×

Nulláról indulnak a Tour-csapatok az újabb tesztelés előtt

A Tour de France harmadik hete előtt esedékes következő koronavírus-teszten minden csapat a nulláról indul, azaz az előző körben érintett együttesek nem veszélyeztetettebbek a többinél.

FRANCE CYCLING TOUR DE FRANCE 2020
A hétfői első pihenőt követően kedden az összes versenyben maradt kerékpáros folytathatta a viadalt. Mintegy 650 vizsgálatot végeztek el a szünnapon, az összes bringás tesztje negatív lett, négy stábtag esetében viszont kimutatták a fertőzést. Ők azonban négy különböző csapat (Cofidis, AG2R, Ineos Grenadiers és Mitchelton-Scott) tagjai, így mind a 22 együttes versenyzői odaállhattak a keddi szakasz rajtjához.

A szervező Amaury Sport Organisation (ASO) a viadal előtt azt a rendelkezést hozta, hogy amennyiben egy csapat két tagja - legyen az kerékpáros vagy stábtag - elkapja a Covid-19-et, úgy az egész istállót kizárják a versenyből.

A francia hírügynökség most minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy az újabb ellenőrzésnél újrakezdődik a számolás, a korábban érintett négy csapatot ugyanúgy kezelik, mint a többit, azaz ismét két pozitív eset vonna maga után kizárást. Az indoklás szerint a korábban kiszűrt stábtagok azonnal elhagyták a Tourt.

A következő és egyben utolsó tesztelés vasárnap és hétfőn lesz.

Az előző ellenőrzésnél egyébként a négy stábtag mellett pozitív eredményt hozott Christian Prudhomme vizsgálata is. Az 59 esztendős versenyigazgató tünetmentes volt, amikor megjött az eredménye, és hétnapos házi karanténba vonult.