×

Nem indul a férfi címvédő az országúti kerékpáros vb-n

A dánok nélküle is nagyon erős csapattal képviseltetik magukat az imolai vb-n.

Tour de Hongrie - Második szakasz
Kihagyja a szeptember végén sorra kerülő országúti kerékpáros világbajnokságot a férfi mezőnyverseny címvédője, a dán Mads Pedersen. A tavaly Harrogate-ben diadalmaskodó sportoló kimaradását a dán szövetség jelentette be hétfőn, amikor kihirdette az imolai vb-n szereplő nemzeti csapat névsorát.

A szövetség magyarázatként annyit közölt, hogy - a jelenleg a Tour de France-on tekerő - Pedersennek nem fekszik az olaszországi verseny útvonala, ezért nem akart rajthoz állni.

A skandináv ország csapata nélküle is nagyon erős lesz. A mezőnyversenyben az olimpiai ezüstérmes, 35 éves Jakob Fuglsang a legnagyobb név a dánoknál, aki tavaly megnyerte a Liege-Baston-Liege egynapos viadalt, augusztus közepén pedig a Lombard körversenyt. Anders Lund szövetségi kapitány szerint az imolai pálya az ardenneki klasszikusokon eredményes kerekeseknek kedvez, márpedig Fuglsang ilyen. A szakvezető az egyéni időfutamban is jó eredményben bízik, mivel a felnőtteknél indítja a 21 éves, de már háromszoros U23-as világbajnok Mikkel Bjerget.

A vb-re szeptember 24. és 27. között kerül sor a Bologna közelében fekvő városban, ahol a versenyszámok rajtja és célja is a helyi autóversenypályán lesz. A koronavírus-járvány miatt a világbajnokság programja a szokásosnál rövidebb, csak a felnőtt férfiaknak és nőknek rendeznek időfutamot és mezőnyversenyt. A férfi és a női mezőnyverseny útvonala megegyezik: előbbiek kilenc, utóbbiak pedig öt kört tesznek majd meg a 28,8 kilométeres pályán, melyen két kisebb, de nagyon nehéz emelkedő is lesz.