Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vas Kata Blanka még nem döntött, melyik szakág kerül előtérbe

Vas Kata Blanka még nem döntött, melyik szakág kerül előtérbe

m4sport.hu
Vas Kata Blanka, az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai és országúton világbajnoki negyedik, valamint U23-as vb-aranyérmes bringása még nem döntött arról, hogy jövőre melyik szakágra fekteti a hangsúlyt. Ugyanakkor elmondta, választania kell, mert mindkettőre nem lehet százszázalékosan felkészülni.

 

A 22 éves kerékpáros október 18-án edzés közben bukott és már másnap megműtötték, ezt követően november végén egy hetedik hellyel tért vissza kulcscsonttöréséből a kortrijki cyclocross (terepkerékpár) viadalon.

„Az utóbbi egy hónap volt a legnehezebb, nem is az, amikor lesérültem, hanem amikor elkezdtem versenyezni, mert nem úgy mennek a versenyek, mint ahogy azt gondoltam. Ez a sérülés sokat kivett a szervezetemből és még mindig kell egy kis idő, hogy visszajöjjön a formám” –  nyilatkozott az M1 aktuális csatorna megkeresésére Vas Kata Blanka. Hozzátette, az első két hétben nagyon óvatosan edzett és csak a rehabilitáció harmadik hetében utazott el  edzőtáborozni, ahol szintén a felépülésre helyezte a hangsúlyt, az ötödik héten pedig már versenyzett.

„Nem szabad annyira elkeseredni, mert már nem fáj semmim, a csontom is összeforrt és már mindent tudok csinálni. Még mindig fáj egy-két mozdulatnál, például, amikor ugratni akarok, de egyébként minden jól ment és bízom benne, hogy a szezon végére egy értékelhető eredményt tudok összegyűjteni a cross-szezonban” – fogalmazott az SD Worx versenyzője, aki azt is felidézte, hogy nehezebben ment a regeneráció az edzések után és kevesebb edzésmunkát tudott elvégezni, ezért sokkal hosszabbnak tűnt ez a pár hét számára, de már újra a régi és reméli, hogy nemsokára a forma is jönni fog.

Vas sűrű szezonnak néz elébe a csehországi terepkerékpáros világbajnokságig, ugyanis december 26-án, 27-én még kérdéses a szereplése, de 28-án és 30-án is rajthoz áll még ebben az évben. Majd január 7-én, 21-én és 28-án is versenyez a február másodikán rajtoló terepkerékpáros vb előtt. Az SD Worx bringása még nem döntötte el, hogy melyik szakág kerül előtérbe a 2024-es szezonban, jelenleg mindkét számban elindulna a jövő évi párizsi olimpián.

„Egy hét van köztük, úgyhogy a két verseny nem is üti egymást, inkább a felkészülést nehéz kitalálni. Igazából lehtetlenség, hogy mindkettőre százszázalékosan felkészüljek, ezért mindenképpen ki kell választani, hogy melyik szakág a legfontosabb és az alapján felépíteni a felkészülést” – hangsúlyozta a jövő évi ötkarikás játékokkal kapcsolatban Vas, aki országúti kerékpárban már megszerezte az indulási jogot.

Utóbbi számmal kapcsolatban elárulta, hogy mindenképpen szeretne fejlődni a hosszabb emelkedőkön és ott lenni a verseny első csoportjában, mivel az ezt követő közepes sprintje jónak számít a mezőnyben.

 

Borítókép: Glasgow, 2023. augusztus 11. Vas Kata Blanka a glasgow-i kerékpáros világbajnokság U23-as hegyikerékpáros női versenyében 2023. augusztus 11-én. MTI/EPA/Adam Vaughan

További tartalmak