Musorujsag
Élő Eredmények

Felébredt a kómából a versenyen hatalmasat bukó holland kerékpáros

mti
Felébredt a kómából a lengyel országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitószakaszán balesetet szenvedett holland bajnok Fabio Jakobsen, aki az orvosok szerint jó állapotban van.

„Jó híreket kaptunk a sosnowieci kórházból, Fabio Jakobsen felébredt a kómából, az állapota jó” – áll a viadal szervezőinek bejegyzésében.

A kórház azt közölte: a Deceuninck – Quick-Step 23 éves bringása előtt hosszú felépülési folyamat áll. „Tudatánál van, követi az utasításokat, és már önállóan lélegzik, nincs szükség lélegeztetőgépre – fogalmazott a Szent Barbara kórház igazgatója. – Úgy vélem, ha túlélt egy ekkora bukást, úgy biztosan vissza fog térni a sportba.”

Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen bukása a lengyel körversenyen 2020. augusztus 5-én (Fotó: EPA/Andrzej Grygiel)

A Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap hajrájához érkezve, miközben a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, a holland Dylan Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a mögüle érkező honfitársának, aki több kordont és egy ott álló útvonalbiztosítót felborítva az út mellé zuhant. Jakobsent súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, ahol megműtötték a koponyáját és az arcát.

„Gyűlölöm, ami történt. Nem találom a szavakat, amikkel leírhatnám, mennyire sajnálom Fabiót és a többieket, akik benne voltak a bukásban. Pillanatnyilag Fabio egészsége a legfontosabb dolog, szakadatlanul rá gondolok” – írta közösségi oldalán Groenewegen, aki maga is bukott, a célba érkezők közül pedig többen is átestek rajta.

Groenewegen ugyan megnyerte a szakaszt, ám utólag a zsűri kizárta a versenyből, és Jakobsennek ítélte az etapsikert. A nemzetközi szövetség (UCI) pedig honlapján bejelentette: az „elfogadhatatlan” eset után vizsgálatot indít. A lengyel ügyészség vizsgálatot rendelt el az ügyben, Groenewegen csapata, a Jumbo-Visma pedig bocsánatot kért, hangsúlyozva: „az ehhez hasonló bukásoknak nem szabadna megtörténniük”.

További tartalmak