Musorujsag
Élő Eredmények

Wellens nyerte a Vuelta ötödik szakaszát

mti
Tim Wellens nyerte a Vuelta a Espana ötödik szakaszát szombaton, összetettben változatlanul a címvédő Primoz Roglic áll az élen.
Tim Wellens (Fotó: EPA/Kiko Huesca)

Az Huesca és Sabinánigo közötti 184,4 kilométeren két második és egy harmadik kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. Az összetett esélyeseit ezúttal nem érdekelte a szakaszsiker, amelyért így három szökevény harcolhatott.

A pályafutása során két Giro d’Italia-szakaszon már nyertes belga Tim Wellens, a francia Guillaume Martin, valamint a Grand Tour-újonc holland Thymen Arensman küzdött a sikerért. A húsz éves Arensman az egy kilométeres kapunál indított, ám utolérték, a cél előtti rövid emelkedőn pedig előbb őt, majd Martint is lerázta Wellens. A 29 éves belgának így már a spanyol körversenyről is van etapsikere.

Az esélyesek csoportjában az utolsó néhány száz méteren bukás történt, az összetettben második Dan Martin is benne volt, míg Roglic különidővel előzte meg a mezőnyt, négy másodpercet adva Richard Carapaznak. A viadal honlapja alapján azonban a zsűri – mivel a bukás az utolsó három kilométeren belül történt – az egész főmezőnynek Roglicéval azonos időt ítélt meg, így nem változott az összetett állása.

5. szakasz, Huesca-Sabinánigo, 184,4 km:
1. Tim Wellens (belga, Lotto Soudal) 4:19:25 óra
2. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 4 másodperc hátrány
3. Thymen Arensman (holland, Sunweb) 12 mp h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2:13 perc hátrány
…9. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) azonos idővel
…64. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Roglic 20:52:31 óra
2. Martin 5 mp h.
3. Carapaz 13 mp h.

Vasárnap a Biescas és Aramón Formigal közötti 146,4 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre. Eredetileg a Tourmalet lett volna a cél, ám a pandémia miatt a francia hatóságok nem adtak engedélyt határátlépésre. A 75. Vuelta a Espana a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

További tartalmak