Musorujsag
Élő Eredmények

Kettő időfutam, kockaköves szakasz és öt hegyi befutó a jövő évi Tour de France-on

Kettő időfutam, kockaköves szakasz és öt hegyi befutó a jövő évi Tour de France-on

MTI
Bemutatták csütörtökön a 2022-es Tour de France országúti kerékpáros körverseny igen nehéznek ígérkező, valamint a 33 év után újjáéledő női verseny útvonalát.

A párizsi ceremónián kiderült, a férfiaknak már az első három, dániai etap is komoly kihívást tartogat, ugyanis a mezőny a második szakaszon átkel a 18 kilométer hosszú Nagy-Baelt hídon, amely a koppenhágai és az odensei szigetet köti össze egymással.

„Itt az év 364 napján fúj a szél, így már a második napon el lehet veszíteni a jövő évi Tourt” – nyilatkozta Christian Prudhomme versenyigazgató.

A versenyzők egy pihenőnapot követően Franciaországban folytatják a viadalt, ahol az ötödik, Lille és Arenberg Porte du Hainaut közötti szakaszon összesen 19,4 kilométernyi macskakövön kell átküzdeniük magukat.

„A célunk, hogy a legsokoldalúbb, legerősebb csapattal rendelkező bringások küzdjenek a sárga trikóért” – fogalmazott Thierry Gouvenou versenyigazgató-helyettes.

A hegyimenők először a hetedik szakaszon mutathatják meg magukat, ekkor a Planche des Belles Filles tetején zárul majd az etap. Ezt további négy hegyi befutós szakasz követi, a résztvevők ismét megmásszák a legendás Alpe d’Huez-t is, ráadásul épp július 14-én, a franciák nemzeti ünnepén.

A jövő évi Tour legmagasabb pontja a Col du Galibier (2607 méter) lesz a 11., ugyancsak hegyi befutóval (Col du Granon, 2413 méter) záruló résztávon. A mezőny ezeken kívül a Pireneusokban, a Peyragudes és Hautacam tetején teljesít hegyi befutót.

A kerekesekre két egyéni időfutam is vár, a nyitóetap 13 kilométere után az utolsó előtti napon egy 40 kilométeres egyenkéntivel zárul a verseny érdemi része, mielőtt a mezőny július 24-én befut a hagyományosan a párizsi Champs-Elysées-n kialakított célba.

A kétszeres győztes szlovén Tadej Pogacar jövőre is a legnagyobb esélyesek egyike lesz (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)

Az idei és tavalyi bajnok szlovén Tadej Pogacar jó eséllyel szállhat harcba sorozatban harmadik győzelméért, ugyanis amellett, hogy a hegyeken jól megy, kiváló időfutammenő, az idei Liege-Bastogne-Liege-en, valamint a lombardiai körversenyen aratott győzelmével pedig azt is bebizonyította, hogy az egynapos klasszikusokon is nagyszerű teljesítményre képes.

A jövő évi, 21 szakaszos Tour de France július 1-jén rajtol, a versenyzőkre összesen 3328 kilométer vár a befutóig. A viadal összdíjazása 2,3 millió euró, melyből az összetett győztes 500 ezer eurót kap.

„Kiegyensúlyozott az útvonal, amelynek szakaszai különböző stílusú versenyzők számára kedveznek” – jelentette ki az 1989 után újjáéledő női Tour útvonalával kapcsolatban Marion Rousse versenyigazgató.

„A legnagyobb kihívás a viadal közvetítése lesz. Szerintem jó munkát végeztünk azzal, hogy a férfi kiírás zárónapján kezdődik a nők versenye” – mondta Christian Prudhomme, aki szerint a gazdasági fenntarthatóság megteremtése a kulcskérdés ahhoz, hogy ezúttal hosszú életű legyen a női francia körverseny, amelyet hatszor rendeztek meg.

Prudhomme arról is beszámolt, amíg a férfiak viadala esetében 300 város jelentkezik és fizet azért, hogy egy-egy szakasznak a rajtja, vagy célja legyen, addig a nők esetében nekik kell megkeresniük a településeket.

A 2022-es női Tourt július 24. és 31. között rendezik. Az első szakasz Párizsból rajtol, az utolsó célja pedig az Alpokban fekvő La Super Planche des Belles Filles hegycsúcsa lesz.

Borítókép: MTI/EPA/Kim Ludbrook

További tartalmak