Musorujsag
Élő Eredmények

Rajtra készen a Tour de Hongrie: kedden bemutatkoznak a csapatok

Rajtra készen a Tour de Hongrie: kedden bemutatkoznak a csapatok

m4sport.hu
A verseny történetének legerősebb és talán legsokszínűbb mezőnyével rajtol el szerdán a Tour de Hongrie, amelynek ünnepélyes csapatbemutatjóját kedden, Siófokon rendezik.

Az előzetes nevezések alapján öt kontinens 27 országából érkeznek a kerékpárosok, akik között Tour de France- és Giro d’Italia-szakaszagyőzteseket is találunk, ami nem meglepő annak fényében, hogy nyolc élvonalbeli, tehát World Tour-csapat indul a 42. magyar körversenyen.

A legnagyobb név talán a holland Jumbo-Vismát erősítő Mike Teunissené, aki tavalyelőtt a Tour sárga trikóját is magára ölthette, miután megnyerte a francia háromhetes nyitószakaszát (az előzetes rajtlistát itt böngészheti).

A szervezők tájékoztatása szerint több csapat, így például az ugyancsak a World Tourban szereplő és Peák Barnabást is soraiban tudó Team BikeExchange, valamint az Uno-X Cycling Team, a Caja Rural-Seguros RGA és a Gazprom-RusVelo már vasárnap megérkezett a Balaton-partra, akárcsak az EOLO-Kometa.

Alberto Contador együttesében ott lesz az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik is, aki ugyan Dina Mártonnal ellentétben kimaradt a csapat Giro-keretéből, ám így lehetősége lesz az összetett dobogóért, vagy szakaszgyőzelemért küzdeni.

Rajta (és Peákon) kívül várhatóan 10 hazai bringás lesz a 132 fős mezőnyben: a válogatott színeiben induló Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert mellett négy magyar bajnok, Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec), Kusztor Péter (Novo Nordisk), Szarka Gergely és a címvédő Filutás Viktor (utóbbi kettő a Giotti Victoria Savini Duében teker).

A siófoki csapatbemutatón a koronavírus-járvány miatt csak meghívott vendégek (ők is korlátozott számban) lehetnek jelen, ám senki nem marad le a seregszemléről, hiszen az m4sport.hu kedden 19 órától élőben közvetíti, ahogyan természetesen a körverseny mind az öt szakaszát.

A 42. Tour de Hongrie útvonala:
1. szakasz, május 12., szerda: Siófok–Kaposvár, 173 km
2. szakasz, május 13., csütörtök: Balatonfüred–Nagykanizsa, 183 km
3. szakasz, május 14., péntek: Veszprém–Tata, 142 km
4. szakasz, május 15., szombat: Balassagyarmat – Gyöngyös-Kékestető, 204 km, hegyi befutó
5. szakasz, május 16., vasárnap: Budapest–Budapest, 92 km

A 2021-es Tour de Hongrie csapatai:
TREK-Segafredo (World Tour, amerikai)
BikeExchange (World Tour, ausztrál)
Jumbo-Visma (World Tour, holland)
Israel Start-Up Nation (World Tour, izraeli)
Astana-Premier Tech (World Tour, kazah)
Bahrain-Victorious (World Tour, bahreini)
BORA-hansgrohe (World Tour, német)
DSM (World Tour, német)
EOLO-Kometa (Pro Team, olasz)
Novo Nordisk (Pro Team, amerikai)
Androni Giocattoli-Sidermec (Pro Team, olasz)
Sport Vlaanderen-Baloise (Pro Team, belga)
Caja Rural-Seguros-RGA (Pro Team, spanyol)
Gazprom-RusVelo (Pro Team, orosz)
Uno-X Pro Cycling (Pro Team, norvég)
Vini Zabu (Pro Team, olasz)
Bingoal Pauwels Sauces WB (Pro Team, belga)
Mazowsze Serce Polski (lengyel)
Adria Mobil (szlovén)
Giotti Victoria-Savini Due (román)
Voster ATS (lengyel)
Magyar válogatott

Borítókép: Tour de Hongrie

További tartalmak