Musorujsag
Élő Eredmények

Megint jön a Tour de Hongrie-ra az Ineos Grenadiers

Megint jön a Tour de Hongrie-ra az Ineos Grenadiers

MTI
Címvédésre készülve visszatér a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre az Ineos Grenadiers csapata.

A magyar körverseny honlapjának szerdai bejelentése emlékeztetett: a brit sor színeiben tavaly Edward Dunbar nyerte az összetettet, és bár az ír bringás már a Jayco AlUlát erősíti, az Ineos Grenadiers így is jó eséllyel szállhat harcba az összetett győzelemért.

A csapat tagja a többi között a Tour de France- és Giro d’Italia-győztes kolumbiai Egan Bernal, az olasz körversenyen már szintén győztes brit Tao Geoghegan Hart, a francia háromhetesen bajnok brit Geraint Thomas, az egyórás világcsúcstartó és kétszeres időfutam-világbajnok olasz Filippo Ganna, a korábbi Európa-bajnok sprinter olasz Elia Viviani, illetve a hegyikerékpárban olimpiai, cyclocrossban (terepkerékpár) világbajnok brit Thomas Pidcock.

A Tour de Hongrie-ra érkező keretet még nem jelentette be az Ineos Grenadiers.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

Borítókép: Alpe d'Huez, 2022. július 14. A későbbi győztes Thomas Pidcock, az Ineos Grenadiers brit versenyzője a 109. Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny 12., Briancon és Alpe d'Huez közötti 165,5 kilométeres szakaszán 2022. július 14-én. MTI/AP/Daniel Cole

További tartalmak