Musorujsag
Élő Eredmények

Tour-győztessel viccelődött hatalmas bukása után a magyar bringás

m4sport.hu/Twitter
A 2018-as Tour de France győztese, Geraint Thomas is megosztotta közösségi oldalán Valter Attila keddi bukását, amit viccelődve és büszkén fogadott a magyar kerékpáros, a brit klasszis pedig még kontrázott is a poénra.

A 21 éves kerekes a yorkshire-i világbajnokság eső áztatta U23-as időfutamát teljesítette, mikor a szakadó esőben, egy kicsit lejtős részen, körülbelül 65 km/órás sebességnél egy úthiba megdobta kerékpárját. Pár másodpercig úgy tűnt, Valter csodával határos módon a bringán tud maradni, ám egy nagy pocsolya miatt végül a földre került, majd több mint 20 métert csúszott a vizes aszfalton. Szerencsére nem történt nagyobb baj, horzsolásokkal megúszta, és tartalék kerékpárján be tudta fejezni a versenyt.

A látványos bukásról készült videó természetesen gyorsan bejárta az internetet, még a tavalyi Tour győztese, a kerékpáros berkekben „G”-nek becézett Geraint Thomas is megosztotta Twitter-oldalán, amit poénkodva és elégedetten nyugtázott a Tour de l’Avenir magyar szakaszgyőztese.

„Annyira zsúfolt a szezon, hogy nem volt időm egy tisztességes vízencsúszásra. Szóval úgy döntöttem, most élő közvetítésben bevállalom… De legalább ezzel bekerültem G tweetjébe. Egyébként minden rendben van” – viccelődött közösségi oldalán Valter, és nem sokat kellett várnia a válaszra.

„Egy ilyen csúszás megér egy tweetet, cimbora. Örömmel hallom, hogy jól vagy” – írta a brit klasszis a magyar bringásnak, aki tagja a pénteki U23-as mezőnyversenyen maximális, ötfős létszámmal induló magyar válogatottnak, amelyben éppen Valter Attila, valamint Peák Barnabás révén egy jobb eredmény is benne lehet.

További tartalmak