Musorujsag
Élő Eredmények
×

Valter Attila: A kerékpársport már olyanná kezd válni, mint a Forma-1

Valter Attila: A kerékpársport már olyanná kezd válni, mint a Forma-1

m4sport.hu | K.M.
A 2021-es esztendő is kiemelkedő volt Valter Attila számára, több napon keresztül is viselhette az összetettben éllovasnak járó rózsaszín trikót a tavalyi Giro d'Italián, az idei azonban talán minden várakozást felülmúlt, hiszen karnyújtásnyira volt a szakaszgyőzelemtől az olasz kerékpáros körversenyen, majd augusztus végén a világ egyik legjobb csapatának számító Jumbo-Visma három évre szerződtette a 24 esztendős magyar bicajost. A csömöri születésű sportoló egy amolyan évértékelő interjút adott a közmédiának, melyben a szezon legfontosabb sikerei mellett szó esett az FDJ-s búcsúról, a csapatváltásról és a jövőbeni terveiről is.

Valter Attilának fantasztikusan kezdődött a 2022-es esztendő. Rögtön márciusban negyedik helyen végzett a klasszikus egynaposnak számító Strade Bianchén. „Idei évem legkiemelkedőbb eredménye volt, de lehet, hogy karrierem egészét tekintve is benne van a top 3-ban” – értékelte az év eleji eredményét Valter Attila, aki hozzátette, az erős idénykezdet sok lendületet adott neki a szezon további szakaszára. „Pozitív lendültbe kerültem a Strade Bianché, testben volt ez főleg tapasztalható. Meglett annak az edzésnek az eredménye, amit a télen elvégeztem, csak kellett egy-két verseny, hogy a gyors erő is kijöjjön. Aztán a katalán körversenyen másodikként értem célba a záróetapon, és a Tour of the Alpson is minden jól ment, öt szakaszon mindig a legjobb húszban voltam, háromszor pedig az első tízben” – mondta a 24 esztendős bringás, aki szerint az egynapos versenyeknek is megvan a létjogosultsága a versenynaptárban, sőt, ő személy szerint jelenleg jobban is szeret ezeken tekerni, mert nagyobb a küzdelem.

Valter Attila két évig erősítette a francia Groupama-FDJ csapatát.

A tokiói olimpiát is megjárt kerékpáros a következő három évet már a világ egyik legjobb csapatánál, a holland Jumbo-Vismánál tölti. Szerinte ma már sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy egy sportoló melyik “klubot” erősíti, minthogy milyen kerékpáros, ugyanis a tehetség csak akkor jön ki igazán, ha megvan hozzá a megfelelő háttér is.

„Olyan csapatnál leszek jövőre, amely talán a legprofibb, minden tekintetben. A kerékpársport kezd olyanná válni, mint a Forma-1. A csapatok döntik el a versenyeket, vannak tehetséges, jó biciklisek, akik viszont azért nem tudják kihozni magukból a maximumot, mert gyengébb csapatokban szerepelnek” – fejtette ki véleményét Valter a közmédiának adott hosszú interjújában. A magyar bringás nemrégiben az ausztráliai világbajnokságon is szerepelt, ahol a versenyzők körében az egyik legnagyobb beszéd- és vitatéma a rádióhasználat kizárása volt.

„Többen is panaszkodtak, hogy nem volt rádió, hisz minden más versenyen meg volt, ez így furcsa egy profi sportoló számára. Szerintem ettől nem lesz unalmasabb egy verseny, épphogy izgalmasabbá teszi a rádióhasználat, mert sokkal kiélezettebb a küzdelem. Úgy gondolom, ez megengedhetetlen egy ilyen nagy világeseményen, persze régóta így van ez, hogy a vb-n nincs rádiós kommunikáció, de ezt nagyon nehéz megszokni. Az első három csapat persze látja a felvezető motort, de mi, akik a mezőny közepében voltunk, fogalmunk nem volt, hogy hol vagyunk kik vannak előttünk vagy mögöttünk, ez pedig nagyon amatőr.”

Valter Attila az utolsó FDJ-s versenyén már elköszönt korábbi csapattársaitól, és várja az előtte álló feladatokat. Ugyanakkor hálás az elmúlt két évről, hiszen rengeteget tanult a versenyzésről, ám egy dologban nagyon sokat szeretne még fejlődni, az pedig a teljesítmény, annak érdekében, hogy szinte minden viadalon már a legjobb tizenötbe jusson. Valter azt is elárulta, úgy érzi a Jumbo-Visma nem vízhordónak szerződtette őt, ám ha egy-egy versenyen csak besegítőként számolnak vele, azzal sem lesz gondja, ha a csapata mondjuk megnyeri a Tour de France-t. Összességében pedig úgy érzi a Jumbos váltást, hogy legrosszabb esetben is rájön arra, hogy a világ kerékpársportjában hová tartozik.

„Az igazat megvallva már 2019-ben megkeresett engem a Jumbo. Nem konkrét szerződéssel, de érdeklődtek irántam. Már akkor is nagyon tetszett, amit ajánlottak és amit képviseltek. Viszont szerettem volna lojális maradni a CCC csapatához. Már három évvel ezelőtt is nagyon jó időszakot töltöttem az utánpótlás egységüknél, de akkor is ott motoszkált a fejemben, szeretném látni, hogy dolgoznak a “nagyok”. Akkor még kicsit tartottam a Jumbotól, mert már 2019-ben is a világ egyik legjobb csapata volt. Nagyon örülök, hogy idén újra megkerestek, már az év elején, és ilyen céltudatosan szerettek volna a soraikban tudni engem. Nem hitték el, hogy nem hosszabbított velem a Groupama-FDJ, úgyhogy rögtön el is kezdődtek a tárgyalások. Nem vagyok még közel sem top versenyző, de szeretnék a legjobbaktól tanulni, és most, hogy van időm gondolkodni a jövőmön, már kezdem feldolgozni, hogy mi is fog velem történni az elkövetkező három évben. Éppen ezért nagyon motivált vagyok” – mondta Valter, aki szerint ha jövőre ő lenne a holland csapat legjobbja, akkor már jövőre is kapitány lehetne, ám tudja, hogy hosszú utat kell bejárnia. A jövőbeni céljairól is szót ejtett, többek között, hogy szeretne egy másik háromhetesen is részt venni, de minden továbbit megtudhatnak a csütörtök esti Sporthíradó különkiadásában.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

Borítókép: Groupama-FDJ

További tartalmak