Musorujsag
Élő Eredmények

Biniam Girmay nyerte a Giro d'Italia 10. szakaszát

Biniam Girmay nyerte a Giro d'Italia 10. szakaszát

MTI
Az eritreai Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki szakaszsikert ünnepelhetett az olasz körversenyen.

A hétfői szünnapot követően kedden a Pescarából induló 196 kilométer várt a mezőnyre, a szakaszt a 2011-es Giro-győztes Michele Scarponi emlékének szentelték, aki a befutó helyszínén, Jesiben született, öt évvel ezelőtti halálos balesetének helyszínén, Filottranóban pedig gyorsasági hajrát rendeztek.

Egykori csapata, az Astana Qazaqstan különleges papagájos kulacsokat használt – a bringást edzéseire is elkísérő kék-sárga madarára, Frankie-re utalva -, Filottranóban pedig a bringások tiszteletére felhívó molinót és számos hatalmas Scarponi-ábrázolást helyeztek el. Korábbi csapattársa és jó barátja, a szezon végén visszavonuló Vincenzo Nibali 500. szakaszát teljesítette háromheteseken.

Az etap során három negyedik kategóriás emelkedő várt a bringásokra, a nap háromfős elmenését – benne a már negyedszer szökő Mattia Baisszal – azonban a várakozásoknak megfelelően befogták. Az utolsó emelkedőn az összetettben esélyesek csapatai meghúzták a sort, az elsőségért mintegy 25 fős csoport vetélkedett. Ebben a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, az U23-as vb-ezüstérmes Biniam Girmay bizonyult a leggyorsabbnak, a szakasz során kerékpárcsere utáni felzárkózással és a záró lejtmenetben támadással is energiát vesztő, a visegrádi nyitóetapon győztes holland Mathieu van der Poelt megelőzve. Az Alpecin-Fenix holland bringása már a célvonalon áthaladva elismerte az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux sprinterének teljesítményét, akiért csapattársa, Peák Barnabás az etap elején nagyot dolgozott.

Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki szakaszsikert ünnepelhetett az olasz körversenyen. A harmadik helyet az olasz Vincenzo Albanese (EOLO-Kometa) szerezte meg. „Tudom, hogy történelmet írtam. Ez a csapatomnak és a családomnak köszönhető, rendkívül hálás vagyok érte” – fogalmazott nem sokkal célba érését követően Girmay. Később az eritreai sportolót kórházba kellett szállítani szemsérülés miatt, miután a pódiumon ünneplés közben szerencsétlen mozdulattal nyitotta ki a pezsgősüveget.

Az összetett élcsoportja nem változott, mindannyian az élbolyban értek célba, így továbbra is a spanyol Juan Pedro López viseli a rózsaszín trikót. A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) egy, Fetter Erik (EOLO-Kometa) öt perc hátránnyal ért célba, Peák pedig közel tíz percet kapott.

A szakasz előtt Mark Cavendish, a Quick-Step Alpha Vinyl Balatonfüreden győztes sprintere videoüzenetben köszönte meg, hogy róla nevezték el azt a zámolyi buszegállót, ahol megállt kerékpárt cserélni a Budapest-Visegrád nyitóetapon.

Eredmények:
10. szakasz, Pescara-Jesi, 196 km:
1. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 4:32:07 óra
2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Vincenzo Albanese (olasz, EOLO-Kometa) a. i.
…75. Valter Attila (Groupama-FDJ) 1:02 perc hátrány
…106. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 5:08 p h.
…127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 9:51 p h.
Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 42:24:08 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE Emirates) 12 mp hátrány
3. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.
…43. Valter 34:40 perc hátrány
…96. Fetter 1:30:12 óra hátrány
…138. Peák 2:11:54 ó h.

Szerdán a Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométer vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

Borítókép: Biniam Girmay EPA/MAURIZIO BRAMBATTI

További tartalmak

Kapcsolódó hírek