Musorujsag
Élő Eredmények

Két legyet egy csapásra: Vas Blanka csapattársa szakaszgyőzelmével élre állt a Vueltán

Két legyet egy csapásra: Vas Blanka csapattársa szakaszgyőzelmével élre állt a Vueltán

m4sport.hu
Demi Vollering (SD Worx) nyerte a Vuelta női országúti kerékpárverseny ötödik, hegyi befutós szakaszát, és győzelmével átvette a vezetést összetettben, csapattársa, Vas Kata Blanka 7:02 perc hátránnyal a 60. lett.

Pénteken a La Cabrerából indult 129,2 kilométeres távon két nagy emelkedő: a Puerto de Navafría és a hegyi befutónak otthont adó Mirador de Penas Llanas megmászása várt a mezőnyre.

Az előző napokban két negyedik helyet is begyűjtő Vas már az elsőn leszakadt az élmezőnytől egy nagyobb csoporttal, benne az éllovas holland Marianne Vossal. A SD Worx magyar bajnoka sokáig dolgozott az üldözőbolyban lévő csapattársaiért, végül a záró hegyre kiengedve 60. helyen ért be hétperces hátránnyal.

Csapattársa, a parádés tavaszt futó holland Demi Vollering az első csoportban az utolsó két kilométerre az élre állva erőből rostálta meg a mezőnyt, még címvédő és világbajnok honfitársa, Annemiek van Vleuten sem tudta megelőzni.

Vollering megnyerte a szakaszt, ezzel egyrészt idei hatodik győzelmét zsebelte be, másrészt átvette a vezetést összetettben, Van Vleutent megelőzve.

Szombaton a Castro-Urdiales és Laredo közötti 106,1 kilométer vár a mezőnyre, a két második kategóriás emelkedőt tartalmazó szakasz kedvezhet Vasnak. A viadal vasárnap a Pola de Sieróból induló 93,7 kilométeres királyetappal zárul a Lagos de Covadongán.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
5. szakasz, La Cabrera-Mirador de Penas Llanas, 129,2 km, hegyi befutó:
1. Demi Vollering (holland, SD Worx) 3:33:25 óra
2. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 3 másodperc hátrány
3. Ricarda Bauernfeind (német, Canyon//SRAM) 9 mp h.
…60. VAS KATA BLANKA (SD Worx) 7:02 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Vollering 13:27:01 óra
2. Van Vleuten 5 másodperc hátrány
3. Riejanne Markus (holland, Jumbo-Visma) 12 mp h.
…41. Vas 8:52 perc hátrány

Borítókép: EPA/OLIVIER MATTHYS

További tartalmak