Musorujsag
Élő Eredmények

Valter Attila: Ez az eddigi legjobb évem

Valter Attila: Ez az eddigi legjobb évem

m4sport.hu
Valter Attila kicsit még tudott pihenni a Vuelta a Espana küzdelmei után Spanyolországban, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tartott sajtótájékoztatója napján érkezett vissza Magyarországra.

„Éjfél után értem haza. Egy kicsit még tudtam pihenni, a tengerparton kikapcsolódni Spanyolországban a Vuelta után. Vegyes érzésekkel jöttem haza, hiszen egy 30 fokos, gyönyörű spanyol tengerparton azért az ember el tudna lenni elég sokáig. Ez a négy nap egy kicsit a pihenésre is feszített tempó volt, de ehhez már hozzászoktam. Viszont amikor ma reggel Budapesten felébredtem, egy egészen jó hangulat fogott el. Július óta nem voltam Magyarországon, és nem voltam gyakorlatilag otthon. Nagyon örülök, hogy újra itthon lehetek és egyből egy jó bringázással kezdtem a kedvenc kávézómba apukámmal és Filutás Viktorral” – mesélte az M1-nek örömmel az arcán Valter Attila, aki örül, hogy minden maradt a régiben és akkor is várnak rá, ha több hónapra elutazik.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette, szerinte nagyon sokat ad egy sportolónak, amikor hazajön és feltöltődik.

Csapatával, a Jumbo-Vismával alaposan megünnepelték a történelmi sikert Madridban, hiszen a Vuelta Sepp Kuss sikerével zárult. A Jumbo-Visma pedig kisajátította a dobogót: a második helyet Jonas Vingegaard, a harmadikat Primoz Roglic szerezte meg. Hasonló legutóbb az 1966-os spanyol körversenyen a Kas-Kaskolnak sikerült három hazai kerékpárossal.

„Nekem talán ez volt ez első ilyen igazi ünneplés így verseny után. Az elmúlt években mindig nagyon sietett a csapat, és én is igyekeztem hazautazni. Ugye, amikor egy hónapot, vagy előtte az edzőtáborokkal még többet a családja nélkül van az ember, akkor azért siet haza. Most azonban ott volt a párom Madridban, ott várt a befutó után. Ez gyakorlatilag minden versenyzővel így volt. Úgyhogy nagyon jót tudtunk ünnepelni, a holland nagykövetség hívta meg a csapatot egy állófogadás keretein belül. Nagyon jól éreztük magunkat, és tudtunk végre nem a kerékpározásról is beszélni” – mondta Valter.

Kapcsolódó tartalom

A 25 éves magyar bajnok elmondta, ebben a szezonban érte el legnagyobb sikereit, azonban ezt igyekszik jól kezelni és megélni. Valter egyéni eredményei nem ebben a szezonban voltak a legkiemelkedőbbek, de érzi a mezőny megbecsülését, ami egyértelmű szintlépés.

„Ha eredményekben nem is, számomra mindenképp ez az eddigi legjobb évem, és szeretném, hogy a következő még ennél is jobb legyen” – vélekedett a Jumbo-Visma kerékpárosa.

Kapcsolódó tartalom

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak