Musorujsag
Élő Eredmények

Biztosan nem Svájcban rendezik az országúti bringások idei vb-jét

Biztosan nem Svájcban rendezik az országúti bringások idei vb-jét

MTI
Nem Svájcban rendezik az országúti kerékpárosok világbajnokságát, amelynek Aigle és Martigny adott volna otthont szeptember 20. és 27. között.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdán tette közzé a honlapján a szervezőbizottság döntését, melyet azt követően hozott meg, hogy a svájci Szövetségi Tanács a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében szeptember 30-ig nem engedélyezte az 1000 főnél nagyobb tömeget vonzó események megtartását.

Amint arra a beszámoló kitért, szombat óta a Svájcba utazók számára 45 ország esetében kötelező a karantén. A korlátozó intézkedés rendkívül megnehezítené a részvételt a vb-n, amelyen a juniortól a felnőtt korosztályig mintegy 90 országból közel 1200 versenyző érkezne.

Májusban felmerült már, hogy amennyiben a pandémia miatt Svájc nem tudja vendégül látni a világbajnokságot, úgy egy későbbi, novemberi időpontban több közel-keleti ország, így Omán, Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek is vállalná a rendezést.

A különböző korosztályokban nyolc nap alatt 11 versenyszámot rendeznének. A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint beugróként Emilia-Romagna vagy Veneto régió vendégül látná a felnőtt férfi és női viadalt.

Az UCI bejelentése szerint az eredeti időpontban, a svájcihoz hasonló karakterisztikájú útvonallal keresnek alternatívát Európán belül. A szövetség jelezte: szeptember 1-jéig határoz a világbajnoksággal kapcsolatban.

További tartalmak