco player kissed Pepe on the head after he missed his chance for a late equalizer 😂😂😂 pic.twitter.com/UBRKOiJMIC
— ESPN FC (@ESPNFC) December 10, 2022
Mint azóta tudjuk, végül a marokkói együttes szállította a torna meglepetését azzal, hogy a legjobb négyig elmenetelt, ezzel az első afrikai csapat lett, amely elődöntőt játszhatott.
Váratlan tiltakozások
Nem meglepő módon rengeteg vita, nagy felháborodások előzték meg a világbajnokságot, s akadt csapat, amely nem is rejtette véka alá, mi a véleménye például a FIFA tiltásairól.
Az egyik ilyen Németország volt, amely eredetileg szívárványos csapatkapitányi karszalaggal készült a tornára, de nem sokkal a nyitóünnepség előtt a FIFA tájékoztatta a szövetségeket, hogy tiltani fogják az efféle megnyilvánulásokat, a rendező Katarban ugyanis a homoszexualitás (és például a nyilvános alkohologyasztás is) illegálisnak minősül, ami miatt akár többéves börtönbüntetést is kiszabhatnak, a szervezet márpedig támogatja a rendezőország törvényeit.
A németeknek nem igazán tetszett, hogy a FIFA el akarja őket hallgattatni, így azzal lepték meg a világot, hogy a japánok elleni csoportmérkőzést megelőző fotózáson a kezüket a szájuk elé rakták.
Fotó: MTI/EPA/Friedemann VogelAmíg Németország tiltakozása inkább csak korbácsolta a kedélyeket, addig az iráni együttes „néma” himnusza sziimpátiát váltott ki: az angolok elleni mérkőzés előtt felcsendülő zenét számos iráni játékos nem énekelte, kiállva ezzel a hazai kormányellenes tiltakozások mellett.
Mint ismert, Iránban szeptember 16. óta tart az országos tiltakozáshullám, amelyet Mahsza Amini 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt. A hatóságok „zavargásokról” beszélnek, és Irán külföldi ellenségeit, illetve ügynökeiket teszik felelőssé. A tiltakozásokban hivatalos iráni közlés szerint több mint háromszáz, más források szerint csaknem négyszáz ember vesztette életét. Ehszan Hadzsafi, az iráni válogatott csapatkapitánya a vb előtt egyébként változásokat sürgetett és részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.
A második, Wales elleni találkozó előtt a futballisták már énekeltek, igaz, nem túl önfeledten – a CNN még november 29-én arról számolt be, hogy az iráni karhatalom, az úgynevezett Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) illetékesei személyesen keresték fel a válogatott tagjait Katarban, megfenyegetve őket azzal, hogy további tiltakozások esetén kínzás és börtönbüntetés várhat otthoni családtagjaikra.
A történelem ismétli önmagát
Nem mondhatni, hogy ne lett volna eseménydús a csoportkör utolsó fordulójában a Ghána–Uruguay – na persze nem árt tudni, hogy a két csapat 2010-es vb-negyeddöntője után talán nem is meglepő, hogy az afrikaiak valósággal gyűlölik Luis Suárezt és a dél-amerikai alakulatot. Tizenkét éve ugyebár láthattuk Suárez híres kezezését, amiért a balhés csatárt akkor rögtön kiállították, Ghána pedig büntetőt lőhetett, a labda mögé odaálló Asamoah Gyan azonban telibe trafálta a lécet. Végül tizenegyespárbajra került sor, amely során Ghána 5–3-ra alulmaradt riválisával szemben, így kiesett.
Mivel a két nemzet ismét egy négyesbe került, várható volt, hogy lesz feszültség, főleg, hogy Suárez utolsó ízben tartott az uruguayi csapattal, ráadásul ott is volt a kezdőben. És igen, a történelem valóban megismételte önmagát: a 21. percben büntetőhöz jutott Ghána, André Ayew viszont roppant gyengén kivitelezte a rúgást, tulajdonképpen belegurította a labdát Sergio Rochet kapus kezébe.
A nagy nyomás tehát összeroppantotta az idegeket, ami újfent sokba került Ghánának, amely végül 2–0-ra kikapott, ezzel elszúrta a továbbjutást lehetőségét – na persze tegyük hozzá, az afrikaiakat legalább az vigasztalhatta, hogy végül drámai hajrá után Uruguay sem ment tovább, amit Suárez könnyek közepette tudatosított magában. Márpedig a kispadon síró Suárez látványa rengeteg ghánait kárpótolt.
Hová tűnt Marokkó hőse?
Jasszin Bono a marokkói válogatott egyik kulcsembere, akiről már a vébé előtt is sejteni lehetett, igencsak megnehezíti majd az ellenfelek dolgát. Mint azt már tudjuk, ez a jóslat be is jött, ám a kapus azért feladta a nézőknek a torna egyik nagy rejtélyét: a Sevilla játékosa természetesen kezdett a horvátok elleni csoportmeccsen, mint ahogy Belgium ellen is így kellett volna történnie, hisz edzője jelölte őt a tizenegybe.
A sztori érdekessége, hogy Bono ki is sétált társaival a himnuszra, amit el is énekelt, sőt, ezt követően még részt is vett a csapatfotózásokon, mintegy kilencven másodperc múlva, a kezdő sípszó elhangzása után viszont már azzal szembesült a közönség, hogy a marokkói kapuban nem Bono áll, hanem Munir Mohamedi.
Fotó: MTI/EPA/Friedemann VogelA történtek után nyilván rögtön elkezdődött a találgatás, mi történhetett abban a körülbelül másfél percben Bonóval, a megfejtés aztán nem is váratott magára sokáig: mint kiderült, Bono a himnusz alatt rosszul érezte magát, szédülésre panaszkodott, ami miatt Valid Regragi szövetségi kapitánynak villámgyorsan meg kellett húznia egy kapuscserét, közvetlenül a kezdés előtt.
Azóta már tudjuk, hogy Bonónak szerencsére nem volt nagy baja, így Kanada, Spanyolország, Portugália, Franciaország és aztán a horvátok elleni bronzmeccsen is ő állt a marokkói kapuban, és a teljesítményére sem lehetett panasz, lévén, a spanyolok elleni tizenegyespárbajban kétszer is védett, de ezen kívül is fantasztikus bravúrokat mutatott be Katarban, egyértelműen ő volt a torna egyik legjobb kapusa.
Van, amikor a statisztikák semmit sem számítanak
Cikkünk elején szót ejtettünk a német labdarúgó-válogatottról, igaz, akkor nem épp szokványos tiltakozásuk került előtérbe – noha a szóban forgó csapatkép a váratlan, csoportkörös kiesés után újra előkerült, ezáltal rengetegen élcelődnek Flick gárdáján, fontos kiemelni, hogy a Nationalelf „papíron” egyáltalán nem teljesített rosszul, sőt!
Hogy miért is főhet igazán Flick feje, azt jól mutatja, hogy Németország az egész mezőnyre kivetített támadóstatisztikákban kiemelkedő volt: a 32 csapatot tekintve a legtöbb lövést eresztette meg, legtöbb labdaérintést produkálta az ellenfél tizenhatosán belül, legtöbbször szerzett labdát az ellenfél térfelén és a legnagyobb várható gólszámot produkálta (10.25-ös xG!) a csoportkörben.
Az mondjuk más kérdés, hogy a csapatvédekezés globálisan mennyire működött a németeknél: Rüdigerék az egyik legkevesebb labdát veszítették a saját térfelükön, mégis kaptak öt gólt, úgy, hogy azokon a meccseken mattolták őket kétszer, amelyeken alapvetően nagy fölényben játszottak. A felkínált kontralehetőséggel az ellenfelek éltek, Flick együttese pedig nem tanult a Japán elleni első és második gólból, ezeket elkövette Costa Rica ellen is – igaz, végül ezek a kapott gólok a továbbjutást nem befolyásolták.
Persze a fenti számok láttán elmantrázhatjuk a labdarúgás örök törvényét, hogy a meccset az nyeri, aki több gólt lő, és ez a német válogatott esetében kiváltképp meg is mutatkozott. Hisz hiába játszott jól Flick csapata, az, hogy előnyből kikapott 2–1-re Japántól, majd ikszelt a spanyolokkal, s végül csak 4–2-vel tudott túllépni Costa Ricán, végül kevésnek bizonyult.
Tény, napestig lehetne mutogatni a második japán találatot, melyet hatalmas felháborodás váltott ki, elvégre tulajdonképpen azon a körülbelül két milliméteren múlott a németek továbbjutása, amennyivel bent látta a VAR a labdát a gól előtt, ez ugyanakkor nem lehet mentség Flickék számára például a nyitó fordulós meglepő zakóra.
Mert hiába a statisztikák, van, hogy nem azok döntik el a meccseket.
Váratlan meglepetés a sajtótájékoztatón
Brazília továbbment a kvartettjéből, ezt követően vágott egy négyest Dél-Koreának a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben aztán Horvátország következett. Az összecsapás előtt a brazílok megtartották szokásos sajtótájékoztatójukat, amin ezúttal Vinícius Jr., a Real Madrid sztárja vett részt.
A médiaesemény már nagyban ment, Vinícius pedig a feltett kérdésekre válaszolt, mikor a támadó egyik pillanatról a másikra óriási mosolygásban, majd röhögésben tört ki – mint kiderült, az asztalra váratlanul felugrott egy macska, az állat nem is zavartatta magát, a kényelmesen elhelyezkedett a bútordarabon, s közben kiélvezte, hogy a Vinícius mellett ülő brazil sajtófőnök rövid ideig simogatta.
A jelenet pikantériája, hogy a szóban forgó sajtófőnök némi kényeztetés után két kézzel megragadta a macskát, majd ledobta az asztalról – ez a mozdulat egyébként a közösségi médiában sokaknál kicsapta a biztosítékot, és miután a brazilok a másnap kikaptak és kiestek a horvátok ellen, sokan csak „a macska átkaként” jellemezték a korai búcsút.
A bevehetetlen vár
Számos hőse volt a katari világbajnokságnak, s abban vélhetően mindenki egyetért, hogy közülük az egyik legjobb – ha nem a legjobb – benyomást Dominik Livakovic, a horvát labdarúgó-válogatott kapusa tette.
Valljuk be, Luka Modricék nem épp az átütő támadójátékukkal vétették magukat észre a tornán, sokkal inkább a betonbiztos hátsó tengely volt az, ami kiemelkedett – itt nyilván ejthetnénk néhány szót például Josko Gvardiolról (RB Leipzig), akiért a hírek szerint már 100 millió euróért sem sajnálna kifizetni a Manchester City, ám az együttes mozgatórúgója leginkább az a Livakovic volt, aki egészen félelmetes formában védte végig a vébét.
Talán nem is véletlen, hogy a neves francia szaklap, a L’Équipe beválasztotta a játékost a torna végi álomcsapatába.
A 27 éves játékosnak Katarban hét mérkőzésen összesen 25(!) védése volt, amivel egyébként az övé volt a legtöbb hárítás, meccsenként átlagosan 3.52 góltól mentette meg társait, ha pedig ez nem lenne elég, Livakovic a japánok elleni nyolcaddöntő tizenegyespárbajában három(!), az azt követő, Brazília elleni negyeddöntős párbajban aztán egy tizenegyest védett ki.
A horvát–brazil összefoglalója, benne Livakovic bravúrjaival
Egyébként az összes imént felsorolt mutatóban, vagyis a legtöbb védésben, a meccsenkénti átlagban és a legtöbb hárított tizenegyesben is egyaránt első helyen végzett Livakovic – ezek a számok az érdekesség kedvéért megérnek egy összehasonlítást a végül torna legjobb kapusának választott Emiliano Martínez statisztikáival szemben: Martíneznek mindösszesen hét darab hivatalosan is jegyzett védése volt a világbajnokságon, ami holtversenyben a 21. legtöbb volt, a megakadályozott gól mutatója mínuszban zárt (-2.57), mindemellett míg Livakovic négy, addig Martínez összesen három büntetőt védett ki, kettőt a hollandok elleni párbajban, s egyet vasárnap, a Franciaország elleni fináléban.
Nem is kérdés, Martíneznek hatalmas szerepe volt abban, hogy a Lionel Messi vezette argentin válogatott egyáltalán eljuthatott a döntőig, ahol aztán a kapus több nagy bravúrt is bemutatva tizenegyeskig „mentette” a találkozót, a párbajban védése is volt, de mindettől függetlenül a két kapus statisztikáit összehasonlítva azért igencsak megkérdőjelezhető, miért is Martínez lett a vébé legjobb kapusa, s nem mondjuk Dominik Livakovic.
A futball lelkei
Nem lenne szép, ha cikkünk végén nem ejtnénk szót a labdarúgás egyik legfontosabb eleméről: a szurkolóról. A koronavírus-járvány közepette sajnos megtapasztalhattuk, milyen lenne, ha rajongók tízezrei nélkül kellene a meccseket lejátszani, és hát valljuk be, az érzés és a hangulat teljesen más. Szerencsére viszont már nem kell üres lelátókkal szembesülnünk, és hiába a téli világbajnokság, hiába a rengeteget kritizált Katar, mint rendező, a kreatívnál kreatívabb fanatikusok 2022-ben is folyamatos vidámságot tudtak hozni a mindennapjainkba.
Nem meglepő például, hogy a ghánai szurkolók micsoda hangulatot teremtettek.
Fotó: EPA/Noushad ThekkayilDe nem kellett félteni a brazilokat sem – nyilván ezúttal sem maradhatott el a Ronaldo-hasonmás, ráadásul épp az „igazi” előtt.
És volt, aki némileg érthetetlen módon dinnyehéjjal a fején ment drukkolni.
Fotó: MTI/EPA/Neil HallTermészetesen nem mehetünk el szó nélkül a vébén híressé vált horvát szurkolóhölgy mellett sem.
Fotó: MTI/EPA/Friedemann VogelDe persze a vb-győztes argentinok rajoingóit sem kellett félteni.
Fotó: MTI/EPA/Georgi LicovszkiMint ahogy a franciákat sem.
Fotó: EPA/Noushad ThekkayilÉs akkor többek között a marokkói szurkoló, aki a szenegáli fanokkal táncolt, szintén megér egy misét.
Il va falloir vous donner les identifiants de tout les marocains 👀 pic.twitter.com/jcpSkHeo5z
— Helter Skelter (@elmoro36) November 29, 2022
Lehet tehát kritizálni Katart és a FIFA-t a decemberi rendezés miatt, nem is állítjuk, hogy ez a világbajnokság lett volna minden idők legszínvonalasabb eseménye, az viszont biztos, hogy a 2022-es tornán is számos olyan dolog történt, ami miatt emlegetni fogjuk még ezt a vébét – hol pozitív, hol negatív szempontból.