Musorujsag
Élő Eredmények

Van der Poel nyerte a Milánó-Sanremo kerékpárversenyt, Valter 34. lett

Van der Poel nyerte a Milánó-Sanremo kerékpárversenyt, Valter 34. lett

MTI
Mathieu van der Poel nyerte a Milánó-Sanremo országúti kerékpáros viadalt, amelyen Valter Attila a 34. helyen ért célba.

Az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közül hagyományosan a hosszú távjáról ismert, idén 114. alkalommal megrendezett észak-itáliai az első az esztendőben. Az esélyesek között ott volt az évet remekül kezdő szlovén Tadej Pogacar (UAE), a holland Van der Poel (Alpecin-Deceuninck) és a belga Wout van Aert (Jumbo-Visma). Utóbbi csapatában Valter Attilára segítő szerep várt pályafutása első Milánó-Sanremóján. A 2020-as bajnok Van Aerton túl a korábbi győztesek közül a 2019-ben első, kétszeres világbajnok francia Julian Alaphilippe (Soudal Quick-Step), a 2021-ben diadalmaskodó belga Jasper Stuyven (Trek-Segafredo) és a címvédő szlovén Matej Mohoric (Bahrain-Victorious) is a résztvevők között volt.

A 294 kilométeres távnak Milánó külvárosából, Abbiategrassóból napsütéses időben vágtak neki a bringások. A kilencfős szökevénycsoportnak három perc körüli előnyt engedett a mezőny. Az élbolyt az utolsó előtti emelkedő, a Cipressa lábáig utolérték, az addig megtett több mint 260 kilométer viszonylag nyugodtabb versenyében a növekvő tempó és a helyezkedés miatt egyre több bukás volt. Az UAE tempója faragta a mezőny létszámát, azonban így is nagy csoport érkezett a Poggio lábához.

Az utolsó emelkedőn négyen maradtak elöl: Pogacar, Van der Poel, Van Aert, illetve a meredeket kisebb meglepetésre velük kibíró olasz Filippo Ganna (Ineos Grenadiers). Közülük Van der Poel tudott megindulni, a Poggio tetején nagyjából öt másodperc előnnyel rendelkezett. A lejtmenetben megtartotta előnyét, a rövidke síkon pedig – noha három kiváló tempómenő üldözte – még növelni is tudta a különbséget. Sikerével a flandriai körversenyen aratott két diadala után pályafutása harmadik Monumentumát nyerte a 28 éves holland bringás, aki február elején még cyclocrossban (terepkerékpár) nyert világbajnoki címet. Van der Poel nagyapja, a francia Raymond Poulidor után 62 évvel győzött a Milánó-Sanremón.

A második helyet 15 másodperces hátránnyal Ganna szerezte meg Van Aertot és Pogacart megelőzve.

Valter 34. helyen ért célba 32 másodperc lemaradással.

Eredmény (a viadal honlapja alapján):

Milánó-Sanremo, 294 km:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) 6:25:23 óra

2. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 15 másodperc hátrány

2. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) azonos idővel

4. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) a. i.

…34. Valter Attila (Jumbo-Visma) 32 mp h.

További tartalmak