Musorujsag
Élő Eredmények

Valter Attila a legjobb magyar országúti kerékpáros

MTI
A sportág vezetői nagy reményekkel várják a 2020-as évet.
Valter Attila (Fotó: Twitter/Tour de l’Avenir)

Valter Attila vehette át a felnőttek között az év legjobb magyar férfi országúti kerékpárosának járó elismerést a magyar szövetség (MKSZ) szombati gáláján.

Valter idén a CCC fiókcsapata, a Development Team színeiben harmadik lett összetettben a Tour de Hongrie-n, megnyerte a magyar időfutam bajnokságot. Majd a fiatalok Tour de France-án, a Tour de l’Avenir elnevezésű viadalon szakaszt nyert, míg az idényt a korosztályos versenyzők egynapos lombardiai körversenyén zárta, amelyen negyedik lett.

A következő idényben már a CCC World Tour-csapatában szerepel, és már túl is van első edzőtáborán új társaival. Közös hegyi tréningeken vett részt a szintén friss érkező, az idei Giro d’Italián hegyi szakaszt nyerő orosz Ilnur Zakarinnal, aki Valter elmesélése alapján barátságosan és közvetlenül fogadta, akárcsak a csapat többi sztárja, így a riói olimpiai bajnok belga Greg van Avermaet és a tavaly Európa-bajnok, idén vb-ezüstérmes olasz Matteo Trentin.

Az MTI kérdésére Valter elmondta: az eddig megszokottnál is profibb körülmények között készülhetett. A 21 éves kerekes elárulta, várhatóan a Tour de la Provence-on kezdi az idényt, az első World Tour-viadala pedig a katalán körverseny lesz a tervek szerint.

Hegyikerékpárban az év magyar bajnokai, Benkó Barbara és Dina Márton kapta a legjobbnak járó elismerés. A pályakerékpárosok közül Borissza Johanna Kitti, Filutás Viktor és Szalontay Sándor is díjat kapott. Utóbbi decemberben kétszer is megdöntötte a 200 méter országos csúcsát. Szalontay előre tekintve elmondta: azzal lenne elégedett, ha a legjobb nyolc közé kerülne a vb-n.

A BMX-eseknél a cross szakágban Naszádos Saba és Zsembery Boldizsár lett a legjobb, míg az ötkarikás programban Tokióban bemutatkozó freestyle szakág 2019-es legjobb magyar képviselője Szepesi Tibor lett.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte a Tour de Hongrie-n elért jó magyar eredményeket, az országúti kerékpárban szerzett olimpiai kvótát, illetve azt, hogy jövőre Valter mellett Peák Barnabás is a World Tour-sorozatban tekerhet.

A 2019-es esztendő legjobbjai:
Országúti kerékpár
Valter Attila
Vas Kata Blanka
Pályakerékpár
Szalontay Sándor
Filutás Viktor
Borissza Johanna Kitti
Hegyikerékpár
Benkó Barbara
Dina Márton
BMX cross
Naszádos Saba
Zsembery Boldizsár
BMX freestyle
Szepesi Tibor
Cyclocross (terepkerékpár)
Vas Kata Blanka
Vas Balázs
Kerékpárlabda
Árendás Tamás és Toma Vilmos
Hegyikerékpár downhill
Megyaszai Lilla
Cseh Martin
Művészkerékpár
Schön Martin
Hugyecz Zsófia
Sági Alexandra
Trial
Végh András
Erdélyi Ádám
Parakerékpár
Wermeser Zsombor

További tartalmak