Armstrong: Hogy a dopping miatt lettem-e rákos? Nem garantálhatom, hogy nem

Lance Armstrong hétszer nyerte meg a Tour de France országúti keréskpáros-körversenyt, de később megfosztották címeitől, miután kiderült, hogy doppingolt. Az ESPN május 24-én ad egy dokumentumfilmet az amerikai kerékpárosról, amelyben többet között elárulja, hogy már első profi évében használt tiltott szereket.

Lance Armstrong (Forrás: ESPN)
A csatorna a film népszerűsítése céljából pár beharangozó részletet már közölt, ezekből kiderül, hogy Armstrong már az első évben, amikor profinak állt elkezdett doppingolni.

„Nem akarom, hogy szabadkozásnak tűnjön, de az igazság az, hogy mindenki használt tiltott szereket, és véleményem szerint akkor is nyertem volna, ha én teljesen tiszta vagyok. Huszonegy éves voltam, amikor először doppingoltam. Az első profi szezonban már kortizonnal éltem” – állítja a 48 éves legendás kerékpározó.

Pályafutása után hererákot állapítottak meg Armstrongnál, amelyet végül sikeresen legyőzött, ugyanakkor él benne a gyanú, hogy a dopping miatt lett beteg.

„Hogy azért lettem-e beteg, mert tiltott szereket használtam? Nem garantálható, hogy nem azok okozták. A növekedési hormonok serkentő hatással vannak bizonyos sejttípusokra, amelyek a sportteljesítmény növelésére szolgálnak. Ugyanakkor logikusnak tűnik, hogy a rosszindulatú sejtek növekedését hasonlóképpen stimulálták a szerek” – feltételezi Armstrong.