Musorujsag
Élő Eredmények
×

Szintet lépett a Tour de Hongrie: a következő három évben a sportág felsőházában szerepel

Szintet lépett a Tour de Hongrie: a következő három évben a sportág felsőházában szerepel

MTI
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette 2023-as versenynaptárát, melyben május 10. és 14. között már a ProSeries-sorozat eseményeként szerepel az ötnapos Tour de Hongrie országúti körverseny.

A viadal honlapjának beszámolója kiemelte: a magyar körverseny az elmúlt években sorra teljesítette az ehhez szükséges kritériumokat, a résztvevő profi csapatok száma, az egész világot elérő médiamegjelenés, a biztonságos lebonyolítás vagy épp a szálláshelyek terén. Idén már a határokat feszegette a viadal, mivel első kategóriás eseményként „csupán” a mezőny fele lehetett WorldTeam, ezt pedig maximálisan kihasználták a szervezők.

De nemcsak a WorldTeamek vagy a ProTeamek számában, hanem a sztárversenyzők meghívásában is elérték a lehetséges legmagasabb szintet, az idén Tour de France-szintű sprintermezőnyben ott volt többek között Elia Viviani, Dylan Groenewegen vagy Fabio Jakobsen. A szintlépéssel most „közvetlenül a legnagyobb események, a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana mögé” zárkózott a Tour de Hongrie.

„A döntéssel fokozott nemzetközi figyelemre számíthatunk, nagy mértékben növekszik a verseny eddig is jelentős reklám- és turisztikai értéke, ami egyaránt jó hír a szponzorok, a partnervárosok és ezáltal Magyarország számára” – áll a weboldalon.

A ProSeries-licenc három évre szól, ami azt jelenti, hogy a 2025-ös jubileumi Tour de Hongrie is a rangos sorozat eseménye lesz – akkor ünnepli majd százéves fennállását a magyar körverseny. Az ebben a kategóriában szereplő események száma földrészenként korlátozott, így ki kell egy versenynek esnie ahhoz, hogy új bekerüljön. 2023 és 2025 között Európában tizenhárom ország többnapos versenyei kapták meg a ProSeries-licencet, köztük Magyarország, amely mellett a régióból egyedül a horvát körverseny érdemelte ki ezt a besorolást.

A sorozat versenyein csak a sportág legmagasabban jegyzett csapatai, a WorldTeamek és a ProTeamek indulhatnak. Ez alól kivételt képeznek a rendező ország csapatai, így indulhat a versenyen a magyar válogatott, valamint Magyarországon bejegyzett kontinentális csapat – ilyen jelenleg nincs -, illetve legfeljebb két külföldi kontinentális együttes.

„Az elkövetkező három évben a Tour de Hongrie a sportág felsőházában szerepelhet – szögezte le Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője, aki kiemelte: a szakmai mellett sportdiplomáciai siker is ez az elismerés. – Sokat számított az értékelésünkben a többéves média-együttműködésünk a Tour de France versenyét szervező ASO-val, melynek köszönhetően immár százkilencven országban kerül a televízók képernyőjére a magyar körverseny” – tette hozzá.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államititkár rámutatott: a Tour de Hongrie 2015-ös újraindulása óta mutatott fejlődésben az utolsó lökést a Giro d’Italia magyarországi Nagy Rajtja jelentette.

„Ez óriási siker hazánknak, mert óriási a túljelentkezés ezekért a versenyekért. Maradt azért még feladatunk: kell egy csapat! Egy olyan kategóriájú magyar csapat, amelyik elindulhat a Tour de Hongrie-n” – mondta Révész Máriusz.

„Az utóbbi években számos nagy nemzetközi versenynek adott otthont hazánk és minden alkalommal elismerő visszajelzéseket kaptunk a helyszín és a szervezés kapcsán egyaránt. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Tour de Hongrie magasabb szintre emelésével 2023-tól egy újabb világszintű sporteseménynek lehet a házigazdája Magyarország” – fogalmazott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte: Valter Attila, Fetter Erik, Peák Barnabás, Dina Márton, Szalontay Sándor és Vas Kata Blanka eredményei megmutatják, hogy „Magyarországról is van út a legmagasabb szintre ebben a nagyon kemény sportágban”.

„A Tour de Hongrie sikere segít abban, hogy minden magyar sportrajongóhoz közel hozzuk, »házhoz vigyük« a legmagasabb nemzetközi színvonalat, így még népszerűbbé tegyük itthon is a kerékpározást” – mondta az MKSZ elnöke.

A magyar körverseny útvonalát januárban jelentik be a szervezők, az azonban biztos, hogy jövőre május 10-14. között rendezik.

A 2023-as év legfontosabb nemzetközi és magyarországi országúti kerékpáros versenyei:
március 18. – Milánó-Sanremo
április 2. – Flandriai körverseny
április 9. – Párizs-Roubaix
április 23. – Liege-Bastogne-Liege
május 10-14. – Tour de Hongrie
május 6-28. – Giro d’Italia
július 1-23. – Tour de France
július 8. –  V4 kerékpárverseny magyarországi szakasza
augusztus 3-13. – Összkerékpáros világbajnokság, Glasgow
augusztus 26-szeptember 17. – Vuelta a Espana
szeptember 20-24. – Európa-bajnokság, Drenthe
október 7. – Lombardiai körverseny

Borítókép: Balatonalmádi, 2018. augusztus 15. Kerékpáros halad el egy molinó előtt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első szakaszának rajtja előtt Balatonalmádiban 2018. augusztus 15-én. Az első, 154 kilométeres szakaszt Balatonalmádi és Keszthely között rendezik meg. A versenyre 19 csapat 132 versenyzője nevezett. MTI Fotó: Varga György

További tartalmak