Musorujsag
Élő Eredmények

Cseh győzelem és magyar harmadik hely a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán

Cseh győzelem és magyar harmadik hely a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán

MTI
A cseh Michal Schlegel nyerte a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny szombati magyar szakaszát, legjobb hazai versenyzőként Filutás Viktor harmadikként tekert át a célvonalon.

A mezőnyt a Várkert Bazár elől Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára rajtoltatta el, a díszvendég pedig a Giro d’Italia összetettjét három napig vezető Valter Attila volt.

A 157,3 kilométeres táv során négyfős szökevénycsoport alakított ki öt perc feletti előnyt, a csoportban ott volt az idei magyar bajnokság mezőnyversenyének ezüstérmese, Istlstekker Zsolt (Epronex-GESU Bikewear Cycling). A táv kétharmada után a szökevénycsoport kettészakadt, a záró tíz kilométeren belül pedig az utolsóként elöl maradt szökevényeket is befogta a mezőny.

A pannonhalmi emelkedőn a 2017-ben Giro d’Italia-résztvevő Michal Schlegel támadott, és az Elkov-Kasper 26 esztendős cseh bringása meg is nyerte a szakaszt. Második a horvát bajnok Viktor Potocki lett, míg – legjobb hazai versenyzőként – a tavalyi és idei magyar bajnok, a 24 esztendős Filutás Viktor harmadikként ért célba a huszonhét csapat 150 versenyzőjét felvonultató mezőnyben.

„Szomorú vagyok, hogy nem nyertem, mert bennem volt” – értékelt az MTI-nek Filutás, akinek a harmadik helye az eddigi legjobb magyar eredmény a viadalon. Hangsúlyozta, a lábai megvoltak hozzá, ám váltóhiba miatt nem tudta használni a nagy tányért a sprintben. Összességében így viszont elégedett a teljesítményével.

Kitért a szökésre is, mint mondta, örült volna, ha Istlstekkerék hazaérnek.

„Kijárt volna már neki is egy jó eredmény, de így is jó nap volt mindenkinek: ő megmutatta magát a szökésben, nekem pedig végül a dobogó összejött” – szögezte le a magyar bajnok.

Eredmény, a V4 kerékpárverseny magyarországi szakasza:
Budapest-Pannonhalma, 157,3 km:

1. Michal Schlegel (cseh, Elkov-Kasper) 3:43:42 óra
2. Viktor Potocki (horvát, Ljubljana Gusto Santic) 7 másodperc hátrány
3. Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) azonos idővel

A következő szakaszt vasárnap a szlovákiai Újbányán tartják meg, a cseh etapot jövő szombaton, a lengyelt pedig egy nappal később rendezik meg.

Borítókép: Budapest, 2021. július 10. A Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar szakaszának rajtja Budapesten, a Várkert Bazárnál 2021. július 10-én. MTI/Balogh Zoltán

További tartalmak