Musorujsag
Élő Eredmények

Brutális szakaszokkal zárul a jövő évi Tour de France

Brutális szakaszokkal zárul a jövő évi Tour de France

MTI
Nagyon nehéz szakaszokkal zárul jövőre a Tour de France országúti kerékpáros körverseny, melynek utolsó napján Monaco és Nizza közötti egyéni időfutamot rendeznek.

A szervezők azt már december elején közölték, hogy a párizsi olimpia miatt a verseny befutója – először a viadal történetében – nem a francia fővárosban, hanem Nizzában lesz, s 35 év után először időfutammal zárul a háromhetes versengés.

Hétfőn pedig az illetékesek részleteket is elárultak, de nem csupán az utolsó, hanem az azt megelőző etapról is. Ezek szerint 2024. július 21-én Monacóból indul az egyéni időfutam, mely 35,2 kilométer hosszú lesz és komoly emelkedők nehezítik majd a kerekesek dolgát.

Egy nappal korábban a Nizza és Col de La Couillole közötti 132 km-es szakaszt teszi majd meg a mezőny, melynek négy emelkedőt kell leküzdenie a célig. A szakaszt egy 15,7 kilométeres hegymenet zárja a Col de Couillole-en, amelynek az átlagos meredeksége 7,1 százalék.

A jövő évi Tour de France öt szakaszáról közöltek eddig részleteket a szervezők. Az utolsó kettő mellett az első három etap útvonala ismert, ezeket Olaszországban rendezik.

Borítókép: Morzine, 2022. július 12. A 109. Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny mezőnye halad a 10., Morzine és Megéve közötti 148,5 kilométeres, hegyi befutóval végződő szakaszon 2022. július 12-én. MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

További tartalmak