Musorujsag
Élő Eredmények

Izagirre szökésből nyert szakaszt a Vueltán, Carapaz a piros trikós

Izagirre szökésből nyert szakaszt a Vueltán, Carapaz a piros trikós

mti
A spanyol Ion Izagirre nyerte a Vuelta a Espana hatodik szakaszát vasárnap, összetettben a megrogyó címvédő és éllovas szlovén Primoz Roglictól az ecuadori Richard Carapaz vette át a vezetést.

A Biescas és Aramón Formigal közötti 146,4 kilométer megtétele és hegyi befutó várt a mezőnyre. Eredetileg a Tourmalet lett volna a cél, ám a pandémia miatt a francia hatóságok nem adtak engedélyt határátlépésre. Így a módosított etapot egy harmadik és egy második kategóriás emelkedő megmászása után 1790 méter magasan, első kategóriás hegyen zárta a mezőny, amely némi meglepetésre egy 23 fős szökevénycsoportot engedett el.

A piros trikós Roglic csapata, a Jumbo-Visma vezette az üldözést. A szakadó esőben a szökevénycsoport négy perc feletti különbséget dolgozott ki, a második emelkedőn pedig az Ineos Grenadiers állt a mezőny élére.

Az élcsoportból végül a hegyet borító ködben az utolsó három kilométerre megindult Izagirre, és az etapot szólóban befejezve nyert az Asztana versenyzője. Izagirre ezzel a Tour de France és a Giro d’Italia után a spanyol körversenyen is nyert szakaszt.

Az összetettért harcolók közül a záró emelkedőn a támadások sora nyomán leszakadt a piros trikós Roglic, aki 43 másodperccel Carapaz után ért célba, ezzel a negyedik helyre csúszott vissza összetettben. A vezetést az Ineos Grenadiers tavalyi Girón győztes ecuadori bringása vette át.

Eredmények:
6. szakasz, Biescas-Aramón Formigal 146,4 km, hegyi befutó:

1. Ion Izagirre (spanyol, Asztana) 3:41:00 óra
2. Michael Woods (kanadai, EF) 25 másodperc hátrány
3. Rui Costa (portugál, UAE) azonos idővel
…8. Hugh Carthy (brit, EF) 48 mp h.
…12. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 55 mp h.
…18. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 1:23 perc hátrány
…20. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:38 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Carapaz 24:34:39 óra
2. Carthy 18 másodperc hátrány
3. Martin 20 mp h.
4. Roglic 30 mp h.

A hétfői pihenőnapot követően kedden a Vitoria-Gasteiz és Villanueva de Valdegovia közötti 159,7 kilométer megtétele vár a mezőnyre a 75. Vuelta a Espanán. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a vasárnap zárult Giro d’Itáliával – a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

Borítókép: epa08773240 Spanish rider Ion Izagirre of Astana team celebrates winning the sixth stage of the Vuelta a Espana 2020 cycling race, over 146.4 km between Biescas and Aramon Formigal, northeastern Spain, 25 October 2020. EPA/KIKO HUESCA

További tartalmak