Musorujsag
Élő Eredmények
×

Valter Attila: Egy kétszeres Tour-győztessel támadtam Sagant és a többi ikont, szuper volt

Valter Attila: Egy kétszeres Tour-győztessel támadtam Sagant és a többi ikont, szuper volt

m4sport.hu
Elégedett az országúti kerékpárosok világbajnokságán a férfi mezőnyversenyben elért eredményével Valter Attila, aki az év egyik legnagyobb élményének nevezte a vb-t.

A magyar bajnok bringás vasárnap a 23. helyen zárt a 266,9 kilométeres ausztráliai viadalon, amelyet a belga Remco Evenepoel nyert a francia Christophe Laporte és az ausztrál Michael Matthews előtt. A 266,9 kilométeres távnak Helensburgh-ből derült időben vágott neki a 169 fős mezőny, amely a 3945 méter szintkülönbséget tartalmazó megmérettetés során egyszer mászta meg a 473 méter magas Mount Keirát, majd a wollongongi körpályát 12-szer teljesítve ugyanennyiszer kaptatott fel két rövidebb emelkedőre.

Valter Attila hosszú Facebook-bejegyzésben értékelte a vb-szereplést, amelyet egyébként „szupernek” tart.

Az eredményről ugyan elismeri, hogy nem kiugró, de így is elégedett, mivel az előtte végzett 22 versenyző többsége olyan, akit még ős is legtöbbször csak a tévében csodálhat, most pedig együtt versenyezhetett velük.

Írásában megemlíti, hogy biztató formában érkezett a világbajnokságra, magabiztosan állt rajthoz, de szerinte a jövőben még ennél is sokkal jobban kell hinnie magában. Megfogalmazása szerint a viadal első 100-150 kilométerén kifejezetten szenvedett, nem feküdt neki a verseny ritmusa, ilyen hosszú távon nem megszokott, hogy ilyen goyrsan teker a mezőny szinte végig. Féltávnál rendezte gondolatait és a tekerés is egyre jobban ment neki, de Evenepoelék ellépése után „kezdett kaotikus lenni” a verseny.

Valter úgy véli, az elöl tekerő csoportot nem kontrollálta eléggé a mezőny, amely az utolsó 50 kilométeren sokkal komolyabb tempót is tudott volna menni. Az utolsó körökben mindig sikerült az élcsoporttal felérni a Mount Pleasantra, az utolsó két körben már „tényleg csak a legjobbak maradtak a mezőnyből”, de hogy mennyien és mennyire vannak előttük, azt nem tudták, így azt sem, hogy hányadik helyért harcolnak, mígnem az utolsó pár kilométeren meglátták a kocsikat és egy bolyt előttük.

Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat tagja a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni idõfutamon a Batthyány térnél, a Bem rakparton 2022. május 7-én. Ez az elsõ alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, amelynek elsõ három szakaszát rendezik hazánkban május 6-8. között.
MTI/Koszticsák Szilárd

A cél előtti hosszú egyenesben Tadej Pogacar és néhány további versenyző társaságában Valterék támadásba lendültek és elszakadtak az akkor már csak 20-30 fős mezőnytől. „Tadej neve mellett csillag lobog, bárhol versenyzik, ezért gyorsan összefogtak és utolértek minket. Ezt a kis akciót nem adta a közvetítés, és biztos nem is volt olyan komoly, ahogy én megéltem belülről, de 265 km után egy kétszeres Tour-győztessel támadtam Sagant, Van Aertot és még rengeteg ikont a sportunkból, ami az egész télre megfogja adni a motivációmat” – fogalmazott Valter Attila.

Valter hozzátette, a célegyenesten érték utol az utolsó szökevényeket, a sprintje azonban nem sikerült a legjobban. „Kicsit agresszívabbnak kellett volna lennem, mert a lábaimban talán még volt egy pici erő, de az, hogy 23. vagy 17. lettem, nem változtat semmit. Ettől én még mindig szeretnék előrébb végezni, van egy kicsi hiányérzet bennem, de ez talán jó is.”

A magyar bajnok úgy véli, válogatott szinten komoly lépcsőfok volt a világbajnokság, összességében pedig az év egyik legjobb élményének nevezte a versenyt. „A kis válogatottunkban szuper volt a hangulat egész idő alatt, rég nevettem ennyit” – árulta el.

Borítókép: Valter Attila (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek