Musorujsag
Élő Eredmények

A Tour 12. szakasza nem az éllovasokról szólt

A Tour 12. szakasza nem az éllovasokról szólt

mti
Nils Politt nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát csütörtökön; az összetett élcsoportja nem változott.

Csütörtökön a Saint-Paul-Trois-Chateaux és Nimes közötti, mindössze egy harmadik kategóriás emelkedőt tartalmazó 159,4 kilométeres táv várt a kerékpárosokra, így jó esély mutatkozott a mezőnyhajrára, amelyben a versenyből térdsérülés miatt kiszálló Peter Sagan már nem volt érdekelt.

Rögtön a rajt után szétszedte a sort a hatalmas tempó és az oldalszél, 13 fős, erős szökevénycsoport alakult ki, a nehéz szerdai etap után pedig a lassan megnyugvó mezőny lemondott az üldözésről. Így az etapgyőztes a negyedóra feletti előnyt kidolgozó élcsoportból került ki, amely a záró 50 kilométeren belül bomlott fel, 12 kilométerre a céltól pedig az élen tekerő hármast Sagan csapattársa, Nils Politt támadása robbantotta szét. A 27 éves német bringás akciójára riválisai nem tudtak reagálni, és félperces előnnyel győzött, 47,3 kilométeres átlagsebességgel teljesítve a távot. Politt első szakaszgyőzelmét aratta Grand Tour-viadalon, pályafutása során pedig második profi sikere volt ez, 1047 nappal ezelőtt a német körversenyen nyert etapot.

Az idei Tour de Hongrie budapesti záróetapján győztes belga Edward Theuns hetedikként ért célba.

Az összetett élcsoportjában nem történt változás, az esélyesek mind a főmezőnnyel, közel 16 perc hátránnyal tekertek be, a szlovén Tadej Pogacar így a szerdaival azonos különbségekkel őrzi a sárga trikót.

Tour de France, 12. szakasz, Saint-Paul-Trois-Chateaux – Nimes, 159,4 km:
1. Nils Politt (német, BORA-hansgrohe) 3:22:12 óra
2. Imanol Erviti (spanyol, Movistar) 31 másodperc hátrány
3. Harrison Sweeny (ausztrál, Lotto Soudal) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 47:06:50 óra
2. Rigoberto Urán (kolumbiai, EF) 5:18 perc hátrány
3. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 5:32 p h.
4. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 5:33 p h.
5. Ben O’Connor (ausztrál, AG2R Citroën) 5:58 p h.

Pénteken a Nimes és Carcassonne közötti 219,9 kilométeres távval folytatódik a 108. Tour de France. A mezőny összesen 3414 kilométert tesz meg, amíg jövő vasárnap célba ér a párizsi Champs-Élysées-n.

Borítókép: Nils Politt (EPA/GUILLAUME HORCAJUELO)

További tartalmak