Musorujsag
Élő Eredmények

Óriásit versenyzett Vas Kata Blanka, 4. lett az országúti vébén

Óriásit versenyzett Vas Kata Blanka, 4. lett az országúti vébén

mti
Vas Kata Blanka fantasztikus versenyzéssel negyedik lett a női mezőnyversenyben a Belgiumban zajló országúti kerékpáros vb-n szombaton, ezzel a legjobb magyar női világbajnoki eredményt érte le. Az aranyérmet az olasz Elisa Balsamo nyerte.

A három szakágban is kiemelkedően teljesítő, a tokiói olimpián hegyikerékpárban negyedik 20 esztendős magyar bringás két hete az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben ezüstérmes lett. Ezúttal a felnőttek között is végig remekül helyezkedett az élmezőnyben, négy és fél kilométerrel a cél előtt az időfutamban olimpiai bajnok Annemiek van Vleuten támadásával el tudott menni, majd miután befogták őket, az utolsó, támadásokkal tarkított kilométerek végén, a sprintbefutóban negyedikként ért célba.

Az aranyérmet Balsamo a nagy esélyes, háromszoros országúti világbajnok holland Marianne Vost megelőzve nyerte. Harmadikként a lengyel Katarzyna Niewiadoma ért célba, alig valamivel Vas előtt, aki úgy lett negyedik, hogy az utolsó métereken ki kellett kerülnie az olasz felvezetőembert.

A címvédő holland Anna van der Breggen pályafutása utolsó versenyén – előzetes ígéretéhez híven – honfitársaiért dolgozott, így nem volt érintett a végjátékában. Vas csapattársa jövőre már sportigazgatóként fog dolgozni klubjukban, az SD Worxben.

Az U23-as férfiak pénteki mezőnyversenyében a hajráig az élmezőnyben tekerő, az utolsó kilométeren belül az éremért támadó Fetter Erik 40. lett 17 másodperc hátránnyal, míg Karl Ádám 2:41 perces lemaradással 56. helyen fejezte be a bukásokkal és feladásokkal tarkított viadalt.

Országúti kerékpáros világbajnokság (Antwerpen-Leuven, 157,7 km):
1.  Elisa Balsamo (Olaszország) 3:52:27 óra
2. Marianne Vos (Hollandia) azonos idővel
3. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) 1 másodperc hátrány
4. Vas Kata Blanka a. i.

Borítókép: EPA/JULIEN WARNAND

További tartalmak