Musorujsag
Élő Eredmények

Változás a Tour de France befutójában, 2024-ben nem Párizsban lesz a cél - Sajtóhír

Változás a Tour de France befutójában, 2024-ben nem Párizsban lesz a cél - Sajtóhír

MTI
Az olasz lap szerint a párizsi olimpia előkészületei miatt nem lehet a Champs-Élysées-n a befutó.

Két év múlva, 2024-ben Nizzában lesz a Tour de France országúti kerékpáros körverseny befutója, így a viadal történetében először nem Párizsban zárul majd a küzdelem – írta szerdán a Gazzetta dello Sport.

Az olasz lap úgy tudja, hogy a rajt Firenzében lesz, ez is újdonság, a Grand Départot ugyanis még soha nem rendezték Olaszországban. Itt kerül sor az első három etapra, majd a negyedik vezet át Franciaországba. A Tour szervezői nem kommentálták a Gazzetta értesüléseit.

A háromhetes verseny hagyományosan mindig a Champs-Élysées-n ér véget, Párizsban. Az újság szerint azért kell a befutón módosítani, mert a francia főváros már a nyári olimpia előkészületeinek végső szakaszában lesz. A Tour utolsó szakaszát július 21-én rendezik, az ötkarikás játékok megnyitójára öt nappal később kerül sor.

Idén Koppenhágában rajtol a Tour de France július elsején, jövőre pedig Spanyolország, Baszkföld lesz a Grand Départ házigazdája.

Borítókép: A Trocadero téren megünneplik, hogy a 2024-es nyári játékokat rendező Párizs átvette az olimpiai zászlót a japán fővárostól. MTI/EPA/Ian Langsdon

További tartalmak