Musorujsag
Élő Eredmények

Másodpercek döntöttek a dobogós helyekről az időfutamon, Fetter 57. lett a Giro d'Italia 9. szakaszán

Másodpercek döntöttek a dobogós helyekről az időfutamon, Fetter 57. lett a Giro d'Italia 9. szakaszán

MTI
Remco Evenepoel a lehető legkisebb különbséggel nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi kilencedik szakaszát, a Savignano sul Rubicone és Cesena közötti egyéni időfutamot, amelyen Fetter Erik az 57. időt érte el.

A hideg, esős időben megrendezett 35 kilométeres egyéni indításos etapon a belga kerekes egyetlen másodperccel tekert jobb időt a brit Geraint Thomasnál, aki mögött ugyanilyen különbséggel csapat- és honfitársa, Tao Geoghegan Hart lett a harmadik.

A 23 éves Evenepoel a múlt szombati első, szintén egyéni indításos szakaszon is az élen zárt, így második etapsikerét aratta az idei viadalon, ám fölénye ezúttal nem volt olyan meggyőző, mint egy hete. A sikerrel ugyanakkor visszavette az összetett első helyét, amelyet kedden „vett el tőle” Andreas Leknessund. A norvég versenyző ezúttal a 19. lett 1:15 perc hátránnyal, így visszacsúszott összetettben a hatodik helyre.

Fetter Erik közel három és fél perccel el maradt el Evenepoel győztes idejétől, amivel az 57. helyet szerezte meg, összetettben pedig maradt a 125.

Eredmények (a Giro honlapja alapján):
9. szakasz, Savignano sul Rubicone-Cesena, 35 km, időfutam:
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 41:24 perc
2. Geraint Thomas (brit, INEOS Grenadiers) 1 másodperc hátrány
3. Tao Geoghegan Hart (brit, INEOS Grenadiers) 2 mp h.
…6. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 17 mp h.
…57. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 3:27 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Evenepoel 34:33:42 óra
2- Thomas 45 másodperc hátrány
3. Roglic 47 mp h.
4. Geoghegan Hart 50 mp h.
5. Joao Almeida (portugál, UAE) 1:07 p h.
…125. Fetter 1:26:41 ó h.

Az olasz körversenyen hétfőn szünnapot tartanak.

A 106. Giro d’Italia mezőnye összesen 3489 kilométert tesz meg és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget küzd le, amíg május 28-án célba ér Rómában.

Borítókép: EPA/LUCA ZENNARO

További tartalmak