Musorujsag
Élő Eredmények

Quintana fellebbez a Tour-kizárás miatt, visszalépett a Vueltától

Quintana fellebbez a Tour-kizárás miatt, visszalépett a Vueltától

MTI
Nairo Quintana visszalépett a pénteken rajtoló Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenytől, és fellebbez a Tour de France-ról történt utólagos kizárása ellen.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdán jelentette be a 2014-ben a Giro d’Italiát, két évvel később a Vueltán győztes kolumbiai bringás kizárását, aki hatodik volt a Touron. Az indoklás szerint a 32 éves klasszis mintájában a 7. és a 11. etap után is tramadolt mutattak ki.

A szintetikus fájdalomcsillapító szer verseny közbeni alkalmazása 2019 márciusa óta tilos az UCI egészségügyi szabályozása szerint, ugyanakkor nem minősül doppingcselekedetnek, így Quintana rajthoz állhatott volna a spanyol körversenyen.

„Sosem tudtam ilyen szerről, és sosem szedtem ilyen szert. Az ügyvédeimmel fellebbezést nyújtunk be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). Jelen helyzetben a fejem és a testem sincs olyan állapotban, hogy induljak a Vueltán” – közölte az Arkéa-Samsic csapat kiválósága, aki már a hollandiai rajt helyszínén tartózkodott.

Az UCI közlése szerint egy tramadol kimutatására létrehozott program keretében 120 úgynevezett száraz vérmintát vettek le a Touron, az akciónak Quintana az első „áldozata”.

Borítókép: EPA/YOAN VALAT

További tartalmak