Musorujsag
Élő Eredmények

Három éven át zaklatták gyerekként a Tour de France-győztes Wigginst

Három éven át zaklatták gyerekként a Tour de France-győztes Wigginst

MTI
Elmondása szerint gyerekként három éven át zaklatták a Tour de France-győztes korábbi brit kerékpárost, Bradley Wigginst.

A 42 esztendős Wiggins időfutamban nyert olimpiai és világbajnoki címet, négy éven át tartotta az egyórás világcsúcsot, pályán pedig további négy ötkarikás aranyéremmel és hét vb-elsőséggel, valamint egy Európa-bajnoki arannyal gazdagította pályafutását, amelynek eredményeként lovaggá ütötték. Wiggins tavaly áprilisban beszélt először arról, hogy tinédzserként egy edzője zaklatta, a Happy Place című friss podcastban pedig kifejtette megpróbáltatásait.

„Tizenkét éves koromtól egy hároméves periódust ölelt fel, nem tudom felidézni, milyen gyakorisággal, kisebb incidensektől egészen szexuális zaklatásig, vagy nevezzék, ahogy akarják” – fogalmazott a 2012-es francia körverseny győztese. Hangsúlyozta: legnagyobb szégyeneként azt élte meg, hogy egy férfi tette vele mindezt, ezt pedig nem tudta feldolgozni, különösen nem 13 éves korában.

„Volt egy pont, ahonnan úgy tettem, mintha mindez meg sem történt volna, és egész életemet a kerékpározásnak szenteltem” – mondta Wiggins, aki elért sikerei titkának a boldogtalanságát és a problémái előli menekülést tartja.

„Vitán felül ez jelenti a különbséget, hogy jó vagy kiemelkedő vagy valamiben. Úgy vélem, hogy a nagyszerűség a szerencsétlenségből származik” – fogalmazott Wiggins, aki 36 esztendősen vonult vissza, az elmúlt években pedig televíziós szakértőként dolgozott. – „Nem lennék semmi a kerékpársport nélkül, mindent ez adott nekem. Ugyanakkor majdnem mindent el is vett tőlem.”

Borítókép: Bradley Wiggins - EPA/Jean-Christophe Bott

További tartalmak