Musorujsag
Élő Eredmények

Életveszélyes állapotban van a lengyel körversenyen nagyot bukó holland kerékpáros

Életveszélyes állapotban van a lengyel körversenyen nagyot bukó holland kerékpáros

MTI
Kómában van a holland bajnok Fabio Jakobsen, miután a sprintbefutóban hatalmasat bukott a lengyel országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitószakaszán.

A Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap utolsó 20 kilométerén több bukás is történt. A sík szakasz hajrájához érkezve a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, amely során a holland Dylan Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a mögüle érkező honfitársának, aki több kordont és egy ott álló versenybírót felborítva az út mellé zuhant.

A célba érkezők közül többen is átestek a szintén bukó Groenewegenen, aki ugyan megnyerte a szakaszt, ám utólag a zsűri kizárta a versenyből, a nemzetközi szövetség (UCI) pedig a honlapján bejelentette: az „elfogadhatatlan” eset után vizsgálatot indít. Az etapsikert Jakobsennek ítélte a zsűri, a Deceuninck – Quick-Step 23 éves bringását súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

Holland médiumok lengyel forrásokra hivatkozva arról számoltak be, hogy Jakobsen a többi között agysérülést szenvedett, és sok vért vesztett, a szíve azonban jól működik. A médiaértesülés szerint Jakobsen a sosnowieci Szent Barbara kórházban fekszik, állapota életveszélyes.

A viadalon induló három magyar – Valter Attila (CCC), Kusztor Péter (Novo Nordisk) és Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) – egyike sem volt érintett a bukásban.

Napra pontosan egy esztendővel ezelőtt, tavaly augusztus 5-én Bjorg Lambrecht vesztette életét a lengyel körversenyen: a 22 éves belga kerékpáros két nappal korábban bukott szakasz közben.

Borítókép: (Fotó: EPA)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Buborékban lesznek a Tour de Hongrie csapatai
A főszervező szerint szigorú egészségügyi előírások betartása mellett rendezik az augusztus 29-én kezdődő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.
Kerékpár