Musorujsag
Élő Eredmények

Valter Attila dolgozott, Primoz Roglic zsinórban harmadszor nyert a Tirreno–Adriaticón

Valter Attila dolgozott, Primoz Roglic zsinórban harmadszor nyert a Tirreno–Adriaticón

m4sport.hu
Továbbra is megállíthatatlan a Tirreno–Adriatico országúti kerékpárversenyen Valter Attila jumbós csapattársa, Primoz Roglic, aki szombaton sorozatban harmadik szakaszát nyerte.

A pénteki királyszakasz után sem móka és kacagás várt az olaszországi egyhetes Fetter Eriket (EOLO-Kometa) és Valter Attilát (Jumbo-Visma) sorai között tudó mezőnyére. Osimo környékén 193 kilométert és 3610 méter szintkülönbséget kellett letudniuk a kerekeseknek, akik a szakasz profilját ismerve egy ardenneki klasszikusra hajazó napra, azaz hullámvasutazásra és rövid, meredek kaptatókra számíthattak.

Az összetett esélyesek közötti támadások már 62 kilométerre a céltól megkezdődtek, mikor a Bahrain Victorioust erősítő Santiago Buitrago egy társával felugrott a nap – nagy nehezen kialakuló – 11 fős szökésére. A Jumbo-Visma vezette főmezőny – részben a főként a szakasz első felében dolgozó, 40 km-mel a vége előtt kiborító Valter munkájának köszönhetően – viszont nem sokkal később megfogta őket.

Később Guillaume Martin (Cofidis), Aleksandr Vlasov (BORA – hansgrohe) és két movistaros, Alex Aranburu és Carlos Verona lépett meg, de hiába volt már fél perc is az előnyük, 5 kilométerrel a vége előtt őket is utolérték.

Osimo városába érve Mikel Landa (Bahrain Victorious) támadása nyomán az összetett esélyesek egy nyolcfős csoportja szakadt el a macskaköves emelkedőn.

A sprintet Enric Más (Movistar) indította, az utóbb zsinórban harmadik szakaszgyőzelmét arató Primoz Roglic azonban könnyedén kielőzte a spanyolt, akit a célvonal előtt még Tao Geoghegan Hart (Ineos Grenadiers) és Joao Almeida (UAE Team Emirates) is megelőzött.

Valter Attila 10:10 hátránnyal a 46., Fetter Erik 24:50-nel a győztes után a 134. helyen ért célba. Az összetettben Roglic 18 másodpercesre növelte előnyét az immár 2. Almeidával és 23-ra 3. Geoghegan Harttal szemben.

A vasárnapi záróetapon 154 kilométert teljesít a mezőny a rajt- és célváros szerepét is betöltő San Benedetto del Tronto környékén.

Borítókép: Twitter/Tirreno Adriatico

További tartalmak