Musorujsag
Élő Eredmények

Tour de Hongrie: Meeus nyerte a nagykanizsai sprintet, Pelikán az összetett legjobb magyarja

Tour de Hongrie: Meeus nyerte a nagykanizsai sprintet, Pelikán az összetett legjobb magyarja

mti
A belga Jordi Meeus nyerte sprintbefutóban a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amellyel övé lett az éllovast illető sárga trikó is; Pelikán János átvette a legjobb helyen álló magyarnak járó fehér trikót Karl Ádámtól.

Csütörtökön Balatonfüredről rajtolt a 42. magyar körverseny 130 fős mezőnye. A legjobb magyart illető fehér trikót viselő Karl Ádám az MTI-nek elmondta: a versenyek első napja nem mindig szokott jól sikerülni számára, bár a lábai már a nem tökéletesen alakult szerdai nyitányon is jók voltak. Leszögezte: ezúttal előrébb fog helyezkedni a hajránál.

„Ha a szerencse is mellém pártol, remélhetőleg tudok jó eredményt elérni” – fogalmazott azt hangsúlyozva, hogy a megkülönböztető mez és a családja jelenléte is motiválja.

A szombati kékestetői királyetapra készülő Fetter Erik (EOLO-Kometa) elárulta: a lábai jók, tudott spórolni a nyitányon, és az újabb sík szakaszra is ez volt a terve. Az esőnek viszont nem örült.
A rajtra a 16 fok mellé – akárcsak szerdán – ezúttal is megérkezett az eső. A Nagykanizsáig tartó 183 kilométeres táv alatt a kerékpárosokra három gyorsasági részhajrá és a szerdai nyitánynál némivel több, 1648 méternyi szintkülönbség várt. Rögtön az első 36 kilométeren két harmadik kategóriás emelkedő volt, amely lehetőséget kínált szökés kialakulására.

Ezzel heten éltek is rögtön az éles rajt után, noha tették ezt abban a tudatban, hogy a táv második fele az első etaphoz hasonlóan mezőnyhajrát ígért. Az élcsoportnak tagja volt Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), aki egy gyorsasági részhajrát nyert, a második hegyi hajrá előtt az emelkedőn pedig több tucatszor írták fel az aszfaltra a nevét a szurkolók, akik egyébként az egész szakaszt szép számmal tekintették meg az utak mentén a borús idő és olykor szemerkélő eső ellenére is.

A technikás, minimálisan emelkedő utolsó 2,5 kilométerhez érkezve két bukás is történt, a végül négy bringásra fogyatkozott szökést pedig 1700 méterrel a cél előtt fogta be a mezőny. A sprintbefutóban a szerdán harmadik belga Meeus (BORA-hansgrohe) bizonyult a leggyorsabbnak, ezzel átvette az összetett első helyét – a friss jobb eredményének köszönhetően – a nyitóetapot nyerő német Phil Bauhaustól, aki ezúttal harmadik lett. Másodikként az olasz Alberto Dainese (DSM) ért célba.

Az időjóváírásnak köszönhetően Pelikán átvette a legjobb magyart illető fehér trikót Karl Ádámtól. Az etap legelőkelőbb helyen záró hazai versenyzőjeként a magyar válogatott Orosz Gergő 24. lett a befutónál.

Pelikán elárulta, rendkívül jó érzések fogták el a feliratok láttán, sok erőt merített a támogató üzenetekből. A szökevénycsoport tagjai jól együtt tudtak dolgozni, ezért tudtak ilyen hosszú ideig, mintegy 170 kilométeren át együtt maradni.

Az MTI kérdésére elmondta: noha nem a fehér trikó lebegett a szeme előtt, remek érzés számára, hogy felvehette a jóváírásoknak köszönhetően. A következő napokra is a szökés a célja, a trikó megőrzése csak másodlagos szempont.

Az eredményhirdetés után a nagykanizsai célnál összegyűlő több száz ember vastapssal ünnepelte a hírt, hogy a magyar körverseny tavalyi bajnoka, Valter Attila átvette az összetett első helyét és a legendás rózsaszín trikót a Giro d’Italián.

Eredmények:
2. szakasz, Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km:
1. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) 4:03:55 óra
2. Alberto Dainese (olasz, DSM) azonos idővel
3. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) a. i.
…24. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.
…59. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Meeus 7:58:03 óra
2. Bauhaus azonos idővel
3. Maciej Paterski (lengyel, Voster ATS) 6 másodperc hátrány
…8. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 10 mp h.

Pénteken a Veszprém és Tata közötti 142 kilométeres, 1585 méter szintkülönbséget magában foglaló etap vár a 42. Tour de Hongrie mezőnyére, amely a vasárnapi budapesti befutóig 792 kilométert tesz meg.

Borítókép: Tour de Hongrie

További tartalmak

Kapcsolódó hírek